A döbbenettől Cindy-t még mindig a karjaimban tartottam, de nem csak mi vágtunk fura arcot. A bátyám is furán nézett ránk.
- Talán...megzavartam valamit?
- Nem, nem. Semmit.-felelte Cindy majd halkan odasúgta.- Majd máskor folytatjuk.
- Oké.-feleltem kicsit letörten majd adott egy puszit, én pedig kénytelen voltam őt elengedni a karjaim közül.
- Sziasztok srácok. Egyébként jó a hajad Jeremy.
- Köszi.-felelte Jeremy, Cindy pedig elhagyta a házunkat. A bátyám lassan felém fordult.
- Az időzítésed..ilyen..-mutattam fel a hüvelykujjamat közben állmosolyt mutatva.
- Basszus, bocs V, de nem tudtam, hogy...izé...
- Mindegy, már mindegy. Amúgy meg, mi a jó búbánat történt a hajaddal?-kérdeztem nevetve.
- Mivel tegnap apa kétszer is összetévesztett minket és gondolom ez még többször is előfordult volna, így elmentem Katie néni kedvenc fodrászához. Jó mi?-kérdezte nagy vigyorral és végig simított a haján.
- Ja, ja nem rossz.-válaszoltam, de tényleg nem volt rossz, jól állt neki. Kicsit elgondolkodtam rajta, hogy vajon nekem is jól állna-e, de aztán rájöttem, hogy ugyanúgy nézek ki mint Jeremy, szóval igen, valószínűleg jól állna. Nem mintha egoista lennék. Viszont hamar kitöröltem ezt a gondolatot, ugyanis ragaszkodtam ez eredeti hajszínemhez.
- Na de, tényleg..ne haragudj, hogy éppen most jöttem, küldhettél volna egy üzenetet, hogy később jöjjek. De ez lett volna az..na érted.-nem akart teljesen a lényegre térni, de tudtam, hogy hol akar kilyukadni.
- Igen, ez. De nem a te hibád, talán ez egy jel volt, hogy nincs még itt az ideje.
- Hülyeség. Maradhattam volna az árvaházban még egy kicsit. Most miattam elvan cseszve az egész napod.-mondta megbánóan.
- Nem, tényleg nincs okod bánkódni. Inkább arról beszélj, hogy reggel hogyhogy nem hagytatok nekem semmi cetlit vagy valamit, hogy elmentetek. Komolyan olyan érzésem volt, mintha itthon hagytatok volna.-beszéltem a reggeli kis mini szívrohamomról.
- Anya mondta neked reggel, hogy mindenki elment, de nagyon mélyen aludtál. Akkor lehet nem hallottad.
- Hát több mint valószínű.-kezdtem bólogatni.
- Figyelj csak, gondolkodtam...a tegnap estéről.
- És jutottál valamire?-kérdeztem.
- Nem sokra de, azt hiszem kitaláltam valamit.-kíváncsian néztem rá.- Ugyebár te is mindent megtettél, hogy megtalálj engem, és még a kórházba is elmentél.
- Hova szeretnél kilyukadni?
- Elmehetnénk, és megkereshetnénk azt az orvost, aki téves infót adott anyáéknak. Vagy legalább azt kideríthetnénk, hogy született-e velünk egyszerre egy másik gyerek. Ha igen akkor mi van, ha az a gyerek halt meg és összekevertek minket?
- Ha így is lenne, akkor nem annak a gyereknek az anyjánál lennél?-kérdeztem ezzel dugába döntve az elméletét. Remény vesztve zuhant a kanapéra nagyot sóhajtva.
- Akkor feladom. Nem volt más ötletem.
- De nem, nem, jó volt a kórházas ötlet. Semmit sem vesztünk vele ha elmegyünk.
- Akkor benne vagy?-kérdezte lelkes mosollyal.
- Benne!-ütöttük össze az öklünket.- Jut is eszembe, hívott a nagymama Koreából. Szeretné, ha nála töltenénk a karácsonyt.
- Ez jól hangzik, legalább megismerhetem. És...csak koreaiul tud?-kérdezte kicsit megszeppenve.
- Nem, a nagypapa amerikai, így a nagymama is tud angolul. Nem kell aggódnod.-biztattam.
- Akkor jó.-mosolygott. Éppen, hogy befejeztük a beszélgetést anyu lépett be az ajtón.
- Sziasztok drágáim.-mosolygott ránk a kezeiben két nagy mappával, ami tele volt papírokkal.
