- Csak nem csirke lesz?-kérdeztem nagy mosollyal.
- De pontosan, hogy az lesz.-mosolygott anya.- A két drága fiamnak a legjobbat.
- És miért kapjuk a csirkét?-kérdeztem és leültem az asztalhoz.
- Mert szeretlek titeket.-felelte anya majd mindkettőnknek adott egy-egy puszit.
- Na és mit csináltatok ma?-kérdeztem.
- Elmentünk kicsit vásárolgatni. Pár cuccot, de rólad sem feledkeztünk meg.
- Várj egy kicsit.-mondta Jeremy majd a nappaliba ment és turkálni kezdett a kanapén lévő táskában. Egy felsőt vett ki belőle majd átadta nekem.
 |
| Victor |
- Jeremy választotta.-szólt hozzá anya.
- Honnan tudtad, hogy bírom az ilyesmit?-kérdeztem meglepve.
- Az öcsém vagy...megérzés. Ja és én is szeretem.-mosolygott. Tényleg szerettem az ilyesfajta holmikat, főleg ősszel szerettem hordani.
- Köszönöm, jó ízlésed van.-nevettem. Eztán azt is megmutatta, hogy anyu neki mit vett. Ahogy sejtettem, hasonló stílusú ruhákat vett neki, mint amilyenek nekem vannak.-Amúgy anyu, nem kérhetem el a bátyámat? Dumálgatni kicsit...
- De, persze, menjetek.-mosolygott anya. Mióta velünk van a bátyám egyre többet mosolyog, és ezek igazi, boldog mosolyok, amiket már régen láttam. Igaz, eddig is mosolygott és persze voltak mikor tiszta szívből tette, de mostanában mindig így mosolyog, ami engem is mosolygásra késztetett.
Jeremy-vel felmentünk a szobámba, ahol a bátyám azonnal mesélni kezdett.
- Nem hiszed el ma hol voltam.
- Hol?
- A síromnál.-felhúztam a szemöldökeimet.
- Hogy hol a bánatba?
- Jól hallottad. Elmentünk a temetőbe és tényleg ott van egy sírkő, rajta a nevem, a születési dátumom, minden.
- Eléggé furcsa lehetett.
- Az nem kifejezés, és nem csak ez volt a furcsa.
- Hát mi még?-kérdeztem mert már tényleg kíváncsi voltam a dologra.
- Azt tudtad, hogy anya nem volt ott a temetésnél, és semmit sem intézett a dologgal a kapcsolatban?
- Csak azt, hogy apu intézett mindent, de erről beszélni is akartam vele.
- Igen, az talán jó ötlet. De még mindig homályos minden..nekem az intézet vezetője azt mondta, hogy a kórházban hagytak. De mi van ha tényleg ott hagytak, csak ők erről nem tudtak?
- Halvány lila gőzöm sincs, hogy mi van ennek a hátterében. De nyugodj meg, kifogjuk deríteni és kezdjük azzal, hogy beszélünk apuval.-mondtam.
- Rendben. Remélem ő fog tudni valami értelmes magyarázatot adni.
- Hát azt én is.-bólintottam. Közben lentről ajtó csapódást hallottunk, ami csak egyet jelenthetett. Apu hazajött. Jeremy-vel egymásra néztünk.
- Úgy tűnik, hogy ez nem akar váratni magával.-mondtam.
- Egyértelműen nem akar.-felelte Jeremy majd mint akiket puskából lőttek ki, leszaladtunk a nappaliba. Jeremy előbb ért le, ami egy kis félreértést vont maga után.
- Szia Victor, Jeremy.-köszönt tévesen apa.
- Jeremy vagyok.
- És én vagyok Victor.-közöltük a helyes sorrendet.
- Oh, bocsánat srácok, csak annyira hasonlítotok egymásra.-ez volt az első, hogy valaki nem tudott minket megkülönböztetni. Jó, bár a múltkor Josh is össze tévesztett minket, de akkor még a saját nevét sem tudta, nem hogy a miénket. Mondjuk nem volt ez olyan nagy baj, de azért jobbnak láttuk, ha tudták melyikünk ki.
- Apu, szeretnénk tőled valamit kérdezni.-kezdetem bele.
- Mit szeretnétek?-kérdezte közben levette a cipőjét és a zakóját.
- Csak ülj le és elmondjuk.-kicsit megfontolva de végül leült.
- Miről lenne szó?
- Csak annyi lenne, hogy mikor kijelentették, hogy meghalt az első szülött gyerek, akkor nem tévesztették el a gyerekeket? Úgy értem mi van, ha nem is engem, hanem egy másik gyereket temettetek el?-kérdezte Jeremy, mire apa arca szinte lefagyott.
- Hogy jutott eszedbe ez a kérdés?
- Anyával ma kinn jártunk a temetőn és csak úgy eszembe jutott.
- Nézd Victor...
- Jeremy vagyok!-emelte föl a hangját hirtelen a bátyám.
- Bocsánat, Jeremy...ahogy megszülettél már azt mondták, hogy nem élted túl. Próbáltak újraéleszteni, de nem sikerült, és tény, hogy nagyon össze voltam zavarodva, de akkor is pontosan tudom, hogy a te testedet temettük el.-felelte, de egyáltalán nem volt hiteles az, amit próbált beadni. Dadogott közben és folyton másfelé nézett, de ezt nem voltam hajlandó a tudtára adni, legalább is még most nem.
- Hát ezek szerint mégis más fekszik abban a sírban. De csak ennyit akartam.-mondta Jeremy majd felállt.- Ja, és Jeremy vagyok. Még mindig.-fordult vissza meg tovább ment. Utána mentem, de ezúttal az ő szobájába.
- Nem igaz, hogy nem tudod őket megkülönböztetni, tudod ez milyen rosszul esett Jeremy-nek?-förmedt rá anyu apura.
- Ugyan már, ez nem olyan nagy dolog! Teljesen egyformák, nem tudok ezzel mit tenni!
- Csak én érzem úgy, hogy téged teljesen hidegen hagy a másik fiad? Mert ha igen, akkor ezen nagyon gyorsan változtass!
- Örülök, hogy itt van, de szerintem ez nem olyan nagy dolog. Kaptunk még egyet Victor-ból.-anyu elképedve hallgatta végig.
- Elment neked a józan eszed! Tizenkilenc éve azt hittük, hogy meghalt, erre most itt van és nem vagy képes neki örülni? Hogy lehetsz ilyen Chen?
- Isabelle...hagyj most ezzel! Ez van és kész, itt van, örülök, de különösebben nem hat meg.
- Elmész te a büdös francba, szívtelen paraszt!-vágta hozzá anyu a kezében tartott konyharuhát majd ügyet sem vetve apura tovább végezete a dolgát.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése