60.~

Alig, hogy elkezdődött az ősz már jött is a tél. Hó mindent elfedett, a város fényekben úszott. Gyönyörű  volt minden, szinte sugárzott Chicago.
 A hideg azonban még cudarabb lett. Azonban még is jól esett kilépni a házból, miközben pelyhekben esett a hó. Mintha minden szebb és jobb lett volna, beleértve az embereket is. Lásd Josh-t. Az incidense után hamar fölépült és leszögezte, hogy soha, de soha többé nem fordul ilyen elő. Szerinte és mindenki más szerint is butaság volt egy lány miatt így tönkretennie magát (ebben persze a szüleinek is része volt). Sokkal kiegyensúlyozottabb lett, és öltözködési stílust váltott. A laza, kapucnis pulcsis Josh helyett egy vagány, bőrdzsekis Josh köszönt vissza. Megtévesztő lehetett az öltözéke, hiszen ha bárki ránézett azt hitte, hogy egy vad, zabolátlan kölyök, de épp ellenkezőleg. Szinte mindenben változott, kivéve a cigizési és a piálási szokásait. Pedig éppen ezeken kellett volna változtatni.

Josh-on kívül az édesanyja is észbe kapott és sokkal odafigyelőbb és törődőbb lett, ezeken kívül a nyugtatóról is leszokott. És persze ott volt Dimitri és Chloe is. Mintha végre egymásra találtak volna, oly sok év keresgélés után. Hihetetlen mennyire kedveltek egymás társaságában lenni, ezen kívül tökéletesen kiegészítették egymást. Akárki rájuk nézett elhagyta a szájukat az a mondat, hogy "milyen szép pár" és ez az én részemről sem volt másképp.

Közeledett a karácsony, és rajtunk kívül szinte mindenki lázban égett. Persze mi azért nem rohangáltunk mikulás sapkával a fejünkön és temérdek ajándékkal a kezünkben mert holnap utazunk a nagyihoz, de nem éreztük volna, hogy jön a karácsony. A többiek feldíszítették a házat, megvették a karácsonyi ajándékokat és már a sütés-főzésbe is belefogtak. Ezek helyett azonban mi csak otthon ültünk és vártuk a csodát. A szüleink dolgoztak, így csak ketten voltunk otthon. Szombat volt, így még annyi örömöm sem volt, hogy bemenjek dolgozni.
 Jeremy és én a kanapén ültünk. Én karba tett kézzel bámultam a plafont, ő pedig egy kis babzsák labdát  dobált föl és le. Fújtam egy nagyot.
- Nem csak te.-vágta rá a bátyám tudva, hogy mit akarok mondani. Unatkozom.
- Ez így annyira nem jó. Jó, tudom, hogy fölösleges a házat feldíszíteni mert holnap utazunk, de én nem érezem, hogy ünnep lenne.
- Nekem ne mond. De mit tehetnénk?-nézett rám érhetetlenül Jeremy és tovább dobálta a kis labdáját. Eszembe ötlött valami. Olyan hirtelen egyenesedtem fel, hogy még Jeremy is kiejtette a kezéből a labdát.
- Mi lenne, ha kidíszítenénk a házat? Belülről. Legalább nem unatkoznánk.
- De minek, ha nem leszünk itthon?
- Inkább itt ülsz azt a szart dobálgatva, vagy felállsz és csinálunk egy kis jókedvet?-kérdezte mire komolyan elgondolkodott.
- Az utóbbit választom.-felelte majd mindketten mosolyra fakadtunk.
- Akkor én lehozom a benti díszeket és a fát az emeletről.-mondtam.
- Oké, én addig elugrom valahová, mindjárt jövök, fél perc!-mondta, én pedig még szóhoz sem tudtam jutni, azonnal eltűnt. Legyintettem egyet majd felmentem a padlásra.
Jeremy a szemben lévő szomszédházba ment és csöngetett. Kim nyitott ajtót.
- Szia Jeremy.
- Üdv Mrs.Newton, Cindy itthon van?
- Máris szólok neki, de te addig is gyere be, nagyon hideg van.-tessékelte beljebb Jeremy-t, aki azonnal be is lépett a kellemesen langyos házba. Cindy másodpercek múlva már lenn is volt.
- Jeremy! Hát te?-kérdezte meglepetten.
- A segítségedre lenne szükségem.-ez úgy hangzott mintha komoly baj lenne, így Cindy kissé megrémült arcot vágott.
- Miben?
- V és én szeretnénk egy kis karácsonyi hangulatot teremteni a lakásban, de ahhoz szükségünk lenne egy nő segítségére is.
- De nem úgy volt, hogy holnap elutaztok?
- Igen, de olyan rossz, hogy egy dísz sincs a házban. Nagyon hálásak lennénk, ha segítenél. És persze V is örülne neki, ha ezt a napot vele töltenéd.-Cindy elmosolyodott.
- Jó, rendben. Szólok anyunak és mehetünk.
 Eközben én otthon a padláson vacakoltam mert alig találtam a dolgokat. Szerencse, hogy műfenyőnk volt különben most mehettünk volna még fát is venni.
Úgy tíz perc kutatás után mindent megtaláltam. Próbáltam egyedül levinni mindent, de hiába.
- Jeremy!-kiáltottam a bátyámnak, de nem válaszolt. Hova a fenébe mehetett ilyenkor? Reméltem, hogy ebben a percben már hazaért, és újra próbáltam.-Jeremy! Az Isten áldjon meg mikor ilyenkor mész el,te hülye állat.-szitkozódtam magamban miközben a létrán másztam lefelé a kezemben két nagy dobozzal és a fa még így is fenn volt. Abban a pillanatban hallottam, hogy nyílik az ajtó. El sem gondolkodtam, hogy vajon ki lehet az és csak ennyit mondtam.-Idetolnád a pofádat, kérlek?
- Azonnal!-általában az ilyen mondataimra csípős megjegyzést kapok, de ez esetben tudta, hogy nincs oka visszaszólni, így drága bátyám azonnal a segítségemre sietett.
- A fenébe ezzel a sok kacattal. Ja, és a fa még fenn van.-adtam át Jeremy-nek a dobozokat.
- Azt majd én hozom.-hallottam meg egy női hangot, ami zene volt füleimnek. Cindy.
- Nocsak, kit hozott a Jézuska.-mosolyogtam rá, a szám szinte már a füleimig ért. Jó volt őt látni.
- Inkább csak Jeremy hozta.-tette hozzá a bátyám miközben a dobozokat ölelgette.
- Na hol az a fa?-kérdezte Cindy.
- Oh, hagyd csak, azt intézem.
- Nem! Segíteni jöttem, így azt most én hozom.-mondta határozottan Cindy majd felmászott a létrán.- És közben ne bámuljátok a fenekem!-mondta majd gyorsan mindketten Jeremy-vel megráztuk a fejünket mert mi tagadás, tényleg arra a területre tévedt a tekintetünk.
Minő meglepő Cindy hamarabb megtalálta a fát és le is adta nekünk. Ahogy lejött leporolta magát és így szólt.
- Hát akkor...kezdjük el.-kacsintott majd előre ment.
Külön válogattuk a fára való és dekorációs díszeket. Én és Jeremy a fát intéztük, míg Cindy a különféle girlandokat és díszeket helyezte el a házban. Lassan kezdett tényleg karácsonyi hangulat uralkodni a házban és ez i-re a pontot a karácsonyi zenék tették fel, melyek a nappaliban lévő hifiből szóltak. Elmondhatatlanul jól szórakoztunk, Jeremy szinte dagadt a boldogságtól és az elégedettségtől. Már a születésekor elkövetett incidens utáni nyomozást is elfelejtette, és teljesen beleélte magát a díszítésbe. Olyanok voltunk mint a kisgyerekek, akik a szüleiknek akarnak meglepetést szerezni ezzel az egésszel.
Mikor készen voltunk a díszekkel valami még hiányzott.
- Mit gondoltok, mit kellene még csinálni?-kérdeztem és mintha csak összebeszéltünk volna, ki mondtuk egyszerre: Mézeskalács.
Szerencsére minden felelhető volt a konyhában, így nyomban neki is kezdtünk. Ám ezúttal, Cindy-nek adtunk elsőbbséget.
- Honnan veszitek, hogy tudok mézeskalácsot sütni?
- Ha palacsintát tudsz, akkor ezt is.-nyomtam az arcára egy puszit bátorításként.
- Na jó, de akkor rátok is szükségem lesz.-nézett ránk mire én és ikertestvérem összenéztünk.
- Miben?-kérdeztük egyszerre. Hát ez nem volt kérdés. A segítségünk egy egyszerű recept keresésben nyilvánult meg és persze a formákkal való szaggatásban. Ahogy elkészült a tészta és szaggatni kezdtünk nem nézhettünk ki többnek két öt évesnél. Végül mikor befejeztük Cindy becsúsztatta a sütőbe és nézni kezdtük a már sülőben lévő tésztát.
- Húsz perc és készen van, addig pakoljunk el.-mondta Cindy majd mindent visszatettünk a helyére. Amíg készen nem lett a sütő előtt álltunk és néztük. Nagyon jól nézett ki, az illata pedig még mennyeibb volt. Alig vártam, hogy megkóstolhassam, velem együtt Jeremy is.
Húsz perc múlva izgatottan vettük ki a sütőből.
- Lenne még valami.-mondta Cindy. Érdeklődve néztünk rá mire mosolyogva lebegtetett meg előttünk egy kisebb habzsákot, amiben a díszítő krém volt.
- Csinálhatom először?-kérdezte Jeremy kiskutya szemekkel. Természetesen Cindy átnyújtotta neki a hadzsákot, mire azon nyomban Jeremy díszítésbe fogott. Én és Cindy csak mosolyogva álltunk a háttérben, mintha csak a gyermekünket néztük volna.
- Óvatosan fiam azzal a zsákkal.-viccelődtem. Ahogy Jeremy befejezte én kezdtem neki, de amilyen ügyesnek hittem magam, olyan béna voltam. Kissé görbék lettek a baba mézeskalács vonalai, és hiába próbáltam lemásolni a Shrekből Mézit nem sikerült.
A díszítéssel végezve mindhárman fogtunk egy-egy sütit, boldog elő karácsonyt kívántunk egymásnak majd megettük. Viszont ahogy befejeztük nyílt a bejárati ajtó. Anyuék voltak. Meglepve léptek beljebb a házba, anya ámulattal nézett körbe.
- Boldog Elő Karácsonyt!-hangzott tőlem és Jeremy-től. Odamentem, hogy megölelhessem és ráadásként még puszit is kaptam. Sőt, ahogy anyu Cindy-t is meglátta, őt is ugyanígy üdvözölte.
- Tényleg szuper fiaim vannak, nem hittem volna, hogy feldíszítitek a házat. És...mi ez a jó illat?-szimatolt bele a levegőbe.
- Mézeskalács. Hárman sütöttük.-felelte Cindy.
- Le vagyok nyűgözve!-áradozott anyu, de apán látszott, hogy egyáltalán nincs elragadtatva. Próbáltam elterelni róla a figyelmemet és csak anyura figyelni.- De..hol a másik fiam? Jeremy!-körülnéztünk, de nem láttuk.Azonban lassan előtüremkedett, ahogy a konyhában ül az asztalnál és épp hörcsög módjára eszi a süteményt.

59.~

Ahogy magamhoz húztam és megfogtam a derekát elöntött egy meleg érzés. Szerelmes voltam, és még soha nem éreztem ennyire mint most. Szinte biztos voltam, hogy megtaláltam azt, akit kerestem és nem akartam tőle elválni. Legalább is most, ma biztos nem. A fejét a vállamra hajtotta és úgy táncoltunk. Elmosolyodtam. Minden olyan tökéletesnek tűnt és nem akartam, hogy vége legyen.
 Ahogy lement a dal Jeremy odajött hozzánk.
- Lekérhetem a hölgyet?-kérdezte udvariasan. Vonakodva is, de beleegyeztem.
- Persze.-feleltem majd átadtam Cindy kezét a bátyának én pedig elvonultam a asztalunkhoz, ahol anyuék ültek. Belekortyoltam a pezsgőmbe és úgy figyeltem, ahogy táncolnak. Anyu felváltva figyelt engem és Cindy-t.
- Szereted, igaz?-kérdezte. Haboztam egy kicsit majd válaszoltam.
- Igen. Jobban mint ahogy azt betudnám magamnak vallani.
- Akkor ne ereszd el.-kacsintott anyu majd felálltak és apuval a táncpakettre mentek. Most már két párt is figyelhettem. Még néha mindig meglepődtem mikor megláttam Jeremy-t. Mintha tükörbe néztem volna, csak ez esetben a szőke hajú énem köszönt vissza.
Miközben Cindy és Jeremy táncolt nevettek majd hirtelen elkomolyodtak. Nem hallottam, hogy miről beszéltek.
- Odavagy az öcsémért, igaz?-kérdezte Cindy-t Jeremy.
- Igen. Nagyon is.-mosolygott Cindy.
- Ő is érted. Szerintem belehalna, ha elvesztene téged.
- Ezt honnan veszed?
- Nézd, Cindy. Igaz, hogy még csak nem régóta ismerem, de akkor is az ikertestvérem. Látom rajta, ahogy rád néz. A szeme már szinte szikrákat hány, annyira csillog.-túlzott Jeremy, amit Cindy nevetéssel kísért.- Hidd el, mindennél jobban szeret.-Cindy mosollyal hallgatta Jeremy kiselőadását az iránta érzett szerelmemről, de mikor újra velem táncolt erről semmit sem szólt.

Az este leforgása alatt összegyűjtötték az adományokat, közben a svédasztalon lévő finomságok is fogytak, és pezsgős üvegek is kezdtek kiürülni. Nagyjából hajnal egy óra lehetett mikor úgy éreztem, hogy nem bírok talpon maradni.
- Anyu, apu, szerintem én hazamegyek.-álltam eléjük mint egy tízéves, aki már nem bír talpon maradni.
- Victor, de hát még csak most kezdődött el igazán.-mondta anyu.
- Tudom, de tényleg fáradt vagyok.
- Én szívesen hazakísérlek, ha gondolod.-ajánlotta fel Cindy. Bólintottam.
- Hát...nem bánom. De mivel mentek? Nem mehettek gyalog!
- Ne aggódjon, fogunk egy taxit.-mondta Cindy.
- Na jó, akkor otthon találkozunk. Igaz Jeremy kisfiam, te nem akarsz még menni?-hirtelen minden szem a család körében rászegeződött.
- Ö..nem, nem még maradok.-felelte és rám kacsintott. Rámosolyogtam.
- Akkor, mi megyünk is. Sziasztok!-köszöntem el a többiektől majd Cindy kezét megfogva elhagytuk az épületet. Szerencsére tudtunk fogni egy taxit, aki egészen az utcánkig vitt, így nem kellett átszállni sehol. Kifizettem a taxit, az pedig nyomban el is hajtott.
- Nagyon jól éreztem magam.-mosolygott Cindy.- Köszönöm a meghívást.
- Nélküled el sem mentem volna.-feleltem, de valami nagyon nyomta a szívem, amit muszáj volt kiböknöm. Már épp menni készült mikor megfogtam a karját és visszahúztam magamhoz.- Nem akarom, hogy még hazamenj.-az alsó ajkamba haraptam és kimondtam:-Szeretném...ha ezt az estét velem töltenéd.
Cindy szeme fölcsillant és elmosolyodott. Kissé elpirult és lehajtotta a fejét.
- Mással nem is tölteném, csak veled.-nézett aztán a szemembe majd karjait a nyakam köré fonta és úgy csókolt meg. A szívem a torkomban dobogott, éreztem, ahogy a vágy felemészt, ha nem lehet az enyém. Hirtelen a karjaimba kaptam akár egy menyasszonyt és úgy vittem a házunkhoz. Mondjuk majdnem úgy néztünk ki mint egy friss házaspár az öltözékünket elnézve.
Felvittem a szobámba és óvatosan lefektettem az ágyra. Lassan lekerült rólunk minden fölösleges ruhadarab. Cindy hófehér ruhája a babzsákfotelemben landolt, úgyszintén az öltönyöm és a nadrágom. Nem kellettek szavak,csak tettek, hogy kifejezzem iránta érzett szerelmemet, mely kölcsönös volt és hagytuk, hogy a pillanat gyönyöre magával ragadjon minket.


Másnap reggel mikor felébredtem ürességet éreztem az ágyamban. Cindy nem volt mellettem. Felültem és körülnéztem. A ruhája és a cipője még mindig a babzsákfotelben hevert, tehát nem mehetett el.
Ezen gondolkodva ínycsiklandozó illatra lettem figyelmes. Palacsinta. Anya már fenn van? Ilyenkor? Vállat vontam majd felvettem egy nadrágot és egy felsőt. Lebaktattam a lépcsőn egyenesen a konyhába. Azonban nem anyu sündörgött a konyhában. Helyette inkább egy hosszú, sötét hajú tündérke, akin láthatólag az én felsőm volt. Mögé somfordáltam és hátulról átöleltem a derekát.

Beleszimatoltam a hajába, melynek friss, citromfű illata volt.
- Remélem szereted a palacsintát. Anyukád megengedte, hogy süssek neked.-éreztem, ahogy elmosolyodik.
- Nagyon is.-szagoltam bele a levegőbe majd adtam az arcára egy puszit.
- És tudod, hogy milyet csinálok?-megráztam a fejem, de gondoltam, úgy sem tudja, hogy mi a kedvenc palacsintám. Ám ráfaragtam.-Lekvárosat.-suttogta a fülembe mire a szemem felcsillant.
- Hozzám jössz feleségül?-fogtam meg a két kezét közben nevetve. Tudja mi a kedvenc palacsintám, ugyanazokat a színeket szeretjük, szinte egyforma az ízlésünk, szereti a video játékot, kedves, gyönyörű, illedelmes, hát kell ennél több? Cindy is nevetett.
- Már másodjára kéred meg a kezem. Ha harmadjára is megkéred kénytelen leszek igent mondani.
- Hozzám jössz?-kérdeztem újra. Felém fordult és megcsókolt.
- Várjunk még vele egy vagy két évet.-mondta határozottan majd elmosolyodott.
Kettesben elfogyasztottuk a palacsintákat majd visszamentünk a szobámba. Szomorúan láttam, ahogy Cindy visszaveszi a ruháját.
- Máris mész?-biggyesztettem le az ajkaimat az ágyon törökülésben ülve.
- Muszáj. Anya már biztos tűkön ül.-felelte mikor belebújt a ruhájába.-Segítenél kérlek?-kérdezte majd megállt háttal nekem, hogy húzzam fel a ruhája cipzárját.
- Inkább újra lehúznám.-válaszoltam mire elnevette magát.
- Inkább most fölfelé húzd.-nem akartam erőszakos lenni így felhúztam, de aztán újra lehuppantam az ágyra.- Még beszélünk.-fölém hajolt, hogy megcsókoljon ám ekkor megfogtam és magamra húztam. Kuncogni kezdett.
- Biztos nem akarsz még kicsit maradni?
- Szívesen maradnék, de haza kell mennem. Apa megöl, ha nem megyek haza.
- Na jó.-biggyesztettem le újra az ajkaim majd megcsókoltam és kikísértem. Elengedtem a kézét, hagytam eltávolodni magamtól majd becsuktam az ajtót.

58.~

Egy szempillantás alatt ért véget a hét és már a péntek esténél jártunk.Időközben megkértem Cindy-t, hogy jöjjön el velem a jótékonysági bálra. Persze igent mondott és már alig várta az estét. Hát el is
érkezett.
Jeremy és én lázasan készülődtünk. Hol én, hol ő járkáltunk folyamatosan a fürdőszobába, hogy még tökéletesebbé tegyük a frizuránkat.
- Basszus, meg kellett volna borotválkoznom.-hajolt közelebb Jeremy a tükörhöz, hogy jobban szemügyre vegye bajuszát. Én is megnéztem, de szinte semmit sem láttam, csak apró pihéket, ami nem is volt nevethető bajusznak.
- Menj már! Semmi sem látszik csak apró pihe!-gúnyoltam ki egy testvérhez méltóan.
- Azért nem látszik mert szőke. Egyébként te sem büszkélkedhetsz sok arcszőrzettel.-vágott vissza.
- Tudom. De nem gond. Amúgy sem szeretek borotválkozni.-magyaráztam majd végigsimítottam az arcomon.
- Borotválkoztál már valaha?
- Most a borotválkozásról beszélünk, vagy inkább készülődünk?-néztem rá a tükörből.
- Megyek felveszem az inget..-sarkon fordult majd eltűnt a szobába. Pár perc múlva fehér, vasalt ingben és nadrágban tért vissza, hozzá illő lakk cipővel. Az óráját csatolta éppen föl.

Jeremy

Rólam már csak a nyakkendő és az öltöny hiányzott. Azonban a nyakkendő megkötése okozott némi problémát.
- A franc esne bele ebbe a rohadt nyakkendőbe!-cibáltam a nyakamban ugyanis sikertelen volt a bekötése.
- Segítsek?-kérdezte Jeremy én pedig sz nélkül elé álltam.
- Tudsz nyakkendőt kötni?-kérdeztem felhúzott szemöldökkel.
- Nem.-vágta rá nyomban és ugyanolyan bénán mint én kötni kezdte.- Ez nem fog menni. Anya!-kiáltotta.
- Igen, mi az?-hallottam meg anyu hangját a szobából.
- Segítenél V-nek megkötni a nyakkendőt?-kérdezte. Anyu persze azonnal a segítségünkre sietett, ám mikor kijött a szobából megdöbbentünk. Nagyon csinos volt, még nem láttam ilyesfajta ruhában. Sötétzöld, de inkább már sötétkékbe nyúló, térd alá érő testhez simuló ruha volt rajta melynek a jobb vállán fodrokból rakott apró rózsák voltak. Sötétszőke haja hátul kontyban volt, elől pedig két kis tincs szabadon volt hagyva.
- Nagyon jól nézel ki.-dicsértük meg mindketten Jeremy-vel.
- Köszönöm, drágáim.-mosolygott ránk majd megkötötte a nyakkendőmet.- De is remekül néztek ki. Büszke vagyok rátok.-mondta majd mindkettőnket megölelt. Tíz perc múlva indulunk.-bólintottunk majd felvettük az utolsó ruhadarabot is, az öltönyt. Én is felvettem a karórámat majd mindketten parfümöztünk. Készen álltunk, így lementünk a nappaliba.
- Készen vagytok?-szólt le apu az emeletről.
- Igen!-hangzott el a válasz mindkettőnktől egyszerre.
- Öt perc és indulunk! Menj, szólj Cindy-nek!
- Rendben. Mindjárt jövünk.-szóltam oda Jeremy-nek majd átlibbentem Cindy-ék kapujához. Izgatottan csöngettem és kíváncsian vártam szerelmem megjelenést. Ám minden izgatottságom elszállt mikor megláttam. Akár csak egy angyal, fehér ruhájában szinte tündökölt. Tökéletesen illet a bőrszínéhez, a ruha fehérséget pedig még jobban kihangsúlyozta már szinte fekete, nagy ívben göndörített haja és barna szeme, mely csillogott mikor meglátott. Jobban szemügyre véve kedvesemet a zöld titoktincse el előbukott, ami így már nem is volt igazán titkos. Bármit is akartam mondani, az most elakadt a torkomon, de úgy hittem, hogy a szívem zárta el a mondanivalót.

Victor

- Szia Victor.-mosolygott kegyetlenül gyönyörűen.
- Sz-szia Cindy. Nagyon gyönyörű vagy.-böktem ki végül, de nem tudtam megállni, hogy ne vegyem le róla a szemem.
- Te is nagyon jól nézel ki.-dicsért meg és láthatólag hasonlóképpen érzett mint én. Egy másodpercig azt nem tudtam mit mondjak, de aztán észhez tértem.
- Mehetünk?-kérdeztem majd felé nyújtottam a karom. Bólintott majd bezárta maga mögött az ajtót.
- Csak nekem van olyan érzésem mintha szalagavatóra mennénk?-hajolt közelebb.
- Most, hogy mondod...-gondolkodtam el majd elnevettük magunkat. Mikor a házunkhoz értünk a többiek már kijöttek.
- Uram Isten, Cindy, gyönyörű vagy!-jegyezte meg anyu és megölelte.
- Köszönöm, de Isabelle néni is nagyon szép!
- Oh, köszönöm.-mosolygott anya.
- Jeremy...nagyon jól nézel ki.-nézett Cindy Jeremy felé, ő pedig elégedetten körbefordult.
- Kösz, de a te ruhád sem kutya! Csinos vagy.-válaszolta elismerően Jeremy.
- Köszi.-mosolygott Cindy.
- Indulhatunk?-kérdezte apu mire mindenki egyetértően beszállt a kocsiba.
 Az út további részét csöndben tettük meg. Cindy közém és Jeremy közé furakodott, anyu és apu csöndben ültek egymás mellett. A roppant kínos csöndet a magnó törte meg, amelyből halk zene szólt. Alig vártam már, hogy odaérjünk és végre kiszállhassak az autóból.
Mikor megérkeztünk kisegítettem Cindy-t az autóból és belém karolva sétáltunk be az épületbe. A rendezvény a szegények megsegítésért volt megrendezve, vagyis az oda érkező embereknek igazán zsebbe kellett nyúlniuk. Nem sok mindentől tért el a bál egy hagyományos szalagavatótól, attól eltekintve, hogy nem a sportcsarnokban volt megrendezve, nem szólt dübörgő zene, a tinik nem itták le magukat a sárgaföldig, és nem a szertárban vagy bárhol máshol kamatyoltak. A rendezvényen szinte csak felnőttek voltak, akiknek a kezükben pezsgős pohár díszelgett, a teremben pedig ízlésesen megterített asztalokkal és ételekkel volt ellátva. Volt néhány velem egykorú lány és fiú is, de tőlünk sokkal kisebbekkel is találkozunk.
- Vegyüljünk el.-mondta anya majd beljebb léptünk. Láttunk néhány ismerős arcot is, akik olyan fejet vágtak, mintha szellemet láttak volna. Tudtukkal anyáméknak csak egy fia van, nem pedig kettő. Pár ember kérdőre is vonta őket, de mi akkor nem szerettünk volna ott lenni, így inkább elsomfordáltunk a svédasztalhoz.
- Hm..zaba.-mondta Jeremy a száját nyalogatva.
- Szerintetek anyukátok, hogy fogja megmagyarázni, hogy hirtelen lett még egy fia?-érdeklődött Cindy.
- Biztos kitalál valamit, mindig kitudja magát magyarázni.-feleltem és elemeltem egy pohár pezsgőt.- Kérsz, drágám?-kérdeztem Cindy-t felettébb "én gazdag vagyok" hangon és átnyújtottam neki egy pohárral. Elmosolyodott.
- Oh, köszönöm édesem.-úgy tűnik belement a játékba és ugyanolyan hangnemmel visszaválaszolt majd belekortyolt.- Ez fölöttébb ízletes.
- Drága bátyám, át nyújthatok neked is egy pohárkával?-fordultam Jeremy felé.
- Édes öcsém, szívesen elfogadom e pohár pezsgőt.-ő is ráérzett és elvette tőlem.
- Igyunk...e káprázatos hölgyre, és eme fantasztikus bátyra.-emeltem föl a poharam.
- És igyunk eme nagyszerű öcsre..-mondta a felét Jeremy.
- És eme csodálatos szerelemre.-folytatta Cindy.
- Szeretlek.-mosolyogtam rá majd megcsókoltam. Jeremy félrehúzta a szájszegletét.-Téged is szeretlek, te lökött!-veregettem meg a vállát és adtam neki egy ölelést. Az eseményeket Cindy mosollyal kísérte.
- Szerintem én megyek leülök. Úgy érzem megártott a pezsgő..mondta Jeremy az egyik székhez andalgott és leült.
- Szabad egy táncra?-nyújtottam Cindy felé a kezem mire ő készségesen megfogta és a táncparkettre vezettem.

57.~

-Hogy..mit csinált?-kérdeztem meredten, tátott szájjal bámulva Jeremy-re. Megállt bennem az ütő, hirtelen azt sem tudtam mit csináljak. Cindy aggódva nézett hol rám, hol a bátyámra.
- Több nyugtatót vett be a kelleténél, most telefonált az anyja. A kórházban vannak.- hirtelen felpattantam és kirohantam a szobából.
- Hova mész?-szólt utánam Jeremy.
- A kórházba.-válaszoltam, de nem néztem hátra.
- Várj, veled megyünk.-mondta Cindy majd Jeremy-vel utánam siettek. Kim-Cindy édesanyja- szerencsére megengedte, hogy elvigyük az autót, ezért azonnal kocsiba szálltunk és elindultunk a kórház felé. Út közben Jeremy felhívta Dimitri-t is, én nem bírtam volna beleszólni a telefonba. Egyszerűen nem akartam, nem tudtam elhinni, hogy a múlt újra ismétli önmagát, de ezúttal annyi engedménnyel, hogy nem drogokkal. Hogy tehette ezt? Ezzel sújtja önmagát egy hülye liba miatt? Hogy begyógyszerezi magát? Arra nem gondolt, hogy bele is halhat?
 Dimitri hangja hallhatóan kissé feldúlt volt, és amennyit hallottam a beszélgetésből azt szűrtem le, hogy azonnal indul a kórházba.
 Egész úton egy hangot sem hallattam csak némán ütem az anyósülésen és az előre vezető utat bámultam. Nyugodtan tűntem, de egyáltalán nem voltam az.
- Jól vagy?-pillantott rám Cindy, láthatólag aggódott a lelkiállapotomért. Annyira gondolkodtam, hogy elsőre meg sem hallottam.-Victor.
- Igen?-néztem rá.
- Jól vagy?
- Persze, csak...félek.-mondtam lehajtott fejjel.-Ha bármi baja lesz, akkor...
- Nem lesz semmi baj. Nyugodj meg.-próbált optimista lenni majd a jobb kezét az enyémre tette én pedig megszorítottam. Eleresztettem egy fél mosolyt majd tovább bámultam az utat.
 Ahogy odaértünk szinte kivágtam magam előtt a kórház ajtaját és a recepcióhoz mentünk. Már épp mondtam volna a beteg nevét mikor megláttam Josh anyját. Először alig ismertem rá. Az arca beesett volt, fekete haja hanyagul hátul felcsatolva, néhol egy-egy szál kiállt. Felsője gyűrött volt, vállkendője hanyagul a vállára volt terítve.
- Mrs.Choi!-tudtam, hogy már hivatalosan nem ez volt a neve, de még mindig így szólítottam.- Hol van Josh? Mi történt, hogy van? Igaz életben van?!-hadartam össze-vissza a kérdéseket.
- Várj, várj Victor, kérlek.-tette a kezét a halántékára.- Úgy néz ki, hogy jól van, kimosták a gyomrát. Azt mondták, ha akár egy vagy két szemmel többet vesz be belehalhatott volna.-kezdett pityeregni mire megsimogattam a vállát, hogy ne sírjon, hiszen ezek szerint minden rendben. Megnyugodtam, mikor azt mondta, hogy jól van. Már a legrosszabb is eszembe jutott, mi történik, ha meghal? Teljesen összeomlottam volna, hiszen mintha csak a másik testvéremet vesztettem volna el.
Felsóhajtottam és a kezemet a tarkómra téve álltam. Behunytam a szemem és hagytam, hogy a nyugodtság végig hasson rajtam.
- Mikor lehet bemenni hozzá?-kérdeztem.
- Azt mondták húsz perc múlva. Még vizsgálják.-felelte az anyja.
- Azt megkérdezhetem, hogy hogyan történt a dolog?-Josh anyja nagy lélegzetet vett.
- Otthon voltunk mikor megkértem, hogy hozza be a nyugtatómat. Elmondtam neki, hogy mennyire kivagyok a válás miatt mire kiakadt. És az a legijesztőbb, hogy jogosan. Elmondta, hogy teljesen kivan idegileg, és igaz, hogy azt nem említette, de tudom, hogy Ashley miatt is szörnyen bánkódik.-bólintottam.- Miután kiadta magából a dühét már csak annyit hallottam, hogy elhagyja a lakást. Gondolom akkor vette be a nyugtatókat mielőtt elment. Aztán csörgött a telefon. Az utcán találták meg ájultan.-mesélte.
- Biztos szörnyű lehetett, de lényeg, hogy már jól van.-mondtam, de ekkor ismerős hangot hallottam meg.
- Jeremy! Hol van Josh?
- Még vizsgálják. Csak húsz perc múlva lehet bemenni.
- Oh, akkor várunk.-mondta majd megpillantott engem.-V!
Dimitri volt az, Chloe-val az oldalán. Ezek tényleg együtt vannak, gondoltam magamban.
- Sziasztok.-köszöntem mosolyogva.
- Szia. Na, mi van Josh-al?
- Kimosták a gyomrát. Elvileg jól van.
-  Hülye állat, hogy csinálhatott ilyet?!
- Teljesen ki volt készülve. Ezt látta, az egyetlen megoldásnak.-gondolkodtam hangosan.
- Azért remélem, hogy tényleg minden rendben lesz.-szólalt meg Chloe is.
Mivel várnunk kellett mindannyian leültünk és csak néztünk ki a fejünkből. Cindy a vállamra döntve a fejét foglalt helyet mellettem, Dimitri és Chloe egymás kezét fogva ültek, Jeremy pedig mellettem összekulcsolt kézzel. A várakozási idő szinte egy örökké valóságnak tűnt, mígnem az orvos ki nem jött a kórteremből. Rögtön felpattantunk, de persze először hagytuk, hogy az édesanyja kérdezzen.
- Hogy van a fiam?
- Nos, elvégeztünk néhány vizsgálatot és a gyomormosás is meghozta az eredményét. Minden rendben.-megkönnyebbülten hallottuk az orvos szavait.
- És, belehet hozzá menni?-kérdeztem.
- Igen, de csak egyesével.-felelte a doktor majd elment.
- Menjen először.-néztem Mrs.Choi-ra.
- Titeket biztos szívesebben látna mint engem. Menjetek csak.-a srácokkal egymásra néztünk.
- Menj először te Victor. Még is csak a te legjobb barátod.-mondta Jeremy.
- De biztos nem baj?
- Dehogy. Menj csak.-biccentett az ajtó felé Dimitri én pedig benyitottam. Az őszintét megvallva rosszabbra számítottam, de egyáltalán nem volt súlyos. Csövekre meg mindenfelé pittyegő kütyüre számítottam, de mindössze csak egy infúziós állvány volt az ágya mellett. Viszont Josh láthatólag gyenge volt. Sápad volt és a fejét oldalra döntve pihent. Magánál volt, de nem igazán tudott mozogni.
Érzékelte, hogy mellé léptem és leültem a mellette lévő székre. Elmosolyodott.
- Hát téged is itt látni?-kezdte a szokásos módon való beszélgetést.
- Ha ide kényszerítesz.-kis szüntet tartottam.- Miért csináltad ezt? Mindenkit megrémisztettél.
- Sajnálom...nem akartam, csak...meggondolatlan voltam.-mondta halkan.
- Megegyeztünk, nem csinálsz ilyesmit.
- Be is tartottam. Nem drogoztam be magam.
- Ha más szemszögből nézzük, akkor de igen, begyógyszerezted magad.-nem szólt semmit.
- Igaz nincs itt Ashley?-megdöbbentett ez a kérdése.
- Nincs, és nem is akarom se én, se a többiek se, hogy itt legyen. Ő a felelős azért, hogy ilyen állapotban vagy.-ismét nem mondott semmit.- De a lényeg, hogy nincs nagyobb bajod. Esküszöm, ha halott lennél most megölnélek.-megint elmosolyodott.
- Úgy csinálom a dolgokat, hogy ne haljak meg.
- És ha elbaszod? Ha nem úgy csinálod, akkor mi van?
- Olyan nincs. Nem hagylak itt titeket.-ezentúl én nem tudtam mit mondani.- A többiekkel is szeretnék találkozni.
- Szólok nekik. Majd még máskor találkozunk.-búcsúztam el majd felálltam. Josh utánam szólt.- Mi az?
- Beszartál mi?-kérdezte nagy vigyorral.
- El mész te a búsba öregem.-feleltem mosolyogva.- Azért örülök, hogy nem múltál ki.
- Annak én is.-válaszolta majd elhagytam a kórtermet. Az orvos szabályát megszegve egyszerre négyen mentek be Josh-hoz. Cindy, Jeremy, Chloe és Dimitri. Míg ők benn trécseltek, én kinn maradtam az anyjával. Ő akart bemenni utoljára.
- Hogy van Josh?-kérdezte anélkül, hogy rám nézett volna.
- Kicsit még gyenge, de jól van. Ahogy bementem viccelődni kezdett.
- Mindig viccelődik.-mosolygott az orra alatt.
- Azért tud komoly is lenni. De igen, inkább elvicceli dolgot. Mindig jókedve van.
- Tudod, azoknak van mindig jókedve, akikkel elbánt az élet.-meglepett, hogy ezt mondta Mrs.Choi, de gondolkodtató volt. Reflexből benéztem a kórterem ablakán. Jeremy-re pillantottam. A mosolya mindenkiénél sugárzóbb volt.

Elgondolkodtam. Régen sokat hallottam az emberektől, hogy milyen mosolygós vagyok és hogy mennyit nevetek. Ez Jeremy-re és Josh-ra is igaz. Mind a hármunk életében voltak rossz és nehéz percek és talán a jókedvünkkel próbáljuk begyógyítani a rég szerzett sebeket. Én mindig egy testvér után áhítoztam és azért, hogy apámmal jobb legyen a kapcsolatom. Sokat szomorkodtam miatta. Mindig úgy éreztem, hogy apám nem szeret. Anyu persze mindig azzal etetett, hogy ez nem igaz. Apu szeret, csak nem mutatja ki.
 Josh-t eléggé megviselte a szülei válása és a régi idők percei is, mikor nap mint nap a veszekedésüket hallgatta. És persze az Ashley-vel megsínylett kapcsolata is rásegített a szenvedésére, így minél inkább leplezni akarta a jókedvével dolgot.
 Jeremy..neki az egész élete egy pokol volt. Azzal a tudattal nőtt fel, hogy a szülei eldobták maguktól. Az ilyen emberek tudtuk nélkül nevetnek mindig és szinte mindenen és ezért van mindig jó kedvük. Ezzel próbálják leplezni a régi sérelmeket és nem akarják kimutatni a szomorúságukat. Jobbnak látják, ha a többi ember nem tud a valós érzelmeikről.
 Nem beszéltem sokat Mrs.Choi-val csak ültünk egymás mellett és vártuk a többieket. Pár perc múlva ki is jöttek mosolyogva.
- Menjen be.-mondta Jeremy.
- Mi van, ha nem fog nekem örülni?
- Biztos fog. Mégis csak az anyja.-fogtam meg a vállát biztatásként. Vett egy nagy levegőt majd bement. Nem vártuk meg míg kijön.
- Mi indulhatunk?-kérdezte Cindy.
- Menjünk.-bólintottam majd elhagytuk a kórház épületét.
 Miután mi elmentünk Mrs.Choi már benn volt.
- Hogy vagy kisfiam?-kérdezte a fiától majd leült mellé.
- Voltam már jobban is.-mondta halkan Josh.- Anya..nem akartam bevenni a nyugtatót, nagyon sajnálom. Nem tudtam mit csinálok.-az édesanyja sírva fakadt.
- Nem haragszom. Én és apád vagyunk a hibásak, te ne haragudj ránk.-fogta meg a fia kezét.
- Én sem haragszom.-felelte Josh.- A többiek elmentek?
- Igen. Nagyon kedves volt tőlük, hogy mindannyian bejöttek. Jó barátaid, igaz?
- A legjobb barátaim.-mosolyodott el majd eleresztett egy könnycseppet.

56.~

Josh a szobájában kuksolt fején a fekete Sony felhallgatójával. Fejét le-föl mozgatva adta át magát a zenének és próbált mindent kizárni maga körül. Anyja szokásos lelkiállapotában feküdt az ágyában. Mindennapja a semmittevésből és a gondolkodásból álltak ki. Néha felkelt, hogy főzzön valamit, de ha nem tette meg akkor Josh kénytelen volt magának rendelni, vagy jobb esetben saját magára főzött.
Édesanyja már a belebetegedés szélén volt és már fia sem tudta vissza húzni.
- Josh!-hívta fiát halkan, nem volt ereje kiabálni. Josh persze azonnal meghallotta anyja szavát még a zenén keresztül is.
- Mit szeretnél?-kérdezte az ajtóban állva.
- Kérlek, hozd be a nyugtatómat.
- De már bevetted a napi adagod.
- Tudom, de szükségem van még rá. Teljesen kivagyok.-ez volt az a mondat melynek hallatán Josh kiakadt.
- Hogy mi? Te vagy kész idegileg? Már miért lennél? Hiszen tudtad, hogy apa itt fog hagyni és a viszonyáról is tudtál! Te ragaszkodtál a váláshoz, és most meg kivagy akadva? Én, én vagyok teljesen idegileg ki! Nem elég, hogy mikor még itt volt folyton a veszekedéseiteket kellett hallgatnom, most meg a te siránkozásodat a semmi miatt! Ha meg annyira kell az a kurva gyógyszer kelj fel, és hozd ide magad!-miután Josh kiadta dühét a fürdőbe ment.  Ismét szembe találta magát a kis tükrös szekrénnyel melyben csöndben, áldozatára várva lapult a nyugtatós doboz. Josh szemügyre vette magát a tükörben. Az arca meggyötört volt. Szemei beesettek, táskásak voltak. Az ajkai szárazak és repedettek voltak. Arca sápadt, arccsontjai már szinte látszódtak. Régen vette magát így szemügyre és meglepve látta képmását.

- Mi történik velem..?-kérdezte magától és végigsimított az arcán. Lassan eszébe jutott a dobozka a tükör mögött. Elhúzta a tükröt és megpillantotta. Kivette a dobozt és nézni kezdte. Párszor megforgatta a kezében. A címkéjén az állt, hogy erős nyugtató hatású, ezért egy nap csak egyet szabad bevenni.
Josh ezzel mit sem törődve vette le a kupakját és a tenyerébe öntött néhány darabot. Egy pillanatra megtorpant. Megéri ez nekem? Gondolkodott rajta, hiszen bele is halhat, ha túladagolja magát. Már majdnem letette, mikor eszébe jutott a múltbéli sérelmei. Nem akart többet semmi miatt szenvedni, főleg nem Ashley miatt. Fogta a nyugtatókat és bevette. Azonnal le is nyelte majd szó nélkül elhagyta  a lakást. Már csak az ajtó csapódása hallatszott, de anya mit sem felelt rá.

A délután különösen szokatlan volt. Már hat óra után járt az idő, mégis sütött a Nap és a szél sem fújt. Az őszi időjárás, mely cudarul hideg volt hirtelen eltűnt.

Josh tudat nélkül kezdett sétálni a városban csak a lábai után ment. A nyugtató már kezdett hatni, végtagjai kezdtek nehezedni. A lábait alig bírta emelni, szinte vonszolta magát.  Karjait erőtlenül lóbálta maga mellett. Izzadt. A rajta lévő fekete pulóver csak jobban magába szívta a napsütést, ami elősegítette verejtékezését. A szemei is kezdtek gyengülni, nem bírta nyitva tartani. A földre rogyott.
- Sajnálom..-suttogta magában majd hirtelen minden elsötétült.


Cindy lassan menni készült, viszont nem akartam még elengedi így úgy döntöttem, hogy vele megyek. Reméltem, hogy a szülei szívesen látnak, ugyanis mindig tisztelettudóan bántam a lányukkal. Ezt az édesanyja, Kim, igazolta is. Ahogy megérkeztem mosolygósan köszönt és még egy ölelést is kaptam.
- Apa hol van?-kérdezte Cindy.
- Azt hiszem még dolgozik, de nem sokára jön.- Cindy szeme felcsillant tudva, hogy apja nem cseszegetheti barátját.
- Oh, oké. Akkor a szobámban leszünk.-mondta majd a karomnál fogva behúzott a szobájába. Ahogy beértünk a zöld szobába rögtön végig terültem az ágyán.
- Miért nem szeretnéd, hogy apád találkozzon velem?-kérdezte miközben a plafont néztem.
- Tudod milyen...állandóan csak szúrós szemekkel nézne és olyat kérdezne, amitől a füled is ketté állna.-viccelődött majd leült mellém. Azonban nem hagytam, hogy csak ott üljön mellettem. Fogtam és lezúztam magam mellé. Felkacagott. Hogy még tovább fokozzam kacagását csiklandozni kezdtem. Kis idő múlva rátapintottam a a legcsiklandósabb pontjára, az oldalára. Mikor ott kezdtem csikizni kapálózni kezdett és hatalmas nevetésben tört ki.
- Ne már...V, hagyd abba!-nevetett.- Victor, kérlek!-minél jobban csikiztem az oldalát annál jobban kapálózott, ám már annyira nevetett, hogy hirtelen röfögő hangot kezdett kiadni. A kezét gyorsan a szája elé tette, én pedig leálltam.- Bocsi..-elmosolyodtam.
- Nem kell bocsánatot kérni kis malac.-viccelődtem.- Aranyos volt.-mosolyogtam majd adtam neki egy puszit.
- Lássuk te tudsz-e ilyen hangot kiadni!-emelte fel a kezeit majd nekem esett. Először még nem volt annyira csikis, viszont mikor megtalálta a hónaljamat vergődni kezdtem. Már nem sok kellett, hogy én is röfögő hangot adjak ki mikor hirtelen belépett valaki az ajtón. Meglepve láttam, hogy Jeremy az. Az arcán aggodalom ült és láthatólag sietett mert lihegett.
- V...nagy baj van.
- Jeremy, mi van?-kérdeztem feszülten.
- Josh..kórházban van..begyógyszerezte magát.

55.~

A nap további része-már ahogy-zökkenőmentesen ment.  A papírmunkák után fel s alá járkáltam az üzletben, hogy lássam hogyan dolgoznak a többiek. Ha jól belegondolok még nem jártam a bolt összes részén. Kaptam az alkalmon és elindultam "felfedező túrára". Mit ne mondjak, elég unalmas volt és már azért imádkoztam, hogy találjak valami izgalmasat, mondjuk egy bomlásban lévő hullát a raktárban. De ez a gondolatom nem jött be, így tovább kóringyáltám a sorok közt és a hátsó résznél. Közben eszembe jutott a nemrég történt kis összetűzés. Szegény Josh. Nem elég, hogy az anyja teljesen maga alatt van és szinte már csak a jó Isten tartja benne a lelket, még az a lány, akit a világon legjobban szeretett pontosabba szeret az megcsalja és az új pasijával még van képe idejönni. Félek, hogy valamit csinál magával, ugyanis képes rá. Szemtanúja voltam.
Tizenhat évesek voltunk mikor járt egy lánnyal. Nem volt hosszú kapcsolat, mindössze egy hónapig tartott az egész, de oda volt a lányért. Mikor a csaj közölte vele, hogy elhagyja egy másik srácért-aki nem mellesleg Josh osztálytársa és haverja volt-teljesen összetört. Szinte már depressziós lett és felejteni akart. Hogy ezt minél hamarabb megtegye kábítószerekhez nyúlt. Mikor megtudtam teljesen eldobtam az agyam és minden erőmmel azon voltam, hogy segítsek neki letenni azt a kurva füves cigit és extazyt. Szerencsére még nem vált teljesen függővé, így mondhatni hamar leállt vele. Megfogadta, hogy soha többé nem tesz ilyet és inkább csak rendes cigit szív. Apropó, a dohányzásra is amiatt a lány miatt szokott rá, de így is azt mondom, hogy inkább ezt a fajtát szívja, minthogy a füveset.
Lassan minden visszatért a régi kerékvágásba és megfogadtuk, hogy senkinek sem beszélünk róla. Csak én tudom, még Ashley sem tud róla.  De most, hogy az a ribanc ismét felforgatta az életét kezdek kicsit félni. Vajon minden kezdődik elölről? Imádkozom érte, hogy nem, pedig nem vagyok vallásos ember.
 Ahogy átgondoltam a dolgokat visszamentem az épület elejébe, de ahogy a kasszák felé pillantottam a barátomat nem láttam ott. Megkérdeztem a másik kasszás srácot, hogy hová ment. Azt felelte, hogy kiment szívni egy kis friss levegőt, ahogy Josh mondta neki. Gondolom bagózni ment. Visszamentem a kabátomért majd kimentem, hogy megkeressem. Ahogy sejtettem a dohányzásra kijelölt helyen volt és ha jól láttam már a második szálat gyújtotta.
- Nem lesz sok?-kérdeztem mire közelebb mentem.
- Még csak a második.-jól sejtettem. Beleszívott a füstöt pedig az arcomba fújta. Nem szóltam semmit.
- Jobban vagy?
- Aha.-felelte gyorsan és egyszerűen, de hazudott. Én naiv ekkor még elhittem, de később tudtam, hogy nem kellett volna elhinnem és annyiban hagynom. Közben megütögette a szálat, hogy a fölösleges hamu leessen.
- Hogy tudsz itt kinn állni ebben a hidegben?-kérdeztem majd a számat és az orromat a kabátom nyakába dugtam.
- A cigi melegít. Legalább ez...-forgatta meg a kezében majd ismét beleszívott.
- Biztos minden rendben?-kérdeztem meg még egyszer, és tudom, azt ígértem, hogy soha többé nem hozom szóba a múltat, viszont most muszáj volt megtennem.- Nem akarom, hogy a múlt megismételje önmagát.
- Nem fogja. Nem vagyok hülye.-vágta rá azonnal határozottan.- Megmondtam, hogy nem csinálok többet olyat.
- Remélem is.-feleltem majd otthagytam a lelkiismeretével együtt és bementem. Josh-nak hirtelen még a cigitől is elment a kedve így fogta az alig elszívott "nikotin tartót" és eldobta.

Azonban még nem jött be, inkább még kinn álldogált a hideg szinte már szúró hidegben.
***
Ahogy eljött a hat óra búcsút vettünk az üzlettől és elindultunk haza. A hideg egyre és jobban kerített hatalmába szinte megfagytak a végtagjaim, ahogy sétáltam az utakon. Szerencsére elértem az egyik buszt, amelyik az egyik házunkhoz közeli buszmegállóban meg is állt, így volt időm a közlekedési eszközön kiolvadozni majd utamat újra elkezdeni hazafelé. A házba való belépés után meglepetés fogadott. Cindy a nappaliban ült és épp a bátyámmal beszélgetett.
- Szia.-köszöntek mindketten mosolyogva. Meg sem bírtam szólalni csak intettem egyet a kezemmel.
- Látom hideg van.-nevetett Jeremy mire bólogatni kezdetem. A házban viszont meleg volt, így lassan a hangom is visszatért.
- Olvassz ki.-nyúltam Cindy felé a karjaimmal mire barátnőm azonnal felpattant és adott egy forró ölelést. Pluszként még egy puszit is kaptam az orrom hegyére.
- Én nem vagyok jó, hogy kiolvasszalak?-szólalt meg a kanapén ülő szöszi.
- Inkább passzolom.-feleltem mire mint én mint Jeremy elnevettük magunkat.
- Na jobb?
- Igen, de a szám is megfagyott. Megtennéd, hogy...?-néztem rá kiskutya szemekkel és megható pillantásomnak köszönhetően egy csókot is kaptam. Levettem a kabátom és a bakancsom majd csatlakoztam a srácokhoz.
- És, mi a helyzet? Találtál munkát?-fordultam rögtön Jeremy felé, aki ajkait lebiggyesztve rázta meg  a fejét miszerint nem, nem talált. Együtt érző fejet vágtam hozzá majd tovább beszélgettünk az én és Cindy napjáról. Elmondtam az Ashley-s részt is-kivéve az aggodalmamat a drogok iránt- mire Jeremy egyetértően kezdte ócsárolni Ashley-t.
- Én amúgy sem bírtam azt a csajt, nem tudom Josh mit evett rajta.-szólt közbe Cindy is.
  Beszélgetésünk alatt szóba kerültek vicces és kissé szomorú témák is, de meg kell, hogy mondjam régen beszélgettem így, mint ahogy most velük. Olyan meghitt és család centrikus volt, még ha nem is az egész család csak a szerelmem és a bátyám voltak ott. De szó ami szó, tényleg jól éreztem magam. Ellentétben barátom, aki ismét rossz dolgot forgatott a fejében.

54.~

 Meg kell, hogy mondjam az új munka egyáltalán nem volt érdekfeszítő. Sokkal izgalmasabb és érdekesebb volt a kisboltban dolgozni, mint ebben a nagyobbacskában. üzletvezetőként. Csak ügyintézésből álltam ki, bár inkább álltam volna Josh mellett a kasszába. Persze ezt a főnöknek nem szándékoztam tálalni mert akkor kitudja...talán elbocsájt, nekem pedig szükségem volt a munkára. Így befogtam a számat és próbáltam elmélyülni a papírokban. Viszont jó oldala is volt a dolognak. Ez az egész üzletvezetői beosztás a javamra is vállt, hiszen én voltam az úgymond főnök helyettes. Mindenki komolyan vett, ami jól esett, nem is szólva a kényelmes kis irodáról, ahol megtalálható volt minden kellék, hogy nyugodtan és békésen tudjak mindent elintézni, nem beszélve a puha székről, amibe egyszerűen egy élmény volt beleülni. Így kényelmesen tudtam a dolgokat kezelni.
 Éppen egy megrendelést intéztem mikor kopogtattak az ajtón.
- Tessék.-szóltam. Josh lépett be.
- Csá nagyfőnök.-köszöntött.
- Nem vagyok főnök.-ráztam meg a fejem és hátradőltem a székben.
- Ugyan, mindenki annak tart. Na és, hogy vagy? Milyen üzletvezetőnek lenni?-kérdezte és az íróasztalra ült.
- Unalmas.-vágtam rá azonnal gyorsan és egyszerűen. Josh elmosolyodott.
- Hidd el, a kasszázás sem éppen szórakoztató. Nem is értem eddig hogy bírtad.-nézett rám kikerekedett szemekkel.
- Pedig most inkább állnék naphosszat a kasszában, minthogy unalmas papírmunkákat végezzek. De erről a főnök előtt kuss.-szegeztem rá a mutató ujjam.
- Oké.-felelte majd felállt.- Ja, egyébként ez a tiéd. Erről azért még nem feledkeztem meg.-mondta és átnyújtott egy sárga nyalókát. Mosolyogva fogadtam el tőle majd megköszöntem. Josh még villantott egy mosolyt majd elhagyta az irodát. Ezt a lépését viszont megbánta.

*Josh POV*
Miután kiléptem az iroda ajtaján megdöbbenten néztem a távolba. Egy roppant ismerős lányt láttam, igaz csak hátulról, de már onnan is nagyon ismerősnek tűnt. Egy fiúval volt és éppen a gyümölcsös részlegnél legyeskedtek. Nem sok kellett és velem szembe fordult. A szívem hirtelen a torkomba ugrott és lefagytam. Ez Ashley. Már szinte egy hónapja nem láttam, mióta szakítottunk. Dühöt és elhagyatottságot éreztem és ez annál jobban erősödött bennem, ahogy jobban néztem őt és az újdonsült pasiját, aki tökéletesen hozzá volt öltözve Ashley táskájához. Jobban szemügyre vettem a pasast és hát mit ne mondjak...egy igazi bájgúnár. Tökéletesen fésült szőke haj, melyen csak nem egy kiló hajlakk csillogott. Patyolatfehér inge már szinte vakított, gallérja precízen vasalt csakúgy mint a nadrágja. Arcán egy hiba sem volt. Ha nem tudnám, hogy velem egyidős-már pedig úgy láttam- azt hinném, hogy telenyomták botoxal a pofáját. Képedve néztem, hogy egy ilyenért hagyott el, pontosabban megcsalt vele. Bár, nem biztos, hogy vele. Csak a távolból figyeltem őket, nem mentem oda, viszont reméltem, hogy a kasszánál találkozunk. A szemébe akartam nézni és látni a megbánást. Azonnal vissza is tértem a kasszához. Mákom volt, hiszen abba a sorba álltak be, ahol én voltam a pénztáros. Az előttük lévő két emberrel tisztelettudóan viselkedtem, azonban mikor rájuk került a sor előbújt belőlem a flegma és kissé seggfej Josh.
- Lám, lám, kit fújt ide a szél?-néztem rá szarkasztikus mosollyal.- Ashley és..csak nem! Biztos te vagy az új kulcstartója.-nyújtottam a srác felé a kezem, de ő nem kívánkozott azt megfogni.
- Josh, te mit csinálsz itt?-kérdezte Ashley.
- Én vagyok itt az új pénztáros, de szerintem neked nem vagyok köteles magyarázkodni.-feleltem flegmán.
- Nyuszi, miért hagyod, hogy így beszéljen veled?-szólalt meg közben a selyemfiú a háta mögött.
- Nyuszi!?-nevettem.- Ashley drágám, nekem nem hagytad, hogy így szólítsalak.
- Mi? Ashley, ki ez?
- A volt barátja vagyok. Megfelel a válasz? Ja egyébként csak úgy figyelmeztetlek, hogy téged is megfog csalni mert neki egy nem elég.-mondtam majd Ashley képébe mosolyogtam.
- Josh fejezd be.-förmedt rám Ash, de csak halkan.- Beszélni fogok a főnököddel.
- Csak nyugodtan, abban az irodában van.-mutattam Victor irodája felé nem félve a következményektől. Ashley azonnal elindult az iroda felé majd kopogott.
- Tessék.-Ash belépett mit sem sejtve.
- Jó napot! Elnézést, hogy zavar...-nem fejezte be a mondatot. Elállt a szava.- V!
- Ashley. Hát te?
- Csak..csak panaszt szeretnék tenni a főnöknél.
- Mondhatod.-felelte V majd hátradőlt a székében.
- De..te vagy a főnök?
- Az üzletvezető. A főnök nincs benn, nekem kell elmondanod a  dolgot. Nos? Miért tennél panaszt?
- Josh arcátlanul bánt velem és a barátommal.-V elmosolyodott.
- Valóban?
- Igen.-húzta fel a szemöldökét Ashley Victor mosolya láttán.- Kérlek függeszd fel, vagy valami...
- Normális vagy? Ashley...-rázta meg a fejét V, közben felállt majd felült az íróasztal elejére.- Nem fogok csinálni vele semmit. Tudod miért? Mert jogosan viselkedett így.
- De V, nem hallottad, hogy mivel vádolt meg. Megsértette a személyi jogaimat.-hallatszott a hangjából, hogy túloz.
- Neked van olyan?-nézett rá V kikerekedett szemmel.
- Pofátlan vagy.-vágta hozzá Ashley.
- Tudod mi a pofátlan?-állt Ashley elé karba tett kézzel.- Megcsalni a másikat ok nélkül és ezt eltitkolni. Majd telefonon szakítani magyarázat nélkül.-mondta szinte már suttogva.- Ez a pofátlan. Nem az, amit Josh csinál.
Ashley szó nélkül állt előtte és csak hallgatta, amit Victor beszél.
- Most kérlek menj el és többet ne kerülj Josh közelébe.-fordított neki Victor hátat, a lány pedig kiviharzott az irodából majd visszajött a kasszához.
- Na? Beszéltél a főnökkel?-kérdeztem, de nem válaszolt. Elértem amit szerettem volna. Láttam az arcán a megbánást és a gyötrelmet. Victor rendesen kioszthatta.-gondoltam.
- Gyere Dave, menjünk.-fogta meg barátja kezét és magával húzta. Utánuk intettem és néztem, ahogy elhagyják a boltot. Viszont ahogy kiléptek az ajtón a szarkasztikus mosoly lefagyott az arcomról, a szívem megsajdult és éreztem, hogy könnyek szöknek a szemembe. Nem hittem volna, hogy ilyen fájdalmas lesz őt újra látni. Ismét elnyelt egy fekete lyuk, melyből úgy éreztem nem tudok kiszabadulni. Ismét magam alá kerültem és nem láttam értelmét az életemnek nélküle. Még mindig szerettem.

*Victor POV*

Miután Ashley távozott kötelességemnek éreztem, hogy kimenjek Josh-hoz. Ahogy kiértem már csak azt láttam, hogy Josh könnyes szemmel mered maga elé. Odamentem.

- Hé.. minden oké?-tettem a kezem a vállára.

- Miért kell mindent felforgatnia? Egyetlen pillantás és már megint a mélyben érzem magam.

- Haver...tudod jól, hogy nem vagyok az a lélekre beszélős típus, de csak annyit mondok, hogy próbáld elfelejteni. Annyi jó nő járkál itt Chicago-ban, nem kell neked ez a kis lotyó. Ha képes volt ezt megtenni veled mindenféle ok nélkül, akkor...

- Mi van, ha nem ok nélkül csinálta? Talán nem tudtam neki megadni mindent, vagy...

- Hülye vagy? Sok csaj örülne, ha te lennél a pasija, bolondság, hogy nem tudtál neki megadni mindent. Hidd el, nem éri meg, hogy tönkre tedd magad miatta.

- Lehet igazad van.-felelte Josh közben bólogatott.

- Na erről van szó. Ne haragudj, de most vissza kell mennem. Fel a fejjel.-veregettem meg megint a vállát majd otthagytam, de nem számítottam arra, hogy ennek milyen borzalmas következményei lesznek.

53.~

*Victor POV*
Míg a fiatalok rendbe szedték magukat addig én a kasszánál várakoztam. Pár perc múlva már újra munka készek voltak. Chloe nem mert elém állni, így csak Dimitri jött oda hozzám.
- Ember...-néztem a szemébe.- A raktárban?
- Egyszeri alkalom volt, többet nem fordul elő. Csak elkapott minket a pillanat heve.
- Szerencsétek, hogy én jöttem be és nem a főnök, vagy nem egy vásárló.
- Igaz, és tényleg bocs. Amúgy kérsz valamit?-kérdezte.
- Adj egy nyalókát és el is húztam.-mondtam és mintha csak puskából lőtték volna ki elszalad egy nyalókáért.
- Ezt én állom.-nyújtott felém.
- Kösz.-biccentettem és ki is bontottam.- Majd még jövök. Köszönj el Chloe-tól a nevemben. Hello.-köszöntem el még mindig határozottságot és némi komolyságot mutatva majd kiléptem a boltból. Azonban mikor kiléptem elmosolyodtam és tovább mentem. Csöppnyi szülői szigort éreztem, mintha a gyermekeimet teremtettem volna le mert rosszat csináltak.
Mivel nem volt más dolgom úgy döntöttem hazamegyek.
- Elment már?-kérdezte közben Chloe Dimitri-től.
- Igen.-felelte mire Chloe kilépett a raktárból.
- Ez kicsit ciki volt.
- Egy kicsit.-nevetett Dimitri majd Chloe is csatlakozott hozzá. Néhány perc csönd következett. Dimitri már éppen a kasszához fordult volna mikor:
- Dimitri!-szólt utána a lány.
- Igen?
- Lehet gyerekesen fog hangzani, de...megölelhetlek?-Dimitri elmosolyodott. Bólintott. Chloe azon nyomban a karjaiba futott és szorosan magához ölelte. Egy hangot sem kiejtve ölelték egymást hosszú percekig. Dimitri lassan egy csókot nyomott Chloe fejtetőjére majd ráhajtotta a fejét.
- Jó, hogy itt vagy.-suttogta.
- Nekem is.-helyeselt és tovább ölelte.

Ahogy beléptem a házba anyu azonnal letámadott.
- V! Kisfiam, te vagy?
- Igen!
- Akkor várj, meg ne mozdulj! Jeremy gyere!-üvöltött a bátyámnak én pedig semmit sem sejtve megálltam egy helyben.
- Anyu..most mi van?
- Változott a program, ma megyünk öltönyt venni.
- Még is minek?-kérdeztem teljesen megfeledkezve arról, amiről a múltkor beszéltünk.
- Hát a jótékonysági bálra. Nem jöhettek farmerban.-felelte, közben Jeremy is megérkezett.
- De Victor-nak kettő van és az egyiket odatudja adni.-magyarázta Jeremy.
- Szó sem lehet róla! Gyerünk a kocsiba, egy kettő!-utasított minket, mi pedig szó nélkül követtük. Beültünk és elindultunk egy elegáns ruhabolthoz. Ahogy megérkeztünk és beléptünk az üzletbe...hát még életemben nem láttam annyi öltönyt. Ameddig csak a szem ellát mindenhol öltöny, öltöny és még több öltöny. Természetesen hozzá illő nadrágokkal és cipőkkel. Nem is beszélve a nyakkendőkről és mandzsettákról.
Éppen, hogy beléptünk egy férfi sietett a segítségünkre.
- Jó napot, segíthetek valamiben?
- Jó napot, igen a fiaimra szeretnék öltönyt.
- Rendben. Ha megengedik, mutatnék egy kollekciót, ami szerintem illene magukra.-nézett ránk majd elindult, mi pedig utána. A pasas nagyon nyalizós volt, látszólag mindent megtett, hogy jó benyomásunk legyen róla.
- Egy színűt szeretnének? Mind a kettőjüknek?
- Igen. Feketét.-helyeseltünk mindketten egyszerre még mielőtt valami ocsmány libafos zöld színt adnának ránk. Csak megjegyzem, olyan színű öltönyt is láttunk.
- Akkor ajánlanám ezt a fazont. Ez remekül mutat mint nyakkendővel, vagy anélkül.
- Fiúk?-nézett ránk anyu. Igazából mindkettőnknek tetszett és bólogattunk, hogy megpróbálnánk. Ránk adtak egy komplett szerelést, nadrággal, inggel, nyakkendővel együtt. Az igazat megvallva, mindketten nagyon jól néztünk ki és szinte ugyanúgy. Annyi különbséggel, hogy Jeremy nem vett nyakkendőt és ugye ő szőke volt.
- Ha szabad megjegyeznem, nagyon jól áll maguknak.-szólt oda oldalról a férfi.
- Na?-kérdezte Jeremy. Anyu csak elégedetten bólogatott.
- Megvesszük.-mosolygott mi pedig elégedetten felsóhajtottunk. Nem akartunk egoistának tűnni, de el kell ismernünk, hogy veszett jól néztünk ki azokban az öltönyökben. Bár igaz, az áruk sem volt éppen a legalacsonyabb, de anyu mindent szeretett volna megtenni a két fiáért és mi ezért nagyon hálásak voltunk neki.

52.~

*Dimitri POV*
Reggel ahogy beértem a boltba elfogott egy érzés és az a tudat, hogy nekem, Dimitri Peterson-nak, egy múltbéli piti kis tolvajnak most végre van munkája és roppant jó érzés volt még a kasszához is beállni. Ahogy ezt megtettem nem sokkal érkezésem után Chloe is csatlakozott hozzám.
-Jó reggelt Dimitri.-köszöntött mosolygósan, pirospozsgás arccal. Kint rettentő hideg volt így nem csodálkoztam, hogy nyakig be volt bugyolálva.
-Neked is Chloe.-mosolyogtam vissza.-Úgy látom hideg van.
-Nem is sejted mennyire.
-De igen, én is nem rég érkeztem.
-Oh, oké.-mosolygott ismét majd levette a kabátját és a sálját. Megigazgatta a szőke loknijait, megigazította a felsőjét majd köhintett egyet.
-Meg vagy fázva?-érdeklődtem.
-Nem, ez már szokásommá vált. Szinte minden reggel köhögök egyet, nem tudom miért.-magyarázta.
-Értem.-bólintottam, de nem értetten a furcsa szokást. Azonban még ez tetszett benne.
-Esetleg...van, amit meg kellene csinálnom?-kérdezte.
-Ha gondolod, akkor elkezdheted kipakolni a dobozokból a dolgokat. A raktárban vannak.
-Rendben.-felelte majd egy pillantás múlva már egy dobozzal a kezében jött elő. Mit ne mondjak, az a doboz nem tartozott a könnyű kategóriába, de láthatólag ez Chloe-t nem érdekelte, ami szintén csak egy olyan dolog volt, ami megfogott benne. Nem félt, hogy letörik a körme, vagy hogy koszos lesz. Egyáltalán nem. Mindent bátran csinált, ezáltal ügyetlen sem volt.
Viszont nem volt sok időm őt csodálni, mivel csöngött a bejárat fölötti kis csengő. Nicsak, egy ismerős kis angyali arc.
-Szia Lisa.-köszöntöttem.
-Szia Dimitri. Mi a mai ajánlatod?
-Mit szeretnél? Rágó, csoki, gumicukor?
-Az utóbbi jöhet.-bólintott.-Kell az energia a suliba.
-Egy gumicukor rendel.-mondtam majd elsuhantam a második sorba, ahonnan előhoztam a kedvencét. Megmutattam neki.-Megfelel?
-Aha.-felelte majd beütöttem a pénztárgépbe az árát. Kifizette, de még nem ment el.-Dimitri!
-Mi az?-kérdeztem mire közelebb hívott magához.
-Ki az a lány? Aki pakol?
-Oh, ő Chloe. A munkatársam.
-Nagyon szép, nem gondolod?-kérdezte, de ismét annyira elmerültem a látványban, hogy azt sem tudtam mit válaszolok.
-De, de, persze...Várj, mi van?-eszméltem fel hirtelen.
-Semmi, semmi. Add a cuccot és el is húztam.-mondta mosolyogva, de mielőtt elment volna Chloe kíváncsi lett a kis vásárlóra.
-Dimitri, ki a kis barátnőd?
-Chloe, ő Lisa, Lisa ő...
-Chloe! Örülök, hogy megismerhetlek, az utóbbi pár percben sokat hallottam rólad.-mutatkozott be a maga módján a kis drága. -Viszont én nem is zavarok, további jó munkát. Neked itt a borravalód.-mondta és adott egy puszit.-Többet nem kapsz.-tette hozzá.
-Szia Lisa!-köszöntem el, de még mindig előttünk állt.
-Sziasztok, ja és Dimitri szerint nagyon szép vagy, odavan érted! Na pá!-tette még hozzá majd elhagyta a boltot. Chloe az orra alatt mosolyogni kezdett.
-Nagyon aranyos ez a Lisa.-mondta.
-Ja..főleg mikor rájön a beszélhetnék.-feleltem.
-Visszamegyek..pakolni.-mutatott a háta mögé, én meg egy bólintással jeleztem, hogy rendben, menjen csak.
Lisa után még jöttek páran, de aztán egy darabig leállt a forgalom. Csak ültem a kasszában, míg meg nem hallottam, hogy Chloe szólít engem. A raktárba mentem.
-Segítenél? A polc legtetején van az utolsó doboz.
-Persze.-mondtam majd hősiesen a segítségére siettem és leemeltem a dobozt a polcról. Viszont nem vettem észre, hogy közvetlenül a hátamnál áll így mikor megfordultam szinte egymás arcában találtuk egymást. Az ajkaink már majdnem összeértek és legszívesebben gondoskodtam volna róla, hogy teljesen ellepjék egymást, de helyettem intézkedett Chloe. Egyszerűen csak átkarolta a nyakamat és magához húzott. Hirtelen fel sem fogtam, hogy mi történt,viszont mikor feleszméltem ledobtam a dobozt és elmélyültem a csókjaiban.
Mikor már kezdett kicsit forrósodni a helyzet felkaptam és a helyiség végében lévő kis asztalkához vittem majd ráültettem. A rajtam lévő piros kockás inget kezdte gombolgatni.
- Várj, várj, biztos jó ötlet ez?-lihegtem két csók között. Hirtelen abbahagyta.
- Ha te nem akarod akkor...
- Viccelsz? Azóta akarlak mióta csak megláttalak.-mondtam, de nem értettem magamat, hogy az előző kérdést minek tettem fel.
Még szenvedélyesebben kezdett csókolni és tovább gombolta az ingem. Én sem akartam rajta tovább látni a felsőjét a kék kasmír felsőjét, így én is levettem róla.
Lassan mindketten jobban kezdtük élvezni egymás társaságát és mikor már kezdtünk belemerülni meghallottuk, hogy nyitódik az ajtó.
- Hahó!...Dimitri!-hallottunk meg egy ismerős hangot.
- Bassza meg, ez Victor.-suttogtam mire mindketten kapkodni kezdtünk, hogy rendbe szedjük magunkat, de a nagy kapkodás közepette véletlenül levertem egy dobozt a polcról. Lépteket hallottunk mire mindketten gyorsan előjöttünk. Valóban Victor volt az, aki képedve nézett rajtunk végig.
- Hát veletek meg mi a franc van?-kérdezte kissé elmosolyodva. Fogalmam sem volt, hogy mit mondjak, így valamit rögtönöznöm kellett.
- Csak..valami...rágcsáló volt a raktárban és..azt próbáltuk elkapni.-vakartam közben a tarkóm, de egyáltalán nem hitte el.
- Rágcsáló? Próbáltátok elkapni?-kérdezett vissza karba tett kézzel.- Gondolom az elkapása közben csúszott le a slicced.-nézett rám, én pedig gyorsan felhúztam. Tessék, lebuktunk.- Chloe, te meg a száddal kaptad el?
- Igen?-felelte Chloe, de nekem muszáj volt kicsit elmosolyodnom.
- Hát egymást biztos elkaptátok, de kérlek titeket, szedjétek magatokat rendbe!-kérte mi pedig elvonultunk, hogy kicsit rendbe szedjük magunkat. Az egésznek kicsit olyan beütése volt, mintha a szüleink előtt buktunk volna le vagy legalább is a főnökünk előtt, V úgy viselkedett most velünk. Persze mindketten kicsit kellemetlenül éreztük magunkat, de szerintem egyikünk sem bánta meg. Legalább is én biztos nem.

51.~

*Victor POV*
A vasárnap mintha csak átlibbent volna a szemünk előtt, azonnal eltelt és egy újabb hétfői nap elé néztünk.  Egy rohadt körforgás volt az egész életem, minden nap ugyan azt és ugyanúgy csináltam. Reggel hat órakor csörgött az ébresztőórám, amit mindig változatosan hallgattattam el. Vagy csak óvatosan fogtam és megnyomtam a kikapcsológombot, véletlenül lelököm miközben kiakartam kapcsolni, vagy csak egyszerűen lelöktem a szekrényről. Hát ez esetben az utolsó történt. Annyira idegesítette a csengése, hogy mérgemben levertem. Lassan és kómásan felültem az ágyon, ásítottam egy nagyot, felálltam és elindultam a fürdőszoba felé. Azonban mikor benyitottam kicsit meglepődtem. Jeremy már elfoglalta a fürdőt és éppen pisilt. Gyorsan visszahőköltem és bezártam az ajtót. Megálltam előtte és vártam. Pár pillanat múlva hallottam, ahogy lehúzza a WC-t.
- Bocs, nem tudtam, hogy benn vagy.-kértem bocsánatot mikor kijött.
- Nem baj, bezárhattam volna az ajtót.-felelte majd helyet cseréltünk. Ő megállt az ajtóban én pedig elkezdtem mosni a fogam, de előbb szokásomhoz híven az első adag kis mentolos fogkrémet lenyalogattam a fogkefémről.
- Te is megeszed?-kérdezte mosolyogva.
- Aha. Szeretem a mentolosat.-feleltem majd a második adaggal mosni kezdtem a fogam.- Hogyhogy ilyen hamar fenn vagy? Aludhatnál még.
- Tudom, de nem tudtam aludni. Meg amúgy sem akartam ma sokáig aludni mert állás után kell néznem.
- Csak nem?!
- De. Ebben a házban mindenki dolgozik csak én nem. Koloncnak érzem magam.
- Nem vagy az, de valljuk be, hogy nem árt, ha van saját kezűleg megkeresett pénzed.
- Igen, ez igaz.-értett egyet velem én pedig befejeztem a fogmosást.- Na jó, hagylak készülődni. Csá V.
- Szia.-köszöntem el tőle majd bezártam a fürdőszoba ajtót és én is elvégeztem a reggeli dolgomat.
Miután felfrissültem visszamentem a szobába és átöltöztem. Kezembe akad az a garbó, amit Jeremy és anya vette nekem. Mostantól kicsit elegánsabba kell hogy öltözzek, ugyanis én leszek az üzletvezető az új boltban, és szeretnék jobb és komolyan benyomást kelteni az emberekben, így mára ezt a felsőt választottam. Ehhez társult egy sötétkék farmer, tornacsuka, a kabátom, jól belőtt séró és indulhatott a nap. Viszont ahogy kiléptem az ajtón nyomban szebb lett a napom, ugyanis megláttam életem fényét, a barátnőmet. Mosolyogva néztünk egymásra majd intett egyet. Közelebb mentem hozzá.
- Ki ez a jó nő?-kérdeztem mire forgatni kezdte a fejét.
- Kiről beszélsz?
- Tudod te.-mosolyogtam majd adtam neki egy puszit.
- Munkába mész?
- Igen, de inkább veled dolgoznék együtt.-kacsintottam.
- Aha...figyelj, mit szólnál ha elvinnélek? Apa kölcsön adta a kocsit, hogy ma azzal menjek be a kisállat boltba.
- Ez remekül hangzik, örülnék ha elvinnél.
- Akkor beszállás.-mutatott az autó felé majd beszálltunk. Az autó még mindig nagyon kényelmes volt, a bőrülés szinte csillogott, látszott, hogy ápolva van, és a citromfüves illat is nagyon kellemes volt. Még tudtam volna benne ülni, de ki kellett szállnom mikor Cindy leparkolt a bolt parkolójában. Elköszöntem tőle majd kiszálltam. Ahogy elhajtott csak álltam a bolt előtt és néztem. Még hogy bolt, inkább szupermarket. Sokkal nagyobb volt egy egyszerű boltnál. Sóhajtottam egyet majd bementem az ajtón. Josh és a főnök éppen beszéltek valamiről, viszont mikor beléptem azonnal abbahagyták. Josh odajött hozzám.
- Hello. Mizu?-kérdezte.
- Hello..semmi, de veled? Minden rendben van?-kérdeztem én is mert valami nem festett túl jól a sráccal. Talán csak fáradt volt, és kedvtelen, de valami biztos volt.
- Csak nem aludtam túl jól.-beletrafáltam.- Na, hogy tetszik az új munkahely?
- Elég jó. De azt hittem ennél kisebb lesz.
- Én is, de majd megszokjuk.-veregetett vállba, közben a főnök is odasomfordált hozzánk.
- Nos fiúk, remélem, hogy tetszik itt nektek, és hogy szívvel-lélekkel fogtok itt dolgozni. Ahogy megbeszéltük, Josh te a kasszánál fogsz állni másik két eladóval.
- Várjon, ha van még más is akkor miért jöhetett el Dimitri és Chloe?-kérdezte Josh.
- Ők még nem olyan tapasztaltak mint ti, ide pedig profi munkaerő kell. Nekik jó helyük van a kisboltban. Kérlek Josh, te állj be a kasszába mert percek múlva nyitunk, te pedig Victor gyere velem, elmondom a feladatodat.-szó nélkül követtem őt egy irodába, ahol papírok halma várt az íróasztalon.
- Gondolom papírokat kell intéznem.
- Nem egészen. Persze azt is, de inkább az áruk megrendelésével kell majd foglalkoznod, és hogy a boltban minden a helyén legyen és minden rendben menjen. Megtudsz ezzel birkózni?
- Természetesen.-jelentettem ki határozottan.
- Nagyszerű. Ezen a napon még nem igazán kell ügyeket intézned, de azért jobb ha ezeket a papírokat átnézed és ha végeztél vele akár haza is mehetsz. De ez csak a mai nap. Máskor mindig benn kell maradnod.
- Rendben.
- Jó munkát Victor.-veregetett Charlie is vállon majd egyedül hagyott az irodában. Tágra nyílt szemekkel néztem a papírokat az asztalon majd sóhajtottam egy nagyot. Próbáltam magamnak bemagyarázni, hogy minden rendben lesz, és hogy semmit sem fogok elszúrni. Tényleg szerettem volna jó benyomást kelteni, ezért leültem az asztalhoz és olvasni kezdtem a papírokon lévő szöveget és számokat. Egyszerűen csak néhány szállító adata volt rajta, a termékeik ára, és hogy milyen minőségű árú cikkeket árulnak. A továbbiakban megtaláltam a bolttal kapcsolatos dolgokat, hogy mennyiben van az egész üzlet.
Miután végeztem elhagytam az irodát és megkerestem Josh-t. Az egyes kasszánál állt.
- Na hogy megy?-könyököltem le mellé.
- Nem olyan rossz. Igaz fura, és a mellettem álló két embert nem ismerem, de nem rossz.-mellette még egy lány és egy nagyjából velünk egykorú srác állt. A lány elég sokszor pillantott oda hozzánk, de jobban mondva inkább Josh-t figyelgette.
- A csajt érdekled.-böktem oda felé.
- Ja, ja, nem rossz, de azt megtanultam, hogy munkatárssal nem kezdek. Meg amúgy is. Nem az esetem.
- Ha te mondod.-vontam meg a vállam.-Viszont én elpályázok. A főnök azt mondta, ha tanulmányoztam a papírokat akkor hazamehetek. De csak ma. Szóval...csá haver. Holnap találkozunk.
- Tudod mit, kapd be!Itt hagysz egyedül? Ezekkel?
- Ugyan már, ennyit csak kibírsz. Na csá, sziasztok!-köszöntem el a többiektől is. Ahogy kiléptem a boltból eszembe jutott, hogy mi lenne, ha meglátogatnám a srácokat a kisboltban. Ezt a fejemben tartva el is indultam hozzájuk. Se metróra, se buszra nem volt szükségem, hogy eljussak a bolthoz, így negyed óra sétálás után már meg is érkeztem. Viszont mikor benyitottam senki sem fogadott.
- Hahó!-kiáltottam, de senki sem válaszolt.-Dimitri!-ismét csönd. Beljebb mentem mikor hirtelen hangot hallottam a raktárból. Mintha valami leesett volna, de mire bementem volna Dimitri és Chloe jött ki a helyiségből. Bár nem voltak eléggé rendezettek. Mindketten kissé kócosak voltak, Chloe rúzsa elvolt maszatolva melynek fele Dimitri ajkain volt, és mindehhez hozzátéve a ruházatuk sem állt éppen tökéletesen.

Kissé ledöbbentem, ahogy végignéztem rajtuk. Ezek ketten csak nem összejöttek?
-Hát veletek meg mi a franc van?-kérdeztem félmosollyal mert tudtam mi a helyzet, viszont komolynak akartam hatni.
- Csak...valami...rágcsáló volt a raktárban és....azt próbáltuk elkapni.-próbálta magyarázni a helyzetet Dimitri.
- Rágcsáló?-néztem rájuk karba tett kézzel.- Próbáltátok elkapni? Gondolom az elkapása közben csúszott le a slicced mi?-néztem rá a barátomra, aki azonnal föl is húzta.- Chloe te meg a száddal kaptad el igaz?
- Igen?!-mondta kérdő hangsúllyal.
- Egymást biztos elkaptátok, de kérlek titeket szedjétek magatokat rendbe.-utasítottam őket.- Még jó, hogy nincs most vásárló.-dörmögtem magamban míg a két szerelmes rendbe szedte magát.

*Ezt a fejezetet egyik kedves olvasómnak és egyben jó barátnőmnek ajánlom, Tóth Ildikónak.*

50.~

A döbbenettől Cindy-t még mindig a karjaimban tartottam, de nem csak mi vágtunk fura arcot. A bátyám is furán nézett ránk.

- Talán...megzavartam valamit?

- Nem, nem. Semmit.-felelte Cindy majd halkan odasúgta.- Majd máskor folytatjuk.

- Oké.-feleltem kicsit letörten majd adott egy puszit, én pedig kénytelen voltam őt elengedni a karjaim közül.

- Sziasztok srácok. Egyébként jó a hajad Jeremy.

- Köszi.-felelte Jeremy, Cindy pedig elhagyta a házunkat. A bátyám lassan felém fordult.

- Az időzítésed..ilyen..-mutattam fel a hüvelykujjamat közben állmosolyt mutatva.

- Basszus, bocs V, de nem tudtam, hogy...izé...

- Mindegy, már mindegy. Amúgy meg, mi a jó búbánat történt a hajaddal?-kérdeztem nevetve.

- Mivel tegnap apa kétszer is összetévesztett minket és gondolom ez még többször is előfordult volna, így elmentem Katie néni kedvenc fodrászához. Jó mi?-kérdezte nagy vigyorral és végig simított a haján.

- Ja, ja nem rossz.-válaszoltam, de tényleg nem volt rossz, jól állt neki. Kicsit elgondolkodtam rajta, hogy vajon nekem is jól állna-e, de aztán rájöttem, hogy ugyanúgy nézek ki mint Jeremy, szóval igen, valószínűleg jól állna. Nem mintha egoista lennék. Viszont hamar kitöröltem ezt a gondolatot, ugyanis ragaszkodtam ez eredeti hajszínemhez.

- Na de, tényleg..ne haragudj, hogy éppen most jöttem, küldhettél volna egy üzenetet, hogy később jöjjek. De ez lett volna az..na érted.-nem akart teljesen a lényegre térni, de tudtam, hogy hol akar kilyukadni.

- Igen, ez. De nem a te hibád, talán ez egy jel volt, hogy nincs még itt az ideje.

- Hülyeség. Maradhattam volna az árvaházban még egy kicsit. Most miattam elvan cseszve az egész napod.-mondta megbánóan.
- Nem, tényleg nincs okod bánkódni. Inkább arról beszélj, hogy reggel hogyhogy nem hagytatok nekem semmi cetlit vagy valamit, hogy elmentetek. Komolyan olyan érzésem volt, mintha itthon hagytatok volna.-beszéltem a reggeli kis mini szívrohamomról.
- Anya mondta neked reggel, hogy mindenki elment, de nagyon mélyen aludtál. Akkor lehet nem hallottad.
- Hát több mint valószínű.-kezdtem bólogatni.
- Figyelj csak, gondolkodtam...a tegnap estéről.
- És jutottál valamire?-kérdeztem.
- Nem sokra de, azt hiszem kitaláltam valamit.-kíváncsian néztem rá.- Ugyebár te is mindent megtettél, hogy megtalálj engem, és még a kórházba is elmentél.
- Hova szeretnél kilyukadni?
- Elmehetnénk, és megkereshetnénk azt az orvost, aki téves infót adott anyáéknak. Vagy legalább azt kideríthetnénk, hogy született-e velünk egyszerre egy másik gyerek. Ha igen akkor mi van, ha az a gyerek halt meg és összekevertek minket?
- Ha így is lenne, akkor nem annak a gyereknek az anyjánál lennél?-kérdeztem ezzel dugába döntve az elméletét. Remény vesztve zuhant a kanapéra nagyot sóhajtva.
- Akkor feladom. Nem volt más ötletem.
- De nem, nem, jó volt a kórházas ötlet. Semmit sem vesztünk vele ha elmegyünk.
- Akkor benne vagy?-kérdezte lelkes mosollyal.
- Benne!-ütöttük össze az öklünket.- Jut is eszembe, hívott a nagymama Koreából. Szeretné, ha nála töltenénk a karácsonyt.
- Ez jól hangzik, legalább megismerhetem. És...csak koreaiul tud?-kérdezte kicsit megszeppenve.
- Nem, a nagypapa amerikai, így a nagymama is tud angolul. Nem kell aggódnod.-biztattam.
- Akkor jó.-mosolygott. Éppen, hogy befejeztük a beszélgetést anyu lépett be az ajtón.
- Sziasztok drágáim.-mosolygott ránk a kezeiben két nagy mappával, ami tele volt papírokkal.
- Szia, várj segítünk.-mentünk oda mindketten majd elvettük tőle az iratokat.
- Mi is lenne velem nélkületek?-nézett ránk csillogó szemekkel majd kaptunk egy-egy puszit.
- Amúgy anyu, telefonált a nagyi.
- Koreai nagyi?-kérdezte.
- Igen. Azt szeretné, ha karácsonyra hozzájuk utaznánk mivel tavaly nem voltunk. Ha nincs ellenetekre én beleegyeztem.
- Persze, nem gond.
- És azt mondta, hogy ha apu hazajön hívja vissza.
- Valószínűleg apátok sokáig fog dolgozni így majd én visszahívom.-felelte anyu.
- Rendben.-mondtam és már mentem volna fel a szobámba mikor megállított.
- Míg el nem felejtem...jövőhéten lesz egy jótékonysági bál, amire hivatalosak vagyunk. Nagyon szeretném, ha eljönnétek velünk.
- Ez jól hangzik.-bólintottunk rá mindketten a bátyámmal.
- És V drágám, hogy jobban érezd magad Cindy-t is hozhatod.
- Biztos szívesen eljönne.-mosolyogtam.
- Na most már mehettek.-legyintett a kezével anya, amivel arra utalt, hogy pucoljunk fel a szobánkba, ha már annyira siettünk. Ahogy felmentünk Jeremy aggodalmaskodni kezdett.
- Mit vegyek fel? Nincs öltönyöm, semmi ilyesmim nincs.
- Nekem is csak egy van, de anyut majd rávesszük, hogy menjünk el vásárolni.-mondtam, de nem is kellett volna, ugyanis:
- Fiúk, kedden elmegyünk vásárolni!-kiáltott fel hozzánk az emeletre. Jeremy-vel egymásra néztünk.
- Nem szóltam.-mondta Jeremy majd mindketten elvonultunk a szobánkba.

*Josh POV*
A szokásos módon anya alig csinál valamit, és egész nap csak benn gubbaszt a szobájában. A válás óta nagyon maga alatt van és még csak engem sem enged közel magához. Burkot vont maga köré és mindenkit kívül hagyott. Ezen kívül még a szívemet is darabokra tépték. A barátaim előtt leplezem és próbálom adni a kemény Josh-t, akit semmi sem érdekel, és teljesen leszarja, hogy a lány, akit a legjobban szeretett szívfájdalom nélkül megcsalta. Neki nem számított az, hogy engem ez az őrületbe kerget és összeomlok e miatt. Egyszerűen az életkedvem a béka feneke alatt volt, sőt még ott sem.
 A fürdőszobában voltam mikor eszembe jutott valami. Anya mostanában nyugtatókon él, hogy valahogy túlvészelje a napokat. Kinyitottam a mosdókagyló feletti kis tükrös szekrényt, amiben rögtön kiszúrtam a nyugtatós dobozt. Elemeltem és nézegetni kezdtem. Lecsavartam a tetejét majd kivettem egy szemet. Esetleg...mi lenne ha....nem, nem ez nagyon nem jó ötlet, nem vetemedek ilyesmire, ennyit nem ér az egész. Fogtam és visszatettem a szekrénybe majd elhagytam a fürdőszobát. Hülye voltam, hogy ilyesmire gondoltam.

49.~

Másnap mikor felkeltem szokatlan dologra lettem figyelmes.Csönd volt. Általában ilyenkor edények csörömpölését hallom, vagy legalább is a frissen sült palacsinta illata fölébreszt, de most semmit sem tapasztaltam. Az éjjeli szekrényemen lévő órára néztem, ami már delet mutatott.
Így elaludtam?-kérdeztem magamtól majd lassan felültem. Megdörzsöltem a szemeimet majd ásítottam egy nagyot. Megvakartam a fejem és kiszálltam az ágyból. A nappaliba mentem, ahol senkit sem találtam. Gondoltam még biztos alszik mindenki, így hát visszamentem az emeletre és körülnéztem. Bekopogtam anyáékhoz majd be is nyitottam, de senki sem volt ott. Ezután Jeremy-hez is kopogtam, de őt sem találtam sehol. Kezdtem magam úgy érezni mint Kevin, a Reszkessetek betörőkben. Mintha itthon hagytak volna. De nem volt más választásom, visszamentem a szobámba, magamhoz vettem a telefont és hívtam anyát. Azonnal felvette.
- Szia V.
- Szia, megtudhatnám, hogy hol vagy?
- Tippelhetsz...-sóhajtott.
- Az irodában? Vasárnap?
- Igen, de remélem ma hamar végzünk. Apád is itt van.
- Hát rendben, akkor később találkozunk, szia.-köszöntem el majd letettem, de elfelejtettem megkérdezni, hogy hol van Jeremy, így őt is felhívtam. Ő is azonnal felvette.
- Hello öcsi.
- Szia, hol vagy?
- Oh, az legyen meglepetés, csak annyit mondok, hogy eljöttem az árvaházba és még egy másik helyre, de ha hazaérek meglátod. Nagyjából két óra és otthon vagyok.
- Oké. Szia.-mondtam és letettem. Hova mehetett? Ezen elgondolkodtam egy kicsit, utána a fürdőbe mentem és felfrissítettem magam. Lezuhanyoztam, fogat mostam, felöltöztem majd lementem és elkészítettem a reggelimet. Mivel ügyetlen voltam a palacsinta készítéshez a müzlinél maradtam.
Már majdnem el is fogyasztottam mikor megszólalt a "családi telefon". Kíváncsian mentem oda és meglepetten láttam a kijelzőjén lévő számot. Koreai hívószám. Csak nem...
- Igen, tessék?!-szóltam bele kicsit izgatottan.
- Victor, te vagy az?-hallottam meg egy nagyon ismerős hangot. A nagyi volt Dél-Koreából.
- Igen, én vagyok, szia nagyi!-válaszoltam, de persze koreaiul. Ugyanis a nagyi jobban szeretett koreaiul társalogni mint angolul, pedig az angol nyelvet is jól beszélte.
Beszélgetni kezdtünk a családi helyzetekről mint a mi, mint az ő feléről. Az ottani barátaimról is kérdeztem őket, hiszen nem messze laktak a nagyiéktól és szinte naponta találkoztak egymással.
Természetesen az is felmerült, hogy a karácsonyt náluk töltjük. Én személy szerint beleegyeztem, de megígértem neki, hogy apu még a mai nap folyamán visszahívja.
Már a beszélgetés végén tartottunk, mikor csöngettek.
- Gyere!-kiáltottam ki majd tovább beszélgettem. Cindy lépett be a házba és mikor megláttam azonnal félbehagytam a beszélgetést és az elköszönésre tereltem a szót. Cindy csodálkozva nézte és hallgatta az idegennyelvi beszélgetésemet.
- Rendben nagyi, ezt még apuval megbeszélitek, de nekem sajnos mennem kell. Szeretlek! Szia.-köszöntem el majd letettem.
- Hú, az öreglány bír beszélni.-fordultam Cindy felé.
- A nagymamáddal beszéltél?
- Igen. Angolul is tud, de jobban szereti a koreai nyelvet. Amúgy szia.-mosolyogtam rá majd közelebb mentem hozzá és megpusziltam.
- Szia. Egyébként nagyon jól beszéled a nyelvet.-mosolygott.
- Tényleg?-kérdeztem tőle szintén mosolyogva.- Mi szél hozott?
- Csak gondoltam meglátogatlak, hátha már hiányoztam, vagy ilyesmi.-húzta fel a vállait.
- Te mindig hiányzol.-feleltem halkan egy fél mosollyal.-Egyébként jó, hogy jöttél, ugyanis egyedül vagyok itthon. Anyuék az irodában vannak, Jeremy meg elvileg az árvaházba ment, de kitudja még, hogy hol lófrál.
- Akkor tényleg jó, hogy jöttem.-mosolygott még mindig.
- Gyere.-biccentettem a fejemmel a kanapé felé majd mindketten egyszerre huppantunk le.
- Na és...eddig hogy telik a mai napod?
- Hát nem rég keltem fel..szóval eddig még sehogy, de most jó, hogy itt vagy.
- Igen, így tényleg jó.-hatás szünet következett és csak bámultunk egymás szemébe- Apropó, hogy ment tegnap a boltban? Chloe megkapta a munkát?
- Oh igen, és nem csak a munkát.-mondtam sejtelmesen.
- Hát még mit?
- Az biztos, hogy Dimitri szívét is megkapta.
- Tényleg? Ezt örömmel hallom, olyan aranyosak együtt.-mondta mire ránéztem, miből rögtön tudta az én véleményem.- Igen, igen, de mi aranyosabbak vagyunk.-forgatta a szemét majd nevetett.
- Így van.-bólintottam.
- Csak szegény Josh-t sajnálom. Ashley jól elbánt vele, pedig nem érdemelte meg.
- Nekem mondod...nem is értem, hogy miért tette.
- Azért remélem Josh nincs annyira maga alatt, hogy gyógyszerekhez nyúljon vagy ilyesmi.
- Nem, biztos nincs. Azért azt látnám rajta, és ő nem tenne ilyet. Ebben biztos vagyok.
- Remélem igazad van.-mondta majd csönd lett. Közben egymás tenyerébe tettük a kezünket és azt nézegettük.- Amúgy mit jelentett az a szó, amit utoljára mondtál a nagyidnak? Az nagyon tetszett.
- Melyik? Az "Annyeong"?(Szia)
- Az az előtti.
-Saranghaeyo? (Szeretlek).
- Igen, ez mit jelent?-kérdezte.Mintha csak egy égi jel lett volna, hogy itt az ideje, hogy elmondjam neki. Szeretem.
- Szeretlek.-mondtam középhangerőn. Csillogó szemekkel rám nézett.
- Saranghaeyo.-ismételte mindvégig a szemembe nézve.
- Én is téged.-feleltem majd megcsókoltam. Ebből szenvedélyesebb csók lett majd a pillanat hevében a karjaimba kaptam. A karjait a nyakam köré kulcsolta és úgy vittem őt a szobám felé. Illetve csak vittem volna, ugyanis valaki betoppant az ajtón.
- Hello, hello!-hallottam meg a bátyám hangját. Mindketten Cindy-vel felé néztünk, hogy köszönjünk neki, de szinte elállt a szavunk a látványtól. Valóban Jeremy jött be a házba. Szőke hajjal.

Az "új" Jeremy

48.~

Az ünneplés és a munka után hazaindultam. Amint beértem a házba isteni illatok csapták meg az orromat és mintha csak az orromnál fogva húzott volna be az illat a konyhába. Örömmel láttam, hogy anya és Jeremy sürög-forog a konyhában.
- Csak nem csirke lesz?-kérdeztem nagy mosollyal.
- De pontosan, hogy az lesz.-mosolygott anya.- A két drága fiamnak a legjobbat.
- És miért kapjuk a csirkét?-kérdeztem és leültem az asztalhoz.
- Mert szeretlek titeket.-felelte anya majd mindkettőnknek adott egy-egy puszit.
- Na és mit csináltatok ma?-kérdeztem.
- Elmentünk kicsit vásárolgatni. Pár cuccot, de rólad sem feledkeztünk meg.
- Várj egy kicsit.-mondta Jeremy majd a nappaliba ment és turkálni kezdett a kanapén lévő táskában. Egy felsőt vett ki belőle majd átadta nekem.

Victor

- Remélem jó a méret, mert rám is ilyen kell.-mondta Jeremy. Egy fekete garbó volt.
- Jeremy választotta.-szólt hozzá anya.
- Honnan tudtad, hogy bírom az ilyesmit?-kérdeztem meglepve.
- Az öcsém vagy...megérzés. Ja és én is szeretem.-mosolygott. Tényleg szerettem az ilyesfajta holmikat, főleg ősszel szerettem hordani.
- Köszönöm, jó ízlésed van.-nevettem. Eztán azt is megmutatta, hogy anyu neki mit vett. Ahogy sejtettem, hasonló stílusú ruhákat vett neki, mint amilyenek nekem vannak.-Amúgy anyu, nem kérhetem el a bátyámat? Dumálgatni kicsit...
- De, persze, menjetek.-mosolygott anya. Mióta velünk van a bátyám egyre többet mosolyog, és ezek igazi, boldog mosolyok, amiket már régen láttam. Igaz, eddig is mosolygott és persze voltak mikor tiszta szívből tette, de mostanában mindig így mosolyog, ami engem is mosolygásra késztetett.
Jeremy-vel felmentünk a szobámba, ahol a bátyám azonnal mesélni kezdett.
- Nem hiszed el ma hol voltam.
- Hol?
- A síromnál.-felhúztam a szemöldökeimet.
- Hogy hol a bánatba?
- Jól hallottad. Elmentünk a temetőbe és tényleg ott van egy sírkő, rajta a nevem, a születési dátumom, minden.
- Eléggé furcsa lehetett.
- Az nem kifejezés, és nem csak ez volt a furcsa.
- Hát mi még?-kérdeztem mert már tényleg kíváncsi voltam a dologra.
- Azt tudtad, hogy anya nem volt ott a temetésnél, és semmit sem intézett a dologgal a kapcsolatban?
- Csak azt, hogy apu intézett mindent, de erről beszélni is akartam vele.
- Igen, az talán jó ötlet. De még mindig homályos minden..nekem az intézet vezetője azt mondta, hogy a kórházban hagytak. De mi van ha tényleg ott hagytak, csak ők erről nem tudtak?
- Halvány lila gőzöm sincs, hogy mi van ennek a hátterében. De nyugodj meg, kifogjuk deríteni és kezdjük azzal, hogy beszélünk apuval.-mondtam.
- Rendben. Remélem ő fog tudni valami értelmes magyarázatot  adni.
- Hát azt én is.-bólintottam. Közben lentről ajtó csapódást hallottunk, ami csak egyet jelenthetett. Apu hazajött. Jeremy-vel egymásra néztünk.
- Úgy tűnik, hogy ez nem akar váratni magával.-mondtam.
- Egyértelműen nem akar.-felelte Jeremy majd mint akiket puskából lőttek ki, leszaladtunk a nappaliba. Jeremy előbb ért le, ami egy kis félreértést vont maga után.
- Szia Victor, Jeremy.-köszönt tévesen apa.
- Jeremy vagyok.
- És én vagyok Victor.-közöltük a helyes sorrendet.
- Oh, bocsánat srácok, csak annyira hasonlítotok egymásra.-ez volt az első, hogy valaki nem tudott minket megkülönböztetni. Jó, bár a múltkor Josh is össze tévesztett minket, de akkor még a saját nevét sem tudta, nem hogy a miénket. Mondjuk nem volt ez olyan nagy baj, de azért jobbnak láttuk, ha tudták melyikünk ki.
- Apu, szeretnénk tőled valamit kérdezni.-kezdetem bele.
- Mit szeretnétek?-kérdezte közben levette a cipőjét és a zakóját.
- Csak ülj le és elmondjuk.-kicsit megfontolva de végül leült.
- Miről lenne szó?
- Csak annyi lenne, hogy mikor kijelentették, hogy meghalt az első szülött gyerek, akkor nem tévesztették el a gyerekeket? Úgy értem mi van, ha nem is engem, hanem egy másik gyereket temettetek el?-kérdezte Jeremy, mire apa arca szinte lefagyott.
- Hogy jutott eszedbe ez a kérdés?
- Anyával ma kinn jártunk a temetőn és csak úgy eszembe jutott.
- Nézd Victor...
- Jeremy vagyok!-emelte föl a hangját hirtelen a bátyám.
- Bocsánat, Jeremy...ahogy megszülettél már azt mondták, hogy nem élted túl. Próbáltak újraéleszteni, de nem sikerült, és tény, hogy nagyon össze voltam zavarodva, de akkor is pontosan tudom, hogy a te testedet temettük el.-felelte, de egyáltalán nem volt hiteles az, amit próbált beadni. Dadogott közben és folyton másfelé nézett, de ezt nem voltam hajlandó a tudtára adni, legalább is még most nem.
- Hát ezek szerint mégis más fekszik abban a sírban. De csak ennyit akartam.-mondta Jeremy majd felállt.- Ja, és Jeremy vagyok. Még mindig.-fordult vissza meg tovább ment. Utána mentem, de ezúttal az ő szobájába.
- Nem igaz, hogy nem tudod őket megkülönböztetni, tudod ez milyen rosszul esett Jeremy-nek?-förmedt rá anyu apura.
- Ugyan már, ez nem olyan nagy dolog! Teljesen egyformák, nem tudok ezzel mit tenni!
- Csak én érzem úgy, hogy téged teljesen hidegen hagy a másik fiad? Mert ha igen, akkor ezen nagyon gyorsan változtass!
- Örülök, hogy itt van, de szerintem ez nem olyan nagy dolog. Kaptunk még egyet Victor-ból.-anyu elképedve hallgatta végig.
- Elment neked a józan eszed! Tizenkilenc éve azt hittük, hogy meghalt, erre most itt van és nem vagy képes neki örülni? Hogy lehetsz ilyen Chen?
- Isabelle...hagyj most ezzel! Ez van és kész, itt van, örülök, de különösebben nem hat meg.
- Elmész te a büdös francba, szívtelen paraszt!-vágta hozzá anyu a kezében tartott konyharuhát majd ügyet sem vetve apura tovább végezete a dolgát.

47.~

Anya belém karolt, és úgy mentünk be a temető kapuján. Mindketten izgatottan és kicsit zavartan lépkedtünk a sírok között mígnem megálltunk az egyiknél. A sírkövön az én nevem állt, a születési dátumom, valamint egy idézet:

" Kinek gyermekét nem fedi sírhalom, nem tudja mi az igazi fájdalom. Soha el nem felejtünk."

Sóhajtottam egy nagyot.

- Azért ez elég...furcsa.-mondtam, hiszen tényleg így gondoltam. Nagyon furcsa volt a saját síromnál állni, mintha valóban meghaltam volna és csak a jövőbeli énem állt volna a előtte.

- Nekem mondod..-sóhajtott anya is.- Most, hogy itt vagy mellettem és így állok itt, olyan mintha egy idegen sírjánál lennék.

- Te láttad azt, akit eltemettek?

- Nem. Olyan depresszióba estem, hogy apátok intézett mindent. Még a temetésre sem jöttem el, csak utána három nappal voltam képes ide kijönni. És már csak ezt láttam. Szörnyű volt belegondolni, hogy a sírkő alatt az egyik fiam fekszik. Csak az tartotta bennem a lelket, hogy tudtam, hogy az öcséd ott van velünk.

- De most már én is itt vagyok.-mosolyogtam rá.

- És most ez a legjobb dolog, ami csak történhetett.-mosolygott rám, majd megölelt.- El sem tudod képzelni, hogy mennyire örülök neked. Nagyon szeretlek kisfiam.-hirtelen könnycseppek szöktek a szemembe. Azt hiszem, mindig is erre vágytam, hogy valaki ilyet mondjon nekem, és hogy én ezt viszonozhassam.

- Én is téged anya.

Mikor mindketten engedtünk az ölelésből elhagytuk a temetőt és hazaindultunk. Viszont az autóban még kérdezgettem pár dolgot.

- Na és mit szóltatok hozzá, mikor megtudtátok, hogy ikreitek lesznek?

- Nagyon örültem neki. Apátok persze nem mutatta ki, hogy mennyire örült, hiszen nagyon aggódott. Ugyanis mikor terhes lettem alig volt valamink. Nagyon szűkös volt az anyagi helyzetünk és mindössze csak tizennyolc évesek voltunk. Így az anyáméknál éltünk mindketten egy kis ideig, amíg nem találtunk egy kis albérletet. Még magunkról is nehéz volt gondoskodni, nemhogy két gyerekről. Chen nem hitte, hogy eltudunk tartani két gyereket, de én pozitívan álltam a dolgokhoz. És mikor megszülettetek nagyon boldog voltam, csak ugye, bekövetkezett a váratlan. De erről már fölösleges beszélni, hogy mi volt a múltban, a jelen a fontos.-mosolygott, mire visszamosolyogtam.

- Csak még egy kérdést feltehetnék?

- Persze.

- Emlékszel a nővérre, aki közölte, hogy meghalt az első szülött?

- Nem nővér volt, hanem az orvos. Ő mondta, hogy sajnos nem élte túl.-mondta én pedig csöndben maradtam. Hirtelen minden átfutott az agyamon, de jobbnak láttam, ha inkább nem kérdezek többet.

*Victor POV*

Mikor végre Josh is megérkezett hozzánk hozzáfogtunk a munkához. Kicsivel később a legnagyobb meglepetésünkre a főnök lépett be az ajtón.

- Reggelt főnök!-köszönt Josh, aztán mi is.

- Jó reggelt. Nos, jó hírem van!-mindannyian fülelni kezdtünk.- Hétfőtől megnyílik az új boltom, és fiúk, szeretném, ha hétfőn már ott kezdenétek.-nézett rám és Josh-ra.

- Ez nagyszerű, és milyen állást kellene betöltenünk?

- Amint már mondtam szeretném, ha Victor lenne az üzletvezető. Bízok benned, tudom, hogy jól fogod csinálni.-nézett rám.

- Nem fog csalódni.-feleltem egy biztató mosollyal.

- Josh, neked a kasszában kellene állnod.

- Meglesz főnök.-bólintott Josh.

- Dimitri, szeretném ha te itt maradnál, viszont hozzád kellene még egy ember.-hirtelen eszembe ötlött valami.

- Főnök, én tudnék még egy embert. Ha gondolja, akkor már most is felhívhatom.

- Az tökéletes lenne. Akkor felhívnád?

- Persze, csak egy pillanat.-mondtam majd előkotorásztam a telefonomat. Tárcsáztam Cindy-t, akitől elkértem Chloe telefonszámát, ugyanis tudatában voltam, hogy munkát keres. Sikeresen felvette és beleegyezett, hogy ma bejön. Dimitri-nek erről egy szót sem szóltam, szerettem volna őt meglepni.

- Kit hívtál?-kérdezte Josh.

- Majd meglátjátok.-kacsintottam, mire Dimitri furcsán nézett rám.

Míg mi dolgozni kezdtünk a főnök hátra vonult az irodába és ott intézett valamilyen papírmunkát. Nagyjából félóra múlva csöngött a bejárati ajtó feletti kis csengő. Azonnal felkaptuk a fejünket. 

- Szia Chloe!-köszöntünk Josh-al. Dimitri hirtelen meg sem tudott szólalni, de miután föleszmélt rámosolygott és köszönt.

- Sziasztok! Szia Dimitri.-köszönt külön a barátunknak is nagyobb mosollyal.- Hallom van egy üres állás.

- Így van, egy pillanat és szólok a főnöknek.-mondta Josh, majd elfutott az iroda felé. A főnökkel együtt jött vissza.

- Jó napot, bizonyára ön, akit Victor ajánlott.

- Jó napot, Chloe Harris.-mutatkozott be, majd kezet fogtak.

- Örvendek, Charlie Davson. Kérem kövessen, hogy megbeszéljük a dolgokat.-mondta, de mielőtt még elmentek volna a két gerle még vetett egy pillantást egymásra és csak eztán ment be Chloe az irodába.

- Ezt meg, hogy?-kérdezte Dimitri nagy mosollyal.

- Cindy mondta, hogy munkára van szüksége, így gondoltam miért ne dolgozhatna itt veled?

- Jövök neked eggyel, de tényleg.-mondta Dimitri majd odajött hozzám és megölelt.

- Így mindkettőtöknek jót tettem.

- Ja, megvan az évi jó cselekedeted.-nevetett Josh.

- Így is mondhatjuk.-bólintottam majd visszaálltam a kasszához.

Dimitri már tűkön ülve várta, hogy mit mondott a főnök, mígnem tíz perc múlva ki nem jöttek. Még igazán semmit sem hallottunk, csak annyit láttunk, hogy újra kezet fognak egymással.

- Nos, nagyon örültem, de nekem mennem kell. Remélem nem kell majd magam meggondolnom.-hallottuk a főnököt.

- Biztosítom, hogy nem.-felelte határozottan Chloe, a főnök pedig egy mosollyal távozott.

- Na?-kérdeztük.

- Hát az van, hogy kicsivel többet fogunk találkozni, ugyanis enyém az állás.-jelentette ki boldogan mire mindannyian összepacsiztunk.

- Vagyis munkatársak lettünk.-mosolygott Dimitri.

- Igen, de azért sajnálom, hogy ti már nem fogtok itt dolgozni.-nézett ránk is.

- Jól meglesztek itt ketten Dimitri pajtással, ugye?-kérdezte Josh majd átkarolta Dimitri-t.

- Ahogy mondod.

- Nos, mivel tiéd a meló, ünnepelnünk kell!-mondtam majd bementem az egyik sorba és egy üveg gyerekpezsgővel tértem vissza.

- Ez komoly?-nézett rám Josh.

- Nincs most pénzem igazira.-nevettem.- Jobb a semminél!

- Igaz...hozok poharat.-mondta Josh, majd elment eldobható poharakért. Felbontottuk a pezsgőt majd ünnepelni kezdtük az új munkaerőt, de éreztem, hogy hamarosan Dimitri már nem csak az új munkatársat fogja benne látni, bár eddig sem csak ezt látta.