- Szia, várj segítünk.-mentünk oda mindketten majd elvettük tőle az iratokat.
- Mi is lenne velem nélkületek?-nézett ránk csillogó szemekkel majd kaptunk egy-egy puszit.
- Amúgy anyu, telefonált a nagyi.
- Koreai nagyi?-kérdezte.
- Igen. Azt szeretné, ha karácsonyra hozzájuk utaznánk mivel tavaly nem voltunk. Ha nincs ellenetekre én beleegyeztem.
- Persze, nem gond.
- És azt mondta, hogy ha apu hazajön hívja vissza.
- Valószínűleg apátok sokáig fog dolgozni így majd én visszahívom.-felelte anyu.
- Rendben.-mondtam és már mentem volna fel a szobámba mikor megállított.
- Míg el nem felejtem...jövőhéten lesz egy jótékonysági bál, amire hivatalosak vagyunk. Nagyon szeretném, ha eljönnétek velünk.
- Ez jól hangzik.-bólintottunk rá mindketten a bátyámmal.
- És V drágám, hogy jobban érezd magad Cindy-t is hozhatod.
- Biztos szívesen eljönne.-mosolyogtam.
- Na most már mehettek.-legyintett a kezével anya, amivel arra utalt, hogy pucoljunk fel a szobánkba, ha már annyira siettünk. Ahogy felmentünk Jeremy aggodalmaskodni kezdett.
- Mit vegyek fel? Nincs öltönyöm, semmi ilyesmim nincs.
- Nekem is csak egy van, de anyut majd rávesszük, hogy menjünk el vásárolni.-mondtam, de nem is kellett volna, ugyanis:
- Fiúk, kedden elmegyünk vásárolni!-kiáltott fel hozzánk az emeletre. Jeremy-vel egymásra néztünk.
- Nem szóltam.-mondta Jeremy majd mindketten elvonultunk a szobánkba.
*Josh POV*
A szokásos módon anya alig csinál valamit, és egész nap csak benn gubbaszt a szobájában. A válás óta nagyon maga alatt van és még csak engem sem enged közel magához. Burkot vont maga köré és mindenkit kívül hagyott. Ezen kívül még a szívemet is darabokra tépték. A barátaim előtt leplezem és próbálom adni a kemény Josh-t, akit semmi sem érdekel, és teljesen leszarja, hogy a lány, akit a legjobban szeretett szívfájdalom nélkül megcsalta. Neki nem számított az, hogy engem ez az őrületbe kerget és összeomlok e miatt. Egyszerűen az életkedvem a béka feneke alatt volt, sőt még ott sem.
A fürdőszobában voltam mikor eszembe jutott valami. Anya mostanában nyugtatókon él, hogy valahogy túlvészelje a napokat. Kinyitottam a mosdókagyló feletti kis tükrös szekrényt, amiben rögtön kiszúrtam a nyugtatós dobozt. Elemeltem és nézegetni kezdtem. Lecsavartam a tetejét majd kivettem egy szemet. Esetleg...mi lenne ha....nem, nem ez nagyon nem jó ötlet, nem vetemedek ilyesmire, ennyit nem ér az egész. Fogtam és visszatettem a szekrénybe majd elhagytam a fürdőszobát. Hülye voltam, hogy ilyesmire gondoltam.
- Nem, tényleg nincs okod bánkódni. Inkább arról beszélj, hogy reggel hogyhogy nem hagytatok nekem semmi cetlit vagy valamit, hogy elmentetek. Komolyan olyan érzésem volt, mintha itthon hagytatok volna.-beszéltem a reggeli kis mini szívrohamomról.
- Anya mondta neked reggel, hogy mindenki elment, de nagyon mélyen aludtál. Akkor lehet nem hallottad.
- Hát több mint valószínű.-kezdtem bólogatni.
- Figyelj csak, gondolkodtam...a tegnap estéről.
- És jutottál valamire?-kérdeztem.
- Nem sokra de, azt hiszem kitaláltam valamit.-kíváncsian néztem rá.- Ugyebár te is mindent megtettél, hogy megtalálj engem, és még a kórházba is elmentél.
- Hova szeretnél kilyukadni?
- Elmehetnénk, és megkereshetnénk azt az orvost, aki téves infót adott anyáéknak. Vagy legalább azt kideríthetnénk, hogy született-e velünk egyszerre egy másik gyerek. Ha igen akkor mi van, ha az a gyerek halt meg és összekevertek minket?
- Ha így is lenne, akkor nem annak a gyereknek az anyjánál lennél?-kérdeztem ezzel dugába döntve az elméletét. Remény vesztve zuhant a kanapéra nagyot sóhajtva.
- Akkor feladom. Nem volt más ötletem.
- De nem, nem, jó volt a kórházas ötlet. Semmit sem vesztünk vele ha elmegyünk.
- Akkor benne vagy?-kérdezte lelkes mosollyal.
- Benne!-ütöttük össze az öklünket.- Jut is eszembe, hívott a nagymama Koreából. Szeretné, ha nála töltenénk a karácsonyt.
- Ez jól hangzik, legalább megismerhetem. És...csak koreaiul tud?-kérdezte kicsit megszeppenve.
- Nem, a nagypapa amerikai, így a nagymama is tud angolul. Nem kell aggódnod.-biztattam.
- Akkor jó.-mosolygott. Éppen, hogy befejeztük a beszélgetést anyu lépett be az ajtón.
- Sziasztok drágáim.-mosolygott ránk a kezeiben két nagy mappával, ami tele volt papírokkal.
- Szia, várj segítünk.-mentünk oda mindketten majd elvettük tőle az iratokat.
- Mi is lenne velem nélkületek?-nézett ránk csillogó szemekkel majd kaptunk egy-egy puszit.
- Amúgy anyu, telefonált a nagyi.
- Koreai nagyi?-kérdezte.
- Igen. Azt szeretné, ha karácsonyra hozzájuk utaznánk mivel tavaly nem voltunk. Ha nincs ellenetekre én beleegyeztem.
- Persze, nem gond.
- És azt mondta, hogy ha apu hazajön hívja vissza.
- Valószínűleg apátok sokáig fog dolgozni így majd én visszahívom.-felelte anyu.
- Rendben.-mondtam és már mentem volna fel a szobámba mikor megállított.
- Míg el nem felejtem...jövőhéten lesz egy jótékonysági bál, amire hivatalosak vagyunk. Nagyon szeretném, ha eljönnétek velünk.
- Ez jól hangzik.-bólintottunk rá mindketten a bátyámmal.
- És V drágám, hogy jobban érezd magad Cindy-t is hozhatod.
- Biztos szívesen eljönne.-mosolyogtam.
- Na most már mehettek.-legyintett a kezével anya, amivel arra utalt, hogy pucoljunk fel a szobánkba, ha már annyira siettünk. Ahogy felmentünk Jeremy aggodalmaskodni kezdett.
- Mit vegyek fel? Nincs öltönyöm, semmi ilyesmim nincs.
- Nekem is csak egy van, de anyut majd rávesszük, hogy menjünk el vásárolni.-mondtam, de nem is kellett volna, ugyanis:
- Fiúk, kedden elmegyünk vásárolni!-kiáltott fel hozzánk az emeletre. Jeremy-vel egymásra néztünk.
- Nem szóltam.-mondta Jeremy majd mindketten elvonultunk a szobánkba.
*Josh POV*
A szokásos módon anya alig csinál valamit, és egész nap csak benn gubbaszt a szobájában. A válás óta nagyon maga alatt van és még csak engem sem enged közel magához. Burkot vont maga köré és mindenkit kívül hagyott. Ezen kívül még a szívemet is darabokra tépték. A barátaim előtt leplezem és próbálom adni a kemény Josh-t, akit semmi sem érdekel, és teljesen leszarja, hogy a lány, akit a legjobban szeretett szívfájdalom nélkül megcsalta. Neki nem számított az, hogy engem ez az őrületbe kerget és összeomlok e miatt. Egyszerűen az életkedvem a béka feneke alatt volt, sőt még ott sem.
A fürdőszobában voltam mikor eszembe jutott valami. Anya mostanában nyugtatókon él, hogy valahogy túlvészelje a napokat. Kinyitottam a mosdókagyló feletti kis tükrös szekrényt, amiben rögtön kiszúrtam a nyugtatós dobozt. Elemeltem és nézegetni kezdtem. Lecsavartam a tetejét majd kivettem egy szemet. Esetleg...mi lenne ha....nem, nem ez nagyon nem jó ötlet, nem vetemedek ilyesmire, ennyit nem ér az egész. Fogtam és visszatettem a szekrénybe majd elhagytam a fürdőszobát. Hülye voltam, hogy ilyesmire gondoltam.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése