16.~
Napok teltek el, de még mindig mélyen nyomasztott a tudat, hogy a bátyám szerelmes a menyasszonyomba. Cindy persze jelét sem adta annak, hogy neki bármit jelentett ez az egész, sőt nem is beszélt róla, de akárhányszor Jeremy-re néztem eszembe jutottak a dolgok.
A minap kettesben találtam őket, a kanapén üldögélve, nevetgélve. Ahogy Remy-re néztem magamat láttam, szerelmesen, ahogy Cindy-re nézek. Összetéveszthetetlen volt az arca, ahogy arra a lányra nézett. Hirtelen düh fogott el. Szerencsére nem vették észre, ahogy hazaértem, így azzal a lendülettel, ahogy a házba beértem, úgy vissza is fordultam. A zsebembe nyúltam a cigarettáért. Erre is rászoktam. A pokolba vele!-mondogattam mindig csak magamban, de nem tudtam nem letenni. Túlságosan feszült voltam hozzá, hogy ne szívjam, pedig nagyon jól tudtam, hogy nem tesz semmit ez az istenverése, hogy nyugodtabb legyek.
Már majdnem elszívtam, mikor anya kocsija a feljáróra állt. A minap rajtakapott, ahogy suttyomban cigiztem, és egy szempillantás alatt úgy éreztem, mintha kamasz lennék, akinek rejtegetnie kell az ilyesmit. Nem örült neki, sőt, csaknem leszidott, de nem tudott mit tenni.
- Szia, kincsem!-mosolygott.
- Szia.-köszöntem, majd elnyomtam a csikket és puszit adtam neki.
- Dohány szagod van.-fintorgott, majd megpaskolta az arcom.
- Eltüntetem.-villantottam egy gyors mosolyt, majd komor pofával a háta mögött bementünk. Anya kitörő örömmel fogadta Cindy-t és Jeremy-t, mintha évek óta nem látta volna őket. Cindy rögtön rám szegezte a tekintetét, ahogy meglátott. Felállt, és oda jött.
- Beszéljünk?-kérdezte mindenféle kertelés nélkül,én pedig bólintottam. A konyhába mentünk, amíg anya és Jeremy beszélgettek.
- Honnan tudtad, hogy nyomaszt valami?
- Elég régóta ismerlek már, hogy tudjam, ha nem vigyorogsz akkor baj van. Meg egyébként is, hallottam, ahogy bejöttél, aztán ki. Nyilván rágyújtottál, mert ideges vagy. Szóval?
- Idegesít.
- De mégis miért?
- Nem egyértelmű? Szerelmes beléd, és ezt nem leplezi! Szerinted mégis milyen érzés azt látni, hogy csaknem levetkőztet a szemével, és úgy néz rád, mintha egy istennőt látna?-tört ki belőlem, és járkálni kezdtem.
- De nem tesz semmi illetlent, csak beszélgetünk.-felelte Cindy.
- Amivel nincs is baj. De értsd meg, rossz látni! Magamat látom, ahogy ránézek. Én is így nézek rád, és tudom, hogy ilyenkor mi játszódik le a fejében.- Cindy megszeppenten rákérdezett.
- És, mégis mi?
- Had ne részletezzem, kérlek.-mondtam, majd leültem a bárszékre és az asztalra könyököltem. Cindy közelebb jött, és megsimogatta a hátam.
- Ha ez vigasztal...akkor tudd, hogy én semmit sem érzek a bátyád iránt. Szeretem, de mintha a testvérem lenne. Téged szeretlek, az életemnél is jobban, és alig várom, hogy a feleséged legyek.- a szavai a szívemet ütötték, megkönnyebbülés járt át. Megfordultam a széken, és átöleltem a derekát.- Csak annyit kérek, hogy ne idegesítsd magad ezen.
- Rendben.-súgtam, majd felálltam és rámosolyogtam. A pillanatot Jeremy zavarta meg.
- Mi legyen ma a kaja?-kérdezte nagy vigyorral az arcán, de ezt nem tudtam viszonozni.
- Ha ez vigasztal...akkor tudd, hogy én semmit sem érzek a bátyád iránt. Szeretem, de mintha a testvérem lenne. Téged szeretlek, az életemnél is jobban, és alig várom, hogy a feleséged legyek.- a szavai a szívemet ütötték, megkönnyebbülés járt át. Megfordultam a széken, és átöleltem a derekát.- Csak annyit kérek, hogy ne idegesítsd magad ezen.
- Rendben.-súgtam, majd felálltam és rámosolyogtam. A pillanatot Jeremy zavarta meg.
- Mi legyen ma a kaja?-kérdezte nagy vigyorral az arcán, de ezt nem tudtam viszonozni.
15.~
Victor POV
Miután beszéltem Jeremy-vel rögtön átmentem Cindy-hez. Mikor ajtót nyitott szó szerint a nyakamba omlott.
- Nem tudtam, hogy ennyire hiányoztam.-bazsalyogtam és beleszagoltam a hajába. Még mindig frissítő, narancs és némi citrom illata volt a hajának.
- Mindig hiányzol.-felelte és megcsókolt.-Gyere.-bementem és a kanapéra ültünk.- Mi volt New York-ban?
- Beszéltem Jeremy orvosával, és kiderült, hogy depressziós.
- Mi?-kérdezte Cindy döbbenten.
- Valószínűleg apánk miatt. Nem bírta feldolgozni, és orvoshoz ment, miközben azt mondta, hogy egyetemre járt. Most már értem, hogy miért lepődött meg Jungkook mikor erről kérdeztem.-sóhajtottam.
- Ez szörnyű! És lehet rajta segíteni?
- Azzal, hogy támogatjuk. Mindenben, és nem lökjük el magunktól. Csak ez az egy út lehetséges, és ahogy a doktor mondta, a gyógyszerek mit sem érnek.
- Szegénykém...- sóhajtott Cindy és gondolkodóba esett.
- Minden rendben?-érdeklődtem.
- Igen, persze, csak hihetetlen, hogy Remy depressziós. Így mondjuk valamiképpen megértem a tegnap estét.
- Milyen estét?-kérdeztem, mire Cindy azonnal elszégyellte magát.- Mi történt?
- Ezek szerint nem mondta el...-sóhajtott.
- Mit kellett volna?-kérdeztem, de Cindy még mindig nem válaszolt.- Édesem?! Mit mondjon el?
- Tegnap bulizni voltunk, és mikor hazaértünk...megcsókolt.-hirtelen azt sem tudtam, hogy mit tegyek, vagy mit szóljak, csak ültem ott és bámultam.
- Hogy mi?
- De nem volt szándékos, vagyis...elmondása szerint nem. Viszont ahhoz, hogy megértsd, vele kell beszélned.
- Mit kellene megértenem?-kérdeztem kissé magasabb hangon.
- Kérlek, ne légy dühös, azt hittem már beszéltél vele!
- Nem, erről még nem! De..mégis miért tette?
- Erről vele kell beszélned!-fújta egyfolytában, én pedig elbizonytalanodtam. Nem tudtam, hogy Jeremy miért tette, de mindenképpen beszélnem kell vele erről. Felálltam a kanapéról, és a kijárat felé mentem.
- V!-kapott a karom után Cindy.- Te mondtad, hogy mellette kell állnunk, és nem lökhetjük el. Ne cseszd le, hiszen csak egyetlen csók volt..
- Neki ez többet jelentett.- tudtam, hogy Jeremy-nek ez több volt, hiába Cindy nem mondott semmi.- De ne aggódj, nem lesz baj.-nyugtattam meg, majd csókot nyomtam a homlokára.
Ahogy kiléptem az ajtón, Kevin, a husky állt az utamban, boldogan ugrándozva. Lehajoltam hozzá.
- Ne haragudj, de mennem kell.-simogattam meg a fejét, majd tovább álltam.
Mikor a házhoz értem láttam, hogy Jeremy a kanapén ül és tévézik. Alig tettem be a lábam a küszöbön, Jeremy azonnal megszólított.
- Cindy elmondta, igaz?
- Nem semmi ez az iker dolog..-mosolyogtam magamban, majd beljebb léptem és levettem a cipőmet.
- Ne haragudj. Esküszöm, nem akartam, de...
- Nem kell magyarázkodnod.-mondtam, majd mellé ültem.
- De igen is kell. Ugyanis a menyasszonyod. Nem tehetek ilyet.
- Ez igaz... csak egyet mondj...-emeltem rá a tekintetem, majd ő is rám emelte az övét.- Szereted?
- Semmit sem érek vele..
- Nem hibáztatlak, Cindy csodálatos nő.-feleltem, de valahol belül mégis rossz volt.
- És ő téged szeret. Ne érts felére, nem vagyok féltékeny. Az öcsém vagy, és boldog vagyok, hogy összekötöd vele az életedet. És ezt Cindy is tudja.
- Örülök, hogy nem titkoltad el.
- Én akartam elmondani, de mikor felhoztad a depressziós dolgot, úgy gondoltam, hogy így is sok baj van velem. Csak egy púp vagyok a hátatokon.
- Ez nem igaz! Szeretünk téged, és soha nem hagynánk, hogy rossz érjen.
- Tudom.-mondta és megszorította a kezem.- És tényleg sajnálom, nem akartam kellemetlenséget okozni.
- Mintha mi sem történt volna.-mosolyogtam, majd megveregettem a vállát, és reméltem, hogy több ilyen nem fog történni.
14.~
Másnap reggel kijelentkeztem a hotelből és haza indultam. A hazaúton végig csak azon gondolkodtam, hogy hogyan kellene Jeremy-vel beszélnem. A mutatóujjamat folyamatosan a kormánynak ütögettem, kedvem lett volna elszívni egy cigarettát, de nem. Helytelennek éreztem, hogy cigizni kezdtem. Átfutott az agyamon, hogy kidobom az egész dobozzal, de végül a helyén hagytam, a kesztyűtartóban. Nagyon sóhajtottam és tovább vezette.
Jeremy POV
Reggel rögtön eszembe jutott a tegnap este, pontosabban a ma hajnal. Hogy tehettem ezt? Kérdezgettem folyamatosan magamtól, majd nagyot nyújtóztam, még az ágyban fekve.
Mikor a konyhába mentem, hogy megigyak egy kávét, "szerencsémre Cindy az asztalnál ült. Kávét ivott.
- Jó reggelt!-köszöntött mosolyogva.
- Neked is.-feleltem, majd magamhoz vettem egy bögrét, és csaknem tele öntöttem kávéval.
- Nem lesz sok?
- Kell az energia.-sóhajtottam, majd mellé ültem. A csend, ami közénk ült rendkívül kínos volt, nem tudtam mit mondani. De nem is kellett.
- Figyelj, nincs szükségem erre. Nem akarok úgy a közeledben lenni, hogy kínosan nézünk egymásra, és nem is beszélgetünk! A sógorom vagy, az isten szerelmére!
- Hidd el, hogy nem akartam ezt.-motyogtam.
- Hiszen semmi sem történt!
- Annál több.-néztem rá.
- Nem volt több baráti csóknál.
- Tudod, az hogy volt. Részemről.
- Szerinted itt maradtam volna, ha neheztelnék rád? Vagy ha botrányosnak találnám a dolgot? Nem! Felejtsük el az egészet és maradjunk barátok.
- Rendben.-mondtam majd felálltam és a kávémmal együtt a szobámba mentem. Muszáj volt valakinek elmondanom, míg mielőtt V-vel beszélnék róla. Fel kellett hívnom Dimitrit.
Nem mondtam semmi konkrétumot neki, csak mikor találkoztam vele. Autóval értem jött, és beültünk egy kávézóba.
- Miről lenne szó?-kérdezte Dimitri, amint leültünk az egyik asztalhoz.
- Butaságot csináltam.-mondtam, ő pedig kíváncsian várta a folytatást.- Mikor hazaértünk megcsókoltam Cindy-t.
- Baszki...-fújt egyet.
- Ennyit ért a tegnapi szavam.-mosolygott szarkasztikusan Dimitri.- Miért csináltad?
- Nem tudom! Egyszerűen csak meg kellett tennem. Nagyon hülyén érzem magam.
- A lényeg, hogy több nem történt...igaz?
- Persze, hogy nem!
- Ez még nem olyan nagy dolog. Persze, ostobaság volt, de megbocsájtható. Victor tudja?
- Nem, ma jön haza és elmondom neki.
- Jól teszed. Ahogy ismerem, nem fogja olyan nagy dobra verni, nem lesz baj.
- Remélem. Csak attól félek, hogy ezentúl máshogy fog rám tekinteni. Ha tudni fogja, hogy érzek Cindy iránt.
- Ha így is lenne, idővel enyhülni fog. Hidd el.-mosolygott ezentúl melengetően, én pedig hittem neki.
Jól esett, hogy ezt elmondhattam neki, hazafelé nyugodtabb lelkiismerettel mentem, de még nem volt teljesen tiszta. Még hátra volt V.
Éppen egy TV műsort néztem, mikor valaki hirtelen megragadta a vállam. Hátrasandítottam, majd megláttam Victor mosolygó arcát.
- Szia bátyus!-köszöntött, majd mellém huppant.
- Észre sem vettem, hogy visszajöttél.-dadogtam.
- Direkt halkan jöttem.
- Na, és milyen volt New York?
- Jó. Nagyon jó.-felelte.
Victor POV
Hirtelen azt sem tudtam, hogy mit feleljek, csak mosolyogni tudtam.
- Milyen munkaügyben voltál ott?
- Valójában nem azért voltam.-sóhajtottam egy nagyot, ideje volt neki elmondanom.
- Akkor?
- A múltkor egy doktor keresett telefonon. Dr. Michael Andrews.-ahogy kimondtam a nevét Jeremy megfagyott. Talán még levegőt sem vett.- Nem voltál a közelben, így én vettem fel.
- És, mit mondott?-kérdezte halkan.
- A telefonban nem mondhatott semmit, így személyesen mentem el hozzá. Elmondta, hogy depressziós vagy.- Jeremy nem mondott semmit, a padlót kezdte fürkészni.- Remy, miért nem mondtad el?
- Nem akartam, hogy tudjatok róla. Így is volt elég bajotok.
- Ezért azt mondtad, hogy egyetemre jársz? Miközben a kórházban voltál!
- Nem volt más választásom, értsd meg.
- Sajnálom, de nem tudom. A testvéred vagyok, az ikred! Azt hittem, hogy mindent elmondunk egymásnak.
- Így is van.
- Akkor miért nem tudtam erről?-kérdeztem kicsit hangosabban, de aztán észbe kaptam és vissza vettem a hangomból.
- Én magam sem tudok ezzel megbirkózni.
- De megtudsz! Mert én, anya, Cindy és a fiúk is itt vagyunk, hogy ezen segítsünk. Nem akarom, hogy eltávolodj tőlünk.
- Tudom. Én sem akarom.-mondta és végre rám nézett.
Jeremy POV
Most, hogy ez kiderült, és Victor megtudta, hogy depressziós vagyok, nem volt bátorságom elmondani neki a történteket. Így is elég zaklatott mind emiatt, nem akartam még jobban zaklatottá tenni. Később kell neki elmondanom.
13.~
Ahogy megérezte Cindy az ajkaimat sz övén azonnal elugrott. Kikerekedett szemekkel bámult rám, nem volt szükség pofonra, vagy egyéb ütésre, hogy érezzem a tettem súlyát.
-N-ne haragudj.-a tenyerembe temettem az arcomat, legszívesebben arcon csaptam volna maga.- Én csak...kérlek, bocsáss meg.-lihegtem majd a szobámba zárkóztam. Hirtelen a falba ütöttem és leültem az ágyamra. Hogy tehettem ezt?
Cindy POV
Miért tette ezt? Talán nem vettem észre valamit? Érthetetlenül álltam ott, és csak az szobája ajtaját bámultam. Nem éreztem se dühöt, se haragot, nem éreztem, hogy meg kellene ütnöm, sőt. Beszélnem kell vele. Tettem néhány lépést majd kopogtam.
Jeremy POV
Ahelyett, hogy haragudna rám, most kopog. Lehet most akarja átadni a nekem szánt pofont? Mély levegőt vettem, majd ajtót nyitottam.
- Gyere.-az ágyamra ült és várta, hogy csatlakozzak.
- Miért csókoltál meg?-kezdte rögtön az elején.- Talán nem vettem valamit észre?
- Talán.-feleltem halkan, de nem mertem rá nézni. A padlómat néztem, amelyen felfedeztem egy apró foltot. Eddig észre sem vettem, nap mint nap eljártam mellette, csak most szúrt szemet. Vajon mi lehet az? Talán olaj folt? Esetleg festék, vagy égés nyom? Nem tudtam.
- Jeremy, ezt nem csinálhatod! Az öcséd menyasszonya vagyok.
- Tudom. Éppen ezért, nagyon sajnálom, nem tudom mi ütött belém.
- A pia hatása miatt tetted?
- Ha a pia miatt lenne, már régen megtettem volna.-vallottam be.
- Akkor miért?
- Mióta visszajöttem másképpen tekintek rád. Nem úgy, mint a leendő húgomra.
- Aranyos, hogy az esküvő után a húgodnak fogsz tekinteni.-mosolygott.
- Éppen ez esik nehezemre.-nevettem kényszerűen és rá vettem magam, hogy rá nézzek.- De igazad van, nem tehetem ezt, se veled, se Victorral.
- Figyelj, vegyük úgy, hogy ez meg sem történt. És egyébként is, nem olyan nagy dolog. Csak egy csók volt, emiatt nem fog összedőlni a világ.-mondta, ami eléggé pozitívan ért.
- Victor nagyon szerencsés, hogy te leszel a felesége.
- És is az vagyok, mert egy ilyen családhoz fogok tartozni.-válaszolta, majd megsimogatta a hajam. Ennél lekezelőbbet még életemben nem éreztem, pedig átéltem már jó pár dolgot.
- Elmondod neki?
- Nem tudom. Nem titkolózhatok neki már az eljegyzésünk elején.
- Majd én elmondom neki. Nehogy bajod származzon belőle, hiszen én tettem.
- Aranyos volt.-mondta majd puszit nyomott az arcomra. Azzal felállt, jó éjt kívánt és távozott.
Egy balféknek éreztem magam, amiért ezt megléptem, nem szabadott volna. De igaza van. Ő V felesége lesz, és ez ellen én semmit sem tehetek.
Victor POV
A hotel egész kellemes volt, de mégsem volt az otthonom. Hiányoztak a többiek. Hiányzott Jeremy, a hülyéskedése, bár ez mostanság alább hagyott. Hiányzott Cindy, akit alig vártam, hogy a feleségem lehessen. Hiányoztak. Más embereknek talán nem hiányoznak ennyire másfél nap után a szeretteim de nekem igen.
Még mindig megdöbbent az a tény, hogy Jeremy beteg. Mindenképpen szerettem volna vele ezt megbeszélni, de tudtam, hogy nem ugorhatok neki azonnal. Nyugodtan és apránként kell vele beszélnem. Nehogy jobban elijesszem.
12.~
Victor felhívott, hogy ma este még New York-ban marad, holnap pedig jön haza. Kötelességemnek éreztem, hogy elmondjam neki, hogy a menyasszonyával elmegyünk szórakozni. Ez ellen persze semmi kifogása sem volt, sőt, ő is úgy vélte, hogy rám fér, hogy kimozduljak. Örültem, hogy megbízik bennem, azonban azt nem tartottam tisztességesnek, ahogy Cindy-re tekintek.
- Van egy ötletem!-vette fel Cindy, mikor öltözködni akartam.- Mielőtt átöltözöl, felhívnád a srácokat? Én szólok Chloe-nak, mit szólsz hozzá?
- Rendben. Hívom őket.-mosolyogtam, és már tárcsáztam is Dimitri számát.
- Akkor fél óra múlva.-mondta Cindy majd hazament. Dimitri és Josh örömmel elfogadták az ajánlatot és megegyeztünk, hogy Dimitri értünk jön autóval.
Nem vittem túlzásba az öltözetet, feketébe öltöttem magam. Fekete farmer, egy egyszerű fekete felső és hozzá egy zakó. Így megfelelőnek éreztem. Fújtam egy kis parfümöt és készen is álltam.
Még vártam egy kicsit, mire a fiúk megérkeznek, de mikor már kezdtem kétségbe esni, hogy hol is vannak, valaki erőteljesen kopogni kezdett. Ajtót nyitottam.
- Gyászolsz, öreg?-kezdte Josh, de ahogy kinyitotta a száját, megcsapott az erőteljes vodka szag.
- Igen, a józanságod.-tettem hozzá, majd magamhoz vettem a telefonom, a tárcám és a kulcsom.- Mehetünk?
- Menjünk.-bólintott Dimitri, aztán becsuktam az ajtót és átsétáltunk Cindy házához. Kopogtam. Cindy sugárzóan nyitott ajtót, gyönyörű volt. Megértettem, hogy V hogyan szeretett bele ilyen hamar. Fehér farmer volt rajta, párducmintás inggel, a hozzá passzoló magassarkúval. A haja copfban lengett ide-oda.
- Nagyon jól nézel ki.-mondtam, majd a srácok is megdicsérték.
- Köszönöm, de ti jobban néztek ki! Jeremy, a fekete nagyon jól áll, és Dimitri...ez a selyem fekete ing, atya világ.-mondta és megérintette az anyagát.- Amint látom Josh ismét jól érzi magát.
- Pontosan!-szólt Josh a hátam mögül.
- Dimitri, remélem nem gond, hogy elhívtam Chloe-t.
- Nem, dehogy.-mosolygott Dimitri, de nem volt valami erőteljes.
- Menjünk!-mosolygott majd elindultunk. Beszálltunk Dimitri autójába, egy fekete Volkswagenbe, és elindultunk. Az odavezető úton csaknem halálra kacagtuk magunkat Josh baromságain, megalapoztuk a hangulatot. A club előtt Chloe várt minket.
- Sziasztok!-üdvözölt minket nagy örömmel, csak Dimitri jelenlétében lett visszafogottabb. Bíztunk benne, hogy majd az italtól felocsúdnak és nem lesz köztük kínos csönd.- Victor?
- New York-ba utazott munka ügyben. Holnap érkezik.-mondta Cindy.
- Értem. Egyébként gratulálok az eljegyzéshez, sajnos csak üzenetben tudtam csak válaszolni.-mondta és megölelte a barátnőjét. Na igen...az eljegyzés.
Bentről a zene szinte hívogatott, nagyon jó remixeket játszottak.
- Fiúk, eljött az idő..indulás!-mutatott a bejárat felé és elindult. Szóltam a többieknek. Kíváncsian mentünk le, vajon milyen lesz a mai buli.
A hangulat ismét oltári volt, mindenki jól érezte magát. Ahogy bementünk beültünk egy boxba.
- Isztok valamit?
- Én egy vodkanarancsot.-mondta Cindy. Chloe egy kis kertelés után végül belement egy italba, így ő is azt kért. Mikor a bárhoz mentem, az egyik lány rögtön odajött. Nagy mosollyal kérdezte, hogy mit kérek, aztán rögtön elkészítette a kért italokat. A bár mögötti tükörből néhányszor rám mosolygott, majd ideadta az italokat. Ismét mosolygott, én pedig kedvesen megköszöntem. Aranyos volt.
Mikor indultam volna a lányokhoz, Josh visszafordított.
- Te mit iszol?
- Semmit.
- Mi?-kerekedett el a szeme, majd legyintett egyet.- Három whiskey-t kérek.
- Nem jó ötlet, hogy igyak.
- Dehogynem.-veregette meg a vállam, majd elvette az italokat és visszamentünk a boxunkhoz. Odaadtam a lányoknak az italokat, majd Josh Dimitri és az én kezembe nyomta a whiskey-s poharakat.
- V-re, amiért kihagyja ezt a jó bulit!-emelte a poharát, de senki más nem tette ezt.- Na jó..akkor ránk, a barátságunkra.-erre viszont mindannyian koccintottunk.
- Menjünk táncolni!-mondta Cindy, majd Chloe-val felálltak és táncolni mentek. Mi hárman addig ott maradtunk és tovább iszogattunk. Közben nem bírtam megállni, hogy ne pillantsak néha-néha Cindy-re, eszméletlenül nézett ki. Aztán Dimitri hirtelen vállba lökött. Rápillantottam, de mondott semmit.
- Na jó! Gyerünk táncolni!- pattant fel Josh és a lányokhoz ment. Dimitri erre várt.
- Minden rendben?-kérdezte.
- Persze! Miért ne lenne?
- A kérdés, hogy Chloe-n, vagy Cindy-n akadt meg ennyire a szemed?
- Egyikőjükön sem.-feleltem majd megittam az utolsó korty whiskey-t. Dimitri pillantása mindent elárult, nem hitt nekem.
- A bátyád menyasszonya. Ne csinálj hülyeséget, Jeremy!
- Nem fogok. Tisztában vagyok vele, hogy számomra érinthetetlen. Nem vagyok olyan, aki összeszűri a levet a testvére menyasszonyával, és Cindy sem olyan.
- Nagyon remélem.-felelte Dimitri és ő is megitta az italát.- És mikor tetszett meg neked?
- Mikor visszajöttem, valahogy másképp láttam. De tudom, hogy el kell felejtenem.
- Helyes.-mondta Dimitri.- Erre igyunk még egyet. Gyere.-felálltunk és a bárhoz mentünk. Az aranyos pultos lány ismét minket szolgált ki elsőnek. Ezúttal Dimitri két felest kért, amit egy húzóra legurítottunk.- Menjünk táncolni.-biccentett a lányok irányába.
Cindy Joshal kezdett táncolni, én Chloe és Dimitri pedig együtt. Dimitri mintha kicsit frusztrált lett volna Chloe közelében, de ahogy táncolni kezdtünk Chloe elhúzta Dimitrit, és leültek a boxba. Pár perccel mikor feléjük pillantottam, egymás szájába találtam őket. Kibékültek. Megböködtem Cindy vállát, és feléjük mutattam. Nagyot mosolygott, rám nézett és húzogatni kezdte a szemöldökét.
Mikor Chloe és Dimitri csatlakoztak hozzánk megveregettem Dimitri vállát, aki nagy mosollyal nézett vissza rám.
Az este további részen remekük telt. A lányok, én és Josh még jó pár pohár aljára néztünk, csak Dimitri nem, mivel ő vitt minket haza.
Nagyjából négy óra lehetett, mikor leálltunk és eldöntöttük, hogy ideje hazamenni. Josh már az autóban bealudt, amíg én és a lányok azon kacagtunk, miközben Cindy összefogta Josh száját és mozgatni kezdte, mintha beszélne. Először engem és Cindy-t vitt haza Dimitri, aztán a többieket.
Mikor kiszálltunk a kocsiból, menten úgy éreztem, hogy eldobom a taccsot, de szerencsére ez nem történt meg.
- Alhatok nálatok? Azt hiszem otthon hagytam a kulcsomat.-nevetett Cindy, majd belém támaszkodva levette a cipőjét az utcán.
- Persze.-feleltem, majd előkotorásztam a kulcsomat és ajtót nyitottam. Csöndben felmentünk a lépcsőn, de csaknem visszagurultunk, ahogy megbotlottam. Cindy V szobájába ment, de mielőtt még beengedtem volna elköszöntem tőle.
- Köszönöm, hogy kimozdítottál itthonról. Nagyon jól éreztem magam.
- Csak úgy, mint én.-mosolygott Cindy.- Jó éjt!-súgta, de még mindig nem engedtem el magatmól. Visszahúztam és a szemébe néztem.
- Remy, mit csin..?-kérdezte, de nem engedtem, hogy a mondat végére érjen. Megcsókoltam.
A hangulat ismét oltári volt, mindenki jól érezte magát. Ahogy bementünk beültünk egy boxba.
- Isztok valamit?
- Én egy vodkanarancsot.-mondta Cindy. Chloe egy kis kertelés után végül belement egy italba, így ő is azt kért. Mikor a bárhoz mentem, az egyik lány rögtön odajött. Nagy mosollyal kérdezte, hogy mit kérek, aztán rögtön elkészítette a kért italokat. A bár mögötti tükörből néhányszor rám mosolygott, majd ideadta az italokat. Ismét mosolygott, én pedig kedvesen megköszöntem. Aranyos volt.
Mikor indultam volna a lányokhoz, Josh visszafordított.
- Te mit iszol?
- Semmit.
- Mi?-kerekedett el a szeme, majd legyintett egyet.- Három whiskey-t kérek.
- Nem jó ötlet, hogy igyak.
- Dehogynem.-veregette meg a vállam, majd elvette az italokat és visszamentünk a boxunkhoz. Odaadtam a lányoknak az italokat, majd Josh Dimitri és az én kezembe nyomta a whiskey-s poharakat.
- V-re, amiért kihagyja ezt a jó bulit!-emelte a poharát, de senki más nem tette ezt.- Na jó..akkor ránk, a barátságunkra.-erre viszont mindannyian koccintottunk.
- Menjünk táncolni!-mondta Cindy, majd Chloe-val felálltak és táncolni mentek. Mi hárman addig ott maradtunk és tovább iszogattunk. Közben nem bírtam megállni, hogy ne pillantsak néha-néha Cindy-re, eszméletlenül nézett ki. Aztán Dimitri hirtelen vállba lökött. Rápillantottam, de mondott semmit.
- Na jó! Gyerünk táncolni!- pattant fel Josh és a lányokhoz ment. Dimitri erre várt.
- Minden rendben?-kérdezte.
- Persze! Miért ne lenne?
- A kérdés, hogy Chloe-n, vagy Cindy-n akadt meg ennyire a szemed?
- Egyikőjükön sem.-feleltem majd megittam az utolsó korty whiskey-t. Dimitri pillantása mindent elárult, nem hitt nekem.
- A bátyád menyasszonya. Ne csinálj hülyeséget, Jeremy!
- Nem fogok. Tisztában vagyok vele, hogy számomra érinthetetlen. Nem vagyok olyan, aki összeszűri a levet a testvére menyasszonyával, és Cindy sem olyan.
- Nagyon remélem.-felelte Dimitri és ő is megitta az italát.- És mikor tetszett meg neked?
- Mikor visszajöttem, valahogy másképp láttam. De tudom, hogy el kell felejtenem.
- Helyes.-mondta Dimitri.- Erre igyunk még egyet. Gyere.-felálltunk és a bárhoz mentünk. Az aranyos pultos lány ismét minket szolgált ki elsőnek. Ezúttal Dimitri két felest kért, amit egy húzóra legurítottunk.- Menjünk táncolni.-biccentett a lányok irányába.
Cindy Joshal kezdett táncolni, én Chloe és Dimitri pedig együtt. Dimitri mintha kicsit frusztrált lett volna Chloe közelében, de ahogy táncolni kezdtünk Chloe elhúzta Dimitrit, és leültek a boxba. Pár perccel mikor feléjük pillantottam, egymás szájába találtam őket. Kibékültek. Megböködtem Cindy vállát, és feléjük mutattam. Nagyot mosolygott, rám nézett és húzogatni kezdte a szemöldökét.
Mikor Chloe és Dimitri csatlakoztak hozzánk megveregettem Dimitri vállát, aki nagy mosollyal nézett vissza rám.
Az este további részen remekük telt. A lányok, én és Josh még jó pár pohár aljára néztünk, csak Dimitri nem, mivel ő vitt minket haza.
Nagyjából négy óra lehetett, mikor leálltunk és eldöntöttük, hogy ideje hazamenni. Josh már az autóban bealudt, amíg én és a lányok azon kacagtunk, miközben Cindy összefogta Josh száját és mozgatni kezdte, mintha beszélne. Először engem és Cindy-t vitt haza Dimitri, aztán a többieket.
Mikor kiszálltunk a kocsiból, menten úgy éreztem, hogy eldobom a taccsot, de szerencsére ez nem történt meg.
- Alhatok nálatok? Azt hiszem otthon hagytam a kulcsomat.-nevetett Cindy, majd belém támaszkodva levette a cipőjét az utcán.
- Persze.-feleltem, majd előkotorásztam a kulcsomat és ajtót nyitottam. Csöndben felmentünk a lépcsőn, de csaknem visszagurultunk, ahogy megbotlottam. Cindy V szobájába ment, de mielőtt még beengedtem volna elköszöntem tőle.
- Köszönöm, hogy kimozdítottál itthonról. Nagyon jól éreztem magam.
- Csak úgy, mint én.-mosolygott Cindy.- Jó éjt!-súgta, de még mindig nem engedtem el magatmól. Visszahúztam és a szemébe néztem.
- Remy, mit csin..?-kérdezte, de nem engedtem, hogy a mondat végére érjen. Megcsókoltam.
11.~
Utoljára akkor jártam kórházban, mikor Josh-t látogattam, Ugyan az a szag, ugyan az az érzés. Kényelmetlenül éreztem magam, nem értettem, hogy az emberek hogy bírnak nap mint nap itt dolgozni.
A doktor az irodájába kísért. Kellemes helyiség volt, különbözött a kórháztól. A falak bézs színt öltöttek, antik bútorok díszítették. A szobában különböző növényeket vettem észre, amelyek még inkább csak feldobták a helyiséget. Dr. Andrews asztalán különböző képek, gondolom a családjáról, helyezkedtek el és egy névjegytábla. Dr. Michael Andrews, pszichológus.
- Nos, tehát a bátyjáról szeretne érdeklődni.-nem kérdés volt.
- Igen. Tudja, nekünk otthon semmit sem mond el, de látom, hogy valami nagyon zavarja. Úgy gondoltam, ön többet tud, mint mi.
- Bizonyára. Nos, nem fogok kertelni, Mr.Young. A bátyja bipoláris zavarban szenved. Vagyis depressziós.- hogy mi? Jeremy depressziós?
- De..az mégis hogy lehetséges?
- Elmondta, hogy az édesapjuk őt kiskorában, úgymond "eldobta" magától, árvaházban nevelkedett, és önnel csak egy évvel ezelőtt találkozott.
- Ez sajnos így van.-bólintottam. A jobb lábam folyamatosan járt, miközben a doktor beszélt, nem akartam hinni a fülemnek. A bátyám depressziós.
- Elmondta, hogy hangokat hall, akik folyton azzal bántják, hogy ő fölösleges, senki sem szereti, ezért hagyta el őt az édesapja.
- És ezen lehet segíteni?-kérdeztem.- Hogy meggyógyuljon?
- Ha antibiotikumra gondol, nem. Hiába adnék neki bármilyen anitdepresszánst, nem hatna. Ezen csak egy valamivel lehet segíteni. Támogatással. Legyenek mellette, ne bántsák meg semmivel, és semmikép sem erőltessenek rá semmit.-bólintottam.
- Mennyi időt töltött el itt?
- Négy hónapot. Úgy gondoltam, hogy készen áll rá, hogy hazaengedjem. Otthon tapasztalt bármi furcsaságot?
- Volt, mikor az ágyán ült, és már szinte a haját tépte. Valamit motyogott magában, de nem hallottam. Van úgy, hogy egész nap csak a szobájában gubbaszt és lehangolt. Nem válaszol, ha kérdezek valamit, eltereli a szót.
- Ha súlyosabbra fordul a dolog, akkor mindenképp értesítsen.
- Természetesen, de mire gondol?
- Ha önbántalmazásra kerülne sor. Ha sebhelyeket, esetleg zúzódásokat látna a testén.-sóhajtott. Nem, Jeremy, nem tenne ilyet, ilyen mélyre nem süllyedhet. Hiszen tudja, hogy szeretjük.
- Rendben.-mondtam. Azt hiszem mindent megtudtam, amit csak lehetett, így felálltam, elköszöntem a doktortól, majd távoztam.
Úgy gondoltam, hogy ma már fölösleges lenne hazavezetnem, így szállodába mentem. Gondolkodnom kellett.
Jeremy POV
Az alkaromon lévő apró hegre néztem. Még akkor került oda, mielőtt még a pszichiátriára kerültem volna. Nem vagyok magamra büszke, és az a tű sem, amit használtam. Megfogadtam magamnak, hogy soha többé nem csinálok ilyet, ezzel csak magamat pusztítom. Fogtam, és lehúztam a pulóverem ujját.
Cindy már csaknem egy órája elment, én pedig a kanapén ülve néztem a tévét, amiben éppen egy nőt készültek elrabolni. Fogalmam sem volt, hogy miről szól a film, csak néztem a képernyőt. Cindy járt a fejemben, de tudtam, hogy ez nem helyes. A bátyám menyasszonya, nekem pedig a sógornőm. Még csak gondolnom sem szabadna rá.
Anya sem volt itthon, csak én. Az unalom kezdett eluralkodni rajtam, csaknem elaludtam, mikor valaki hirtelen ajtót nyitott. Cindy!
- Gondolkodtam!-kezdte, majd mellém huppant. Olyan szép volt, ahogy ott ült mellette, a szeme ragyogott, szinte elvesztem benne.
- Min?
- Fölöslegesen lógatjuk itthon a lábainkat, menjünk el valamerre!
- Mégis hova?
- Bulizni! Vagy amerre csak akarsz.-mosolygott.
- Csak mi ketten?-kérdeztem meglepetten.
- Akár.-biccentett, én pedig hirtelen azt sem tudtam, hogy mit válaszoljak.
- Na....rád férne. Egész nap csak itthon gubbasztasz, és most, hogy V sincs itthon, még jobban unatkozol.
- Igaz..-sóhajtottam, majd rá néztem.- Hát, legyen!
- Ha antibiotikumra gondol, nem. Hiába adnék neki bármilyen anitdepresszánst, nem hatna. Ezen csak egy valamivel lehet segíteni. Támogatással. Legyenek mellette, ne bántsák meg semmivel, és semmikép sem erőltessenek rá semmit.-bólintottam.
- Mennyi időt töltött el itt?
- Négy hónapot. Úgy gondoltam, hogy készen áll rá, hogy hazaengedjem. Otthon tapasztalt bármi furcsaságot?
- Volt, mikor az ágyán ült, és már szinte a haját tépte. Valamit motyogott magában, de nem hallottam. Van úgy, hogy egész nap csak a szobájában gubbaszt és lehangolt. Nem válaszol, ha kérdezek valamit, eltereli a szót.
- Ha súlyosabbra fordul a dolog, akkor mindenképp értesítsen.
- Természetesen, de mire gondol?
- Ha önbántalmazásra kerülne sor. Ha sebhelyeket, esetleg zúzódásokat látna a testén.-sóhajtott. Nem, Jeremy, nem tenne ilyet, ilyen mélyre nem süllyedhet. Hiszen tudja, hogy szeretjük.
- Rendben.-mondtam. Azt hiszem mindent megtudtam, amit csak lehetett, így felálltam, elköszöntem a doktortól, majd távoztam.
Úgy gondoltam, hogy ma már fölösleges lenne hazavezetnem, így szállodába mentem. Gondolkodnom kellett.
Jeremy POV
Az alkaromon lévő apró hegre néztem. Még akkor került oda, mielőtt még a pszichiátriára kerültem volna. Nem vagyok magamra büszke, és az a tű sem, amit használtam. Megfogadtam magamnak, hogy soha többé nem csinálok ilyet, ezzel csak magamat pusztítom. Fogtam, és lehúztam a pulóverem ujját.
Cindy már csaknem egy órája elment, én pedig a kanapén ülve néztem a tévét, amiben éppen egy nőt készültek elrabolni. Fogalmam sem volt, hogy miről szól a film, csak néztem a képernyőt. Cindy járt a fejemben, de tudtam, hogy ez nem helyes. A bátyám menyasszonya, nekem pedig a sógornőm. Még csak gondolnom sem szabadna rá.
Anya sem volt itthon, csak én. Az unalom kezdett eluralkodni rajtam, csaknem elaludtam, mikor valaki hirtelen ajtót nyitott. Cindy!
- Gondolkodtam!-kezdte, majd mellém huppant. Olyan szép volt, ahogy ott ült mellette, a szeme ragyogott, szinte elvesztem benne.
- Min?
- Fölöslegesen lógatjuk itthon a lábainkat, menjünk el valamerre!
- Mégis hova?
- Bulizni! Vagy amerre csak akarsz.-mosolygott.
- Csak mi ketten?-kérdeztem meglepetten.
- Akár.-biccentett, én pedig hirtelen azt sem tudtam, hogy mit válaszoljak.
- Na....rád férne. Egész nap csak itthon gubbasztasz, és most, hogy V sincs itthon, még jobban unatkozol.
- Igaz..-sóhajtottam, majd rá néztem.- Hát, legyen!
10.~
Másnap délben mikor az autóba ültem mély levegőt vettem, beállítottam a GPS-t, és elfordítottam a kulcsot. A motor bőgése valamiképpen megnyugtatott, majd mit sem húzva az időt, elindultam.Jeremy
- Mégis mi keresni valója van New York-ban? Azt hittem, jól megy neki a bolt.
- Jól is, de ez mintha jobb lehetőségnek tűnne.-felelte Cindy a kanapén ülve, esküvői magazint lapozgatva.
- Jó ötletnek tűnt elutaznia így, nem sokkal az esküvő előtt?
- Még hátra van egy hónap. És egyébként is, már szinte minden megvan, csak a tanúk és a koszorúslányok hiányoznak, de azért sem aggódunk.
- Hát jó.-mondtam és mellé ültem.- Máris furcsa, hogy nincs itthon.
- Igen, de én annyira nem érzem a hiányát.
- Hogyhogy?-vontam föl a szemöldökömet.
- Csak rád kell nézni.-mosolygott Cindy, majd összeborzolta a hajamat.
- Van benne valami.-bólintottam majd elmosolyodtam. Néztem, ahogy Cindy az újságot lapozgatja. A haja a bal vállán pihent, akár csak egy fekete függöny. Nagyon szép lány, Victor szerencsés, hogy egy ilyen lányt talált.
- Mi az?-nézett rám kacagva.
- Semmi, csak...elgondolkodtam.
- Min, ha szabad tudnom?-érdeklődött. Azon, hogy milyen lenne, ha az én feleségem lennél.
- Csak...hogy milyen szép pár vagytok Victorral.
- Aranyos vagy.-mosolygott, majd a karórájára pillantott.- Oh, át kell mennem anyához. Még van otthon néhány elintézni valóm, és Kevint is el kell vinnem sétálni.
- Veled tarthatok? Úgyis csak halálra unna itthon az unalom.-kérdeztem, de ehhez össze kellett szednem minden bátorságomat.
- Persze.-felelte Cindy nagy mosollyal.- Gyere át fél óra múlva.
Mit művelek? A kutyasétáltatás Cindy szemében csak egy egyszerű program a jövendő sógorával, de számomra nem. Zavarban vagyok, ha vele vagyok, a hasam görcsbe rándul. akár csak egy iskolás kisfiúnak. Jeremy, hagyd abba! Az öcséd menyasszonyáról van szó!
Victor
Már csak fél órára voltam az adott kórháztól, mikor furcsa érzés tört rám. Miért csinálom én ezt? Nekem ehhez nincs közöm, ez a bátyám dolga. Nem lenne szabad beleütnöm az orromat, ezzel lehet csak jobban eltaszítom magamtól. De aztán átgondoltam. Segítek neki. Szeretnék neki segíteni, túl lenni neki bármilyen betegségen. Jól tudom, hogy még mindig a gyerekkori trauma dolgozik benne, és szeretném, ha ez feloldódna benne. Meg kell tudnom, hogy miben szenved.
Leparkoltam, és nagy levegőt vettem. Átlagos kórháznak tűnt, semmi extra. Viszont mikor bementem, minden teljesen másnak tűnt. Nem átlag betegek sétálgattak az épületben, nem vittek senkit a műtőbe, nem ültek emberek tolószékekben. Emberek ültek asztaloknál, egyik hol puzzleozott, valaki újságot nézegettek, vagy társas játékot játszottak. Valaki olyan lassúsággal közlekedett, hogy azt hittem lassú felvételben látom.
Ahogy körülnéztem a recepcióhoz mentem, ahol egy kedves, harminc év körüli hölgy fogadott. Az arcán visszatükröződöttek az elmúlt évek, de még mindig remekül nézett ki.
- Jó napot, segíthetek?-kérdezte mosollyal az arcán.
- Jó napot, igen, Dr.Andrews-hoz jöttem.
- Van időpontja?
- Igen.-feleltem, közben az asztalon kezdtem kocogtatni a körmeimet.
- A neve?
- Victor Young.
- Kérhetnék egy személyi igazolványt?-azonnal elővettem és odaadtam. Vetett rá egy pillantást, majd vissza is adta.- Köszönöm. Foglaljon helyet kérem, amíg megjön a doktor úr.-mutatott az egyik székre, én pedig helyet foglaltam. Ahogy leültem, a hölgy telefonálni kezdett. Néhány perccel később, megjelent a doktor úr.
- Üdvözlöm, Mr.Young, Dr.Andrews vagyok. Kérem, jöjjön velem!
9.~
Minden porcikám ellent mondott a dolognak, de hirtelen nem találtam más megoldást.
A dohányboltból kilépve azonnal lefejtettem a védőfóliát a dobozról, kivettem egy szál cigarettát, majd az újonnan vett matt fekete gyújtóval meggyújtottam.
- Te mióta dohányzol?-hallatszott a hátam mögül. Hirtelen megpördültem. Meglepve pillantottam meg Ashley arcát.
- Ma kezdtem.-feleltem és közelebb léptem.
- Soha nem hittem volna, hogy egyszer cigizni látlak. Azt hittem, hogy hármunk körül, csak Josh "vetemedik" ilyesmire.
- Hogy kerülsz ide?-kérdeztem mit sem reagálva az előbb elhangzottakra. Ashley a földre pillantott, majd ismét rám.
- Láttalak a parknál. Utánad jöttem.
- Ugyan miért?
- Csak beszélni szerettem volna veled? Látom, kicsit ingerült vagy.
- Ne haragudj, de nincs kedvem erről beszélni.-feleltem, majd hátat fordítottam neki.
- Miért haragszol rám?
-Tessék?-fordultam meg azon nyomban.- Ez milyen kérdés egyáltalán?-már csupán a kérdés is felzaklatott, olyannyira, hogy figyelmetlenségemben csaknem kiégettem a kabátomat.- Jól tudod, hogy miért haragszom!
- De az már több, mint egy éve történt, nem lehetne tovább lépni? Ismét együtt lógin?
-Nem! Ashely, nem! Megcsaltad, elárultad a legjobb barátunkat, aki mindent odaadott volna érted! És ezzel engem is elárultál!-vágtam hozzá, de még nem végeztem.- Mondd, szeretted te valaha Josh-t? Vagy csak szédítetted?
- Szerettem! Persze, hogy szerettem, de....nem úgy, ahogyan téged.-a mondat végét, szinte már suttogta, de mindent tisztán hallottam. A szemeim elkerekedtek, a cigi kiesett a kezemből.
- Mi? Ashley...te szerelmes voltál belém?-kérdeztem hitetlenkedve.
- Nem csak voltam.-a földet pásztázta nem mert a szemembe nézni.
- Ugye, most csak szórakozol velem?-kérdeztem tőle.- Ashley, nem szerethetsz engem! Két hónap múlva megházasodom.-hirtelen rám emelte a tekintetét. Valami összeomlott benne.- Most mondhatnám, hogy sajnálom, de bármennyire is fáj az igazság, egyáltalán nem. Szeretem Cindy-t, teljes szívemből. És ha választanom kellene egy több éves barátság és közte, ŐT választanám.
- Megértem.-sóhajtott, majd egy kényszer mosolyt húzott az arcára.- Sok boldogságot.-mondta utolsó szó gyanánt és távozott.
A döbbenet még mindig az arcomon ült, egyszerűen nem tudtam feldolgozni, amit a tudtomra adott. Az együtt töltött évek alatt, én semmit sem vettem észre. Se a viselkedésén, se semmin. Hihetetlen, hogy Josh-al egyfajta vigaszként volt együtt. Felháborító és dühítő.
Alig értem haza, a vonalas telefon már csörgött is. Kénytelen voltam felvenni.
- Igen, tessék?
- Üdvözlöm, Jeremy Young-ot keresem.
- Az öccse vagyok, Victor. Megkérdezhetem, hogy ki keresi?
- Dr.Andrews vagyok, a New York-i pszichiátriáról. Csak érdeklődni szeretnék, hogy hogyan van a bátyja.- a szó a torkomon akadt, nem értettem az egészet. Mit akar egy pszichológus a bátyámtól?
- J-jól van.-dadogtam.- Elnézést, megtudhatom, hogy pontosan miért keresi?
- A nálunk eltöltött idő alatt fejlődést mutatott a betegségével szemben, és érdeklődni szeretnék, hogy továbbra is nyugodt természetű.
- I-igen, az, de milyen betegségről van szó?
- Elnézést, de telefonban nem adhatok több információt.
- Ha személyesen keresném föl? Beszélhetnénk róla?
- Természetesen.-azonnal belém hasított egy érzés, hogy oda kell mennem. Elkértem a kórház pontos címét, és elhatároztam. Holnap New York-ba utazom.
Jeremy-nek nem tettem említést a hívásról, jobbnak láttam, ha még nem kérdezek tőle semmit. Azonban a jövendőbelim elől nem igazán tudtam titkolózni:
-Nem hiszem, hogy a főnököd küldött oda.-mondta a mellkasán összefont karokkal.
-Jó, tényleg nem. Jeremy miatt megyek.-kérdően nézett rám.- Felhívott egy pszichiáter. Úgy látszik, Jeremy-nek valamilyen mentális problémája van.
- Ez szörnyű..szegény.-elszomorodott.- De mi?
- Ezért megyek. Hogy kiderítsem.
- Mondtad Remy-nek?
- Nem. De ha kérdezi, akkor munkaügyben mentem. Én is ezt mondtam neki.
- Jól van.-biccentett.- Mikor indulsz?
- Holnap délben. Autóval majdnem 6 óra.
- Látod, nem volt hiába való a jogsi megszerzése.-mosolygott, majd az ingem gallérját kezdte fogdosni.- Hiányozni fogsz.-vágott kiskutya szemet, majd megcsókolt.
- Ami azt illeti...-néztem az órámra- Holnap délig még rengeted idő van, kihasználhatnánk.-a szemöldökömet föl-le kezdtem húzogatni, aztán mikor Cindy elkacagta magát az ágyamra döntöttem.
8.~
Victor POV
Néha azt kívánom, bárcsak minden a régi lenne. A kisboltban dolgoznék, mint eladó, a legjobb barátimmal .Nem derült volna ki apám tette, boldogan élnénk, ahogy eddig is. De a mostani életemet, én segítettem. Üzletvezető lettem, huszonegy évesen, néhány hét múlva megházasodom, apámról semmit sem tudok, a bátyám pedig titkol valamit.
- Nem mintha most nem lennék boldog, de...kicsit frusztrálva érzem magam.- mondtam Dimitrinek, miközben a pultra könyököltem.
- Megértem. Régen minden jobb volt, ezt elismerem. De itt élj, a jelenben. Hagyd a múltat.
- Igazad van. De..emlékszel mikor bulizni mentünk? Az volt az első közös bulink Jeremy-vel. Mikor Josh annyira berúgott, hogy lépni is alig bírt.-emlékeztem vissza és elkapott a kacagás.
- Igen.-bólintott Dimitri nagy mosollyal az arcán.
- Vele mi van?
- Nem tudom. Szünetet kért, és azóta nem tudok róla semmit. Szerintem már akkor vége lett mindennek, mikor kisétált az ajtón.
- A remény hal meg utoljára.-biztattam.- Szeret téged. Ez biztos.
- Olyan vagy, mint egy csaj. Ők szoktak így beszélni.-grimaszt vágott, majd elnevette magát.- Nem csalt a megérzésem.
- Ezt hogy érted?-vontam föl a szemöldököm.
- A fogdában láttam, hogy viselkedtél. Rendesen be voltál fosva.
- Na, mész a francba!-egyenesedtem fel.- Én legalább ártatlan voltam.-nyelvet öltöttem rá, mire csaknem középső ujját az arcomba nyomta.- Olyan öregnek érzem magam. Pedig alig telt egy kis idő.
- Nekem mondod! Úgy beszélgetünk itt, mintha hatvan évesek lennénk egy öregek otthonában.
- Akkor még jobb lesz visszaemlékezni.-feleltem és az órámra néztem.- Mennem kell. Ha gondolod, ugorj majd be valamikor.
- Oké.-mondta, majd még mielőtt távozhattam volna odadobott egy nyalókát.- A nosztalgia kedvéért.-kacsintott.
- Kösz.-mosolyogtam és kiléptem a valós életbe. A kisboltban úgy éreztem, hogy visszamentem az időben. De ahogy megcsapott a realitás szele, alábbhagyott a kedvem.
Épp hogy beléptem a házba Cindy szaladt oda hozzám, kezében egy esküvői újsággal. Anya és Kim a kanapén társalogtak, bizonyára az esküvővel kapcsolatban.
- Szia, szívem.-köszöntött és és egy cuppanós puszit nyomott az arcomra.
- Látom elfoglaltak vagytok.-néztem a kanapén beszélgető nőkre.
- A ruhát beszéljük. Szerinted milyen fazonú legyen?-kérdezte lelkesedéssel a szemében és elém nyomta az újságot. Temérdeknyi ruha, temérdeknyi fajtában, és a fehér különböző színeiben.- Először sellő fazonút gondoltunk, de az nem illene hozzám. Báliasabbra gondoltunk. Szerinted?
- Cindy, imádlak, de én ebben nem tudok segíteni. Rátok bízom a döntést, de abban biztos vagyok, hogy bármilyen ruhában gyönyörű leszel.-mondtam, majd megpusziltam és fáradtan vonszoltam el magam a konyháig. Jeremy az asztalnál ült, levest kanalazva.
- Még mindig a ruhán vacilállnak?
- Igen.-sóhajtottam.- Azt sem tudom, hogy mi az a sellő fazon.-néztem rá grimasszal az arcomon, majd magamhoz vettem egy tányért és szedtem egy tányérral a tűzhelyen gőzölgő levesből.
- Veszélyesen hangzik.-mosolygott.- Milyen napod volt?
- Papírral teli.. de Dimitrinek hála, kicsit kifújhattam a fáradt gőzt. Elmentem a kisboltba beszélgetni.
- És, jól van? Lehet én is meglátogatom valamelyik nap.
- Jól van.-feleltem, majd ezután kínos csönd következett.
Miután elfogyasztotta a levesét, felállt.
- Felmegyek a szobámba.
- Várj...-fogtam meg a karját.- Ülj le.-csöndben visszatolatott és mellém ült.- Valami nincs rendben.
- Victor, már mondtam, hogy...
- Nem hiszem el.-vágtam rá.- Az öcséd vagyok. Az ikred. Szerinted nem tudom, ha baj van?-csönd. Ismét csönd, gyűlöltem a csöndet.- Látom.
- Úgy sem értenéd.
- Hát értesd meg velem!
- Nem. Még nem.-felelte és távozott.
7.~
***
-Adj egy szálat.-szóltam Josh-nak, aki úgy meredt rám. mint aki szellemet lát.
- Te viccelsz.-mosolygott, és meggyújtotta a sajátját.
- Komolyan mondtam.
- Nem.-felelte egy nagy vigyorral és pöfékelni kezdett.- Mikor megkínáltalak mindig visszautasítottál, miért épp most?-kérdezte, végül átnyújtott egy szálat és a gyújtóját. Meggyújtottam. Elsőre túlságosan is beleszívtam, így köhögni kezdtem.
- Hé, hé, nem vállalok felelősséget, ha meghalsz!
- Nyugi már, csak...túlságosan beleszívtam.-ahogy kiköhögtem magam, ismét megpróbálkoztam. A füst égette a a torkom, ahogy letüdőztem, de ezúttal köhögés mentesen fújtam ki a füstöt.
- Hát ezt is megértem..-mosolygott.
- Mit?-érdeklődtem, közben egyre jobban belejöttem a dohányzásba.
- Hogy egyszer cigivel a kezedben látlak. De mégis miért van erre szükséged? Házasság előtti pánik?
- Nem, nem azzal semmi gondom. Valami nyugtalanít Jeremy-vel kapcsolatban.
- Mégis mi?-kérdezte, én pedig visszaemlékeztem a tegnap látottakra.
- Furán viselkedik mostanság. Mintha nem is Jeremy lenne. De mind egy is.-ráztam meg a fejem és beleslukkoltam a cigarettába. Josh látta, hogy nem szeretnék erről annyit beszélni, így nem kérdezősködött, helyette témát váltott.
- Mióta dolgozunk itt?
- Úgy másfél éve.-feleltem.
- Másfél éve nem láttam nálad nyalókát.-mosolygott sajnálkozóan. Mosolyogni kezdtem, ahogy visszaemlékeztem a régi időkre.- Azt mondtad soha nem fogsz róla leszokni.
- Változnak az emberek, Josh.
- Csak én nem!-tárta ki hirtelen karjait.- Én még mindig szorgalmasan cigizek.-nevetett.
- Már meg sem próbállak róla lebeszélni.-mosolyogtam és eldobtam a csikket.- Ideje dolgozni menni.-csaptam össze a tenyereimet, és a bejárat felé indultam.
- Mindjárt megyek.-fordult utánam Josh,- Csak hogy tisztázzuk. Többet nem kapsz.-mutatta fel a csaknem leégett csikket.
- Maradok a nyalókánál.-nevettem, és kinyitottam magam előtt az ajtót.
Jeremy POV
A szenem sarka rángatózni kezdett, a kezeim remegtek. A fejemben a hangok egyre erősödni kezdtek. "Nem kellesz nekik!" "Eldobtak téged!" "Soha nem leszel elég jó nekik!"
A halántékomat dörzsölgetve ültem le az ágyra, nagyokat lélegezve, valami szépre gondolva, ahogy tanácsolták. Próbáltam elnyomni a hangokat, de nem ment, azok egyre csak erősödtek, szinte már szétzúzva az agyamat.
A fejem iszonyatosan fájni kezdett, a fájdalomtól pedig sírva fakadtam. A hangok erősödtek, duruzsolni kezdtek a fülembe, én pedig már egyáltalán nem bírtam.
-ELÉG!!-kiáltottam teljes erőmből. Csönd lett. A hangok eltűntek, semmit sem hallottam csak a süvítő szél hangját.
A kezeim még mindig remegtek, hirtelen rám tört a fáradtság. Az ágyam szélére ültem, és az asztalom sarkát kezdtem bámulni. A halántékomat valami belülről feszítette, le kellett dőlnöm. Lehunytam a szemem és nagyokat kezdtem lélegezni. Elmebetegnek éreztem magam, szánalmasnak. Az elmúlt huszonkét évben azt hittem, hogy képes vagyok feldolgozni, hogy eltudom fogadni a tényeket. De most, hogy szembesültem mindennel, kiderült, hogy nem.
Még maradnom kellett volna. Hiba volt most hazajönni.
6.~
Hirtelenjében megmozdult, én pedig a szobámba szaladtam. Leültem a karosszékbe, de épp hogy elhelyezkedtem, Jeremy állt meg az ajtóban.
-Te már itthon vagy?-bólintottam.-Nem hallottam, hogy megjöttél.-mondta, közben a mutató ujjával kezdte az ajtófélfát kopogtatni.
-Épp most jöttem.-feleltem.-Anya?-sóhajtottam.
-Cindy-vel és Kimmel ment el, alig fél órája. Valamit elintéznek az esküvőhöz.
-Igen, Cindy említett valami ilyesmit.-megdörzsöltem a szemem, és úgy tettem, mintha fáradt lennék.
-Látom elfáradtál, inkább hagylak...
-Ne!-szóltam utána. Visszafordult.-Beszélgessünk.
-Miről szeretnél?-kérdezte vonakodva és az ágyamra ült.
-Nem is beszélhetek csak úgy a bátyámmal?
-De! De...csak...
-Minden rendben? Zavartnak tűnsz.-kérdeztem.
-Nem, minden rendben!-jelentette ki túlságosan magabiztosan.
-Egész biztos?
-V, ne légy olyan, mint anya!
-Ma találkoztam apuval.-vágtam közbe, kíváncsian várva a reakciójára.-Bejött ma a boltba.
-I-igen?-kérdezte mosolyogva, viszont a mosoly előtti csönd és kidülledt szemei haszontalanná tették azt.
-Igen.-bólintottam. Jeremy a körmét kezdte kaparászni. Felettébb szokatlan volt ez tőle, mintha ideges lenne.
-És...hogy van?
-Komolyan érdekel téged?-nevettem keserűen. Nem válaszolt.-Miért kaparod a körmöd?
-Hogy mi?-nézett fel hirtelen rám, aztán a körmeire. A bőrt teljesen felszakította a jobb hüvelykujján.-Nem is vettem...
-Miét nem mondod el, amit gondolsz? Hogy ez rosszul esik neked?
- De hiszen nem esik semmi...
- Ugyan már, Remy!- álltam fel a székből.- Miért nem beszélsz róla?
-Mert nem akarok.-mondta egyszerűen, azzal felállt és kisétált. Utána mentem.- Ne hozd ezt szóba többször.-nézett mélyen a szemembe és magára zárta az ajtaját. Nem követtem. Nem akartam ráerőszakolni semmit, de tudtam, hogy előbb vagy utóbb kiborul a bili.
-Te már itthon vagy?-bólintottam.-Nem hallottam, hogy megjöttél.-mondta, közben a mutató ujjával kezdte az ajtófélfát kopogtatni.
-Épp most jöttem.-feleltem.-Anya?-sóhajtottam.
-Cindy-vel és Kimmel ment el, alig fél órája. Valamit elintéznek az esküvőhöz.
-Igen, Cindy említett valami ilyesmit.-megdörzsöltem a szemem, és úgy tettem, mintha fáradt lennék.
-Látom elfáradtál, inkább hagylak...
-Ne!-szóltam utána. Visszafordult.-Beszélgessünk.
-Miről szeretnél?-kérdezte vonakodva és az ágyamra ült.
-Nem is beszélhetek csak úgy a bátyámmal?
-De! De...csak...
-Minden rendben? Zavartnak tűnsz.-kérdeztem.
-Nem, minden rendben!-jelentette ki túlságosan magabiztosan.
-Egész biztos?
-V, ne légy olyan, mint anya!
-Ma találkoztam apuval.-vágtam közbe, kíváncsian várva a reakciójára.-Bejött ma a boltba.
-I-igen?-kérdezte mosolyogva, viszont a mosoly előtti csönd és kidülledt szemei haszontalanná tették azt.
-Igen.-bólintottam. Jeremy a körmét kezdte kaparászni. Felettébb szokatlan volt ez tőle, mintha ideges lenne.
-És...hogy van?
-Komolyan érdekel téged?-nevettem keserűen. Nem válaszolt.-Miért kaparod a körmöd?
-Hogy mi?-nézett fel hirtelen rám, aztán a körmeire. A bőrt teljesen felszakította a jobb hüvelykujján.-Nem is vettem...
-Miét nem mondod el, amit gondolsz? Hogy ez rosszul esik neked?
- De hiszen nem esik semmi...
- Ugyan már, Remy!- álltam fel a székből.- Miért nem beszélsz róla?
-Mert nem akarok.-mondta egyszerűen, azzal felállt és kisétált. Utána mentem.- Ne hozd ezt szóba többször.-nézett mélyen a szemembe és magára zárta az ajtaját. Nem követtem. Nem akartam ráerőszakolni semmit, de tudtam, hogy előbb vagy utóbb kiborul a bili.
~◆~
-Milyen napod volt?-kérdezte Cindy, a hajamat simogatva, ahogy az ölébe ejtettem a fejem.
-Egész jó. Egy dolgot kivéve..bejött ma apu.
-Mégis minek?-kérdezte megvető hanggal, hiszen elítélte apánkat a tettei miatt.
-Megtudta,hogy összeházasodunk. De nem tudom, hogy kitől...-sóhajtottam.
-És? Meghívtad végül?
-Nem. Nem szeretném látni, se én, se az egész család. Csak jobban összevesztem vele.
-Ugye nem...?
-Nem! Nem ütöttem meg.-mondtam és felültem.
-Mi a másik dolog?
-Milyen másik dolog?
-Van még valami, ami frusztrál. Látom.-bazsalygott Cindy, én pedig megvakartam a tarkómat.
-Hát...mikor ma hazaértem...megláttam, ahogy Jeremy csaknem rohamot kap. A halántékát ütögette, sírt, és motyogott valamit magában.-emlékeztem vissza, és a padlóra meredtem.- Eléggé...ijesztő volt, de nem tettem szóvá.
-És mit gondolsz, miért csinálta ezt?
-Lehet apu miatt. Egyáltalán nem hajlandó róla beszélni, hiába kérdezgetem.
-Ha nehezére esik róla beszélni, akkor adj neki időt! Előbb-utóbb megfog nyílni, de várnod kell. Viszont ha erőlteted semmire sem fogsz jutni.-beszéd közben a vállamat kezdte simogatni. Kezei alatt teljesen ellazultam, simogatása nyugtatóként hatott rám.
-Életem legjobb döntése az, hogy feleségül veszlek.-mosolyogtam, majd megcsókoltam a kézfejét.
-Az enyém az, hogy hozzád megyek.-felelte és átölelt.
5.~-Egész jó. Egy dolgot kivéve..bejött ma apu.
-Mégis minek?-kérdezte megvető hanggal, hiszen elítélte apánkat a tettei miatt.
-Megtudta,hogy összeházasodunk. De nem tudom, hogy kitől...-sóhajtottam.
-És? Meghívtad végül?
-Nem. Nem szeretném látni, se én, se az egész család. Csak jobban összevesztem vele.
-Ugye nem...?
-Nem! Nem ütöttem meg.-mondtam és felültem.
-Mi a másik dolog?
-Milyen másik dolog?
-Van még valami, ami frusztrál. Látom.-bazsalygott Cindy, én pedig megvakartam a tarkómat.
-Hát...mikor ma hazaértem...megláttam, ahogy Jeremy csaknem rohamot kap. A halántékát ütögette, sírt, és motyogott valamit magában.-emlékeztem vissza, és a padlóra meredtem.- Eléggé...ijesztő volt, de nem tettem szóvá.
-És mit gondolsz, miért csinálta ezt?
-Lehet apu miatt. Egyáltalán nem hajlandó róla beszélni, hiába kérdezgetem.
-Ha nehezére esik róla beszélni, akkor adj neki időt! Előbb-utóbb megfog nyílni, de várnod kell. Viszont ha erőlteted semmire sem fogsz jutni.-beszéd közben a vállamat kezdte simogatni. Kezei alatt teljesen ellazultam, simogatása nyugtatóként hatott rám.
-Életem legjobb döntése az, hogy feleségül veszlek.-mosolyogtam, majd megcsókoltam a kézfejét.
-Az enyém az, hogy hozzád megyek.-felelte és átölelt.
A napok teltek, a hó olvadozni kezdett. Jeremy jelenléte ismét több színt hozott az életünkbe, anya sokkal derűsebb lett, csak úgy mint én, viszont ennél boldogabb már nem lehettem.
Az irodámban néztem át a szállítócéggel kapcsolatos szerződést, mikor kopogtak.
- Tessék!- Josh lépett be az ajtón.- Mondtam, hogy kopogás nélkül is bejöhetsz.-mosolyogtam.
- Bocs, de ehhez muszáj volt letesztelnem a hangulatodat.
- Mégis miért?-vontam fel a szemöldököm.
- Egy vevő..beszélni akar veled.
- Problémája akadt esetleg?- Josh megrázta a fejét.
- Az apád van itt.- ahogy meghallottam, a papírokat az asztalra ejtettem és hátradőltem a székben. Nagyon sóhajtottam.
- Mégis mi a fa...-lehunytam a szemem-Mit keres itt?
- Nem tudom. Mindössze csak annyit, hogy beszélni akar veled. De, ha akarod elküldhetem.-habozás nélkül egyértelmű választ adtam volna, hogy azonnal takarodjon el innen, de a szívem mélyén nem tudtam rögtön kibökni. Mégis csak az apám volt, még ha egy undorító féreg is.
- Küld be.-vakartam meg a tarkóm, majd hátrasimítottam a hajamat. Kihúztam magam, és az asztalra támaszkodtam. Kisvártatva ismét nyílt az ajtóm. Az ember, aki belépett szakasztott olyan volt, mint az apám. A vonásai, a haja, a bőre, a ráncok a homlokán, a járása. Azóta nem láttam, mióta összevesztünk és kis híján agyonvertem. Bűntudatot kellene, hogy érezzek, de nem tudok. Nem megy.
- Szervusz, fiam!-üdvözölt és bezárta maga mögött az ajtót.
- Szia.-emeltem rá a tekintetem.- Ülj le!-mutattam az asztalom előtti székre. Egyszerű kis háttámla nélküli szék volt, de még ezt sem érdemelte volna meg.- Mit szeretnél?
- Csak..gondoltam beszélhetnénk.
- Érdekes, eddig nem kerestél.-nevettem keserűen.- Mi a valódi oka?
- Nos...úgy hallottam, hogy megházasodsz.-legszívesebben elkacagtam volna magam, de tartottam magam, így csak aprót húztam a számon.
- Igen.-többet nem fűztem hozzá.
- Miért nem szóltál?
- Kellett volna?-kérdeztem meglepetten.
- Az apád vagyok!
- Ezen előbb is gondolkodhattál volna.-feleltem, ő pedig közelebb hajolt. Csak akkor láttam meg. A bal arca beljebb esett. Egy kisebb mélyedés volt látható középen, és megmertem volna esküdni, hogy ha most az öklömet odatettem volna, tökéletesen illeszkedett volna. Emlékek kezdtek röpködni a fejemben. El akartam őket felejteni.
- Tudom, hogy nem jeleskedtem a legjobb apa szerepben, de ennyit megérdemelnék, nem gondolod?-hirtelen felszökött a vérnyomásom, nem akartam, hogy a jobb arcát is egy oda nem illő sérülés torzítsa.
- Jeremy nem érdemelte volna meg, hogy velünk legyen?-kérdeztem normál hangerőn, talán egy kicsit halkabban is a kelleténél. Nem válaszolt semmit. Sarokba szorítottam.- Ellökted magadtól, ezzel fájdalmat okozva mindenkinek. Egész életemben hazudtál nekem, és anyának is. A lelkiismeretedet teljesen leszarva élted az életed, mintha mi sem történt volna, miközben egy fiú ment tönkre annak a tudatnak köszönhetően, hogy nem kellett a saját szüleinek, és ha ez még nem volt elég ott volt a másik fiad is, akit szintén tönkretettél. Mert velem se törődtél soha, anya nevelt fel, és nem neked köszönhetem, hogy most itt ülök. Hogy...mégis hogy tudsz tükörbe nézni, apa?-kérdeztem veszélyesen halkan, egy szavamat sem lehetett meghallani az ajtón túl.
Apa nagyon nyelt és lesütötte a fejét.
- Ugyan, Victor..
- Menj innen! Nem akarom ezt tovább folytatni.-mondtam és elfordítottam a fejem. Apám még ült egy darabig, majd mikor teljesen eljutott a tudatáig, hogy nem vagyok rá kíváncsi felállt és szó nélkül elhagyta az irodát. Néhány másodperc múlva Josh lépett be.
- Nem tartott sokáig.-mondta és leült. A szememet kezdtem dörzsölgetni.- Minden rendben?
- Ja..persze. Mára végeztem is, azt hiszem haza megyek.-feleltem és a papírokat elpakolva felálltam és a kabátomért nyúltam. Az igazat megvallva, eléggé megviselt ez a találkozás, nem hittem volna, hogy így fog rám hatni.
- Oké, de biztos minden...
- Igen, minden oké!-förmedtem rá.- Csak...haza kell mennem. Ha valami gond adódik, hívj!-utasítottam és kiviharoztam az irodából, majd az épületből.
Megbántam, hogy így rámordultam a legjobb barátomra, és köszönés nélkül távoztam, de nem tudtam kontrollálni magam. Felzaklatott, hogy láttam apámat, azok után, ami történt.
Nem vártam meg a buszt, inkább hazasétáltam, hogy ki szellőztessem a fejem.
Ahogy kinyitottam az ajtót lerúgtam magamról a cipőmet, felakasztottam a kabátomat és az emeletre mentem. Már a szobaajtómat készültem kinyitni, mikor motyogást hallottam. Jeremy szobájából jött. Talán van nála valaki? Viszont más hangot nem hallottam, csak az övét. Közelebb somfordáltam, és megálltam az ajtó előtt. Résnyire volt nyitva, de csak az ágya végét láttam, így beljebb toltam. Meglepett, amit láttam. Jeremy az ágyon ült, a fejét a két keze közé fogta. A haját túrta, néha-néha megütögette a halántékát, és motyogott valamit. Nem értettem belőle semmit, de olyan volt, mintha közben sírt is volna. Mi lelte a bátyámat?
4.~
Felmentem, hogy megnézzem, hogy áll Jeremy a pakolással. Azóta nem voltam a szobájában, mióta kiköltözött. Nem akartam ide bejönni, csak még jobban hiányzott volna. De így, hogy újra itt van, és élettel tölti meg a helyiséget, már nagyobb kedvel látogatom.
- Kell segítség?-kérdeztem az ajtófélfának dőlve.
- Boldogulok, de köszi.-nézett fel a bőröndje felől mosolyogva. Miközben néztem, valami az agyamban motoszkálni kezdett. Az istenért sem tudtam megmondani, hogy mit, de valamit nagyon furcsának láttam. Talán azért, mert régen találkoztunk? Kicsit máshogy emlékszem rá? Az lehetetlen, hiszen szakasztott olyan, mint én. De mi? Mi az a kis valami, ami megváltozott?
- Victor!-a valóság pofonja térített vissza.
- Mi az?
- Eléggé ijesztően néztél az előbb, öcsi!-szólt rám, majd a végét bizonytalanul elnevette.
- Ne haragudj, csak elméláztam.-fogtam meg a tarkóm.- Szólj, ha bármire szükséged van.-azzal elmentem az én szobám felé. Egy év alatt aligha változott valami a szobámban. Almazöld színe még mindig ugyan olyan megnyugtató volt, mint azelőtt. A parafatábla még mindig az ágyam fölött van, régi és új képekkel vegyítve. Az egyetlen dolog, ami talán megváltozott az az volt, hogy nagyobb rend van az asztalomon, és a babzsákfotelemet azóta a padlásra száműztem. Már régóta nem használtam, csak állt az ablakom alatt.
A nyakkendőm rettenetesen irritált, így szerettem volna minél hamarabb megszabadulni tőle. De mielőtt még kirángathattam volna a nyakamból, segítségre leltem.
- Majd én.-szólt jövendőbelim és közelebb jött. Pár másodperc alatt eltávolította a nyakkendőt és gondosan összehajtotta.
- Köszönöm.-mondtam és elvettem tőle a nyakkendőt.
- Neked bármit.-kacsintott, de mielőtt még otthagyott volna a karja után kaptam és magamhoz húztam, közben a nyakkendőt az ágyra dobtam.
- A többiek lenn várnak...-mutatott az ajtó felé mutatva, de megvontam a vállam és megcsókoltam. Átöleltem a derekát és a lehető legközelebb vontam magamhoz. Mint mikor először csókoltam meg, éreztem, ahogy megremeg, karja libabőrös lett.
Lassan elhúzódott. Tekintetét rám emelte. Apró mosolyt húztam az arcomra, aminek tudtam, hogy nem tud ellenállni.
- Még is mit?-kérdeztem tétován.
- Ezt!-mutatott az arcomra.- Tudod, hogy....megörülök ezért. És érted...-mondta, mintha csak szenvedne.
- És...ha öreg és ráncos leszek...akkor is?-kérdeztem. Az arcomat a két keze közé fogta és a szemembe nézett.
- Minden egyes nap, jobban és jobban. Akkor is, ha öreg és ráncos leszel.-mondta és megcsókolt. Ez a csók, most engem rengetett meg. Olyan szenvedély, és annyi szeretet érződött egyetlen csókjában, amit csak remélni mertem, hogy valaha is megkaphatok, és amiben bízok, hogy soha nem hagy alább.
- Khm..-kopogott valaki a ajtón. Szidni kezdtem az illetőt, aki megzavarta ezt a pillanatot, és szemeimet forgatva oldalra pillantottam. Remy...
- E-elnézést, de azt mondtad, hogy ha kell segítség, akkor szóljak, és....
- Ne! Hagyd őket, jövök!-jelent meg hirtelen Josh, és arrébb tolta Jeremy-t az ajtómból.
- O-oké, bocsi..-visszhangzott Remy hangja, majd Dimitri fogta és mosolyogva ránk zárta az ajtót. Mosolyogva megráztam a fejem, csak úgy mint Cindy.
- Mi lenne...ha segítenél az inget is levenni?-próbálkoztam és simogatni kezdtem a hátát. Cindy puszit nyomott az orromra.
- Majd később.-kacsintott.- Vendégeink vannak!-mondta és kinyitotta az ajtót. Felém nyújtotta a kezét, de én durcás óvodás módjára megráztam a fejem, és keresztbe tettem a karjaim a mellkasomon. A mutató ujjammal az ajkaimra kezdtem mutogatni. Cindy sóhajtott egyet, majd hozzám ugrott és megcsókolt, de még mielőtt szabadulhatott volna tőlem, átkaroltam és az ágyra döntöttem. Apró sikoltás szakadt fel a torkából és kacagni kezdett.
- Imádom, ahogy nevetsz.
- Mr. Young, csak nem elakar csábítani?
- Már megtörtént, vagy nem?-kérdeztem ismét bevetve a "fegyveremet". Cindy megsimogatta az arcomat.
- De igen.-mondta, és hozzá hajoltam. Nem tudtam betelni vele, és mikor arra gondoltam, hogy nem sokára összekötöm vele az életemet, mindent megfogok tenni azért, hogy minden egyes nap lássam azt a gyönyörű mosolyt az arcán. De igaza volt, nem adhattuk át magunkat a hévnek, vendégeink vannak.
- Menjünk.-mondtam végül, majd felsegítettem az ágyról és csatlakoztunk a többiekhez.
3.~
Mintha csak puskából lőttek volna ki, felpattantam és hozzá siettem. Magamhoz vontam és megveregettem a vállát.
- Csak nem hiányoztam?-nevetett, miközben összeborzolta a hajam.
- Azt nem mondtam.-füllentettem, majd megveregette a vállát.
- Te is nekem.-kacsintott és beljebb lépett, hátánál egy hatalmas bőrönddel. Nem rémlik, hogy ilyen sok holmival ment volna el.
- Jeremy!-ugrott föl anya hirtelenjében és hozzáfutott. Olyan nagy lendülettel ölelte meg, hogy Remy kis híján hátraesett.
- Szia anya.-nevetett a bátyám, miközben megkapaszkodott a karosszékben.
- Annyira hiányoztál.-simogatta anya az arcát. Jeremy habozott, majd végül kinyögte.
- Ti is nekem, nagyon! Na, de szeretnék gratulálni a jegyeseknek!-mutatott Cindy-re, aki kislányos zavarában felállt és közelebb lépett. Jeremy kinyújtott karokkal ment hozzá, hogy kézen fogja.
- Sok boldogságot! Remek embert választottál társul. Igaz, hogy csak egy éve ismerem-kacagta-, de hidd el..tudom.
- Hiszek neked, és én is tudom.-felelte és rám mosolygott.
- Na de te!-fordult felém.- A legszerencsésebb ember vagy a földön, ha egyszer is megbántod ezt a hölgyet kitekerem a nyakad.-fogta meg a tarkómat és lazán megütögette.
- Eszem ágában sincs.-mosolyogtam.
- Nekünk már nem is köszönsz?-kezdett hisztizni Josh a hátunk mögül. Jeremy megpördült.
- Testvéreim...-tárta ki a karjait és hozzájuk sietett.- Josh, ahogy látom, te még mindig iszol.-kacagott.
- Hogy a viharba ne!-felelte Josh barátom.
- És nekem kell rá vigyázni..-forgatta a szemét Dimitri, majd mikor összetalálkozott az ő, és a Jeremy tekintette elnevették magukat, majd üdvözölték egymást.
- Honnan tudtad, hogy V megkérte Cindy kezét?-érdeklődött Dimitri.
- Anya hívott. Egyébként is szerettem volna hazajönni, de így jobban volt kedven. Tudod, mióta megtörtént az apámmal való incidens...
- Tudom, de ne is emlegessük fel a múltat.-emelte fel a kezét Dimitri, hogy elcsitítsa Remy-t.
- Rendben.-mosolygott a bátyám.
- Na és. milyen az egyetem?-kérdeztem végül.
- Hát...egész jó.-mondta, de nem tűnt meggyőzőnek.- Rosszabbra számítottam, de amúgy minden tök jó. A diákok is rendesek, akikkel együtt járok be előadásra. Egyébként!-kapott hirtelen a fejéhez.- Jungkook-kal járók egy szakra. Ő is, és én is angol szakon vagyunk.-mosolyog.
- Tényleg? Érdekes, nem rég beszéltem vele, de nem említette.-ráncoltam a homlokomat. Még Koreában beszélgettünk, még Jeremy-ről is szó esett, de nem tett említést semmi olyasmiről, hogy egy szakra járnak.
- Biztos elfelejtette, nincs olyan sok közös óránk.-legyintett és leült a kanapéra. Furának tartottam, hiszen ha egy szakra járnak, szinte minden előadásuk közös. Viszont elvetetettem a kérdezősködés ötletét, és arra koncentráltam, hogy végre itthon van a bátyám.- Na és, mikor lesz az esküvő?
- Úgy gondoltuk, hogy tavasszal szeretnénk megtartani.-szólalt meg végre Cindy, aki eddig a kanapoén gubbasztott a pezsgős pohárral a kezében. Bár cuki volt, de szerettem volna, ha több szóhoz jut.- Sokan már több hónappal előtte megkezdik megszervezni, de se én, se V nem szeretnénk nagy felhajtást.
- És templomi lesz?
- Igen.-feleltük egyszerre Cindy-vel.
- Ez olyan aranyos.-bazsalygott Jeremy és öntött magának egy pohár pezsgőt.- És a vendégek? Kik lesznek?
- A srácokra mindenképpen számítok Koreából, csak úgy mint a nagyszüleinkre. Aztán Cindy családtagjaira és néhány családbarátra. Maximum száz fő, mint Cindy mondta, nem szeretnénk semmiféle extravagáns dolgot.
- Ez jól hangzik.-bólintott Jeremy.- És...apát..?
- Nem.-vágtam rá rögtön.
- Mégis csak az édesapátok.-jegyezte meg halkan Cindy.
- Szívem, tudod, hogy mi a véleményem róla.-néztem rá hirtelenjében.- Nem akarom látni.
- Rendben.-bólintott Cindy. Jeremy-r néztem, aki meredten bámult a poharára, és a mutató ujjával végzett körkörös mozdulatokat a pohár száján.
- Minden rendben?-kérdeztem és megfogtam a vállát.
- I-igen, igen persze, csak elgondolkodtam, nem fontos. A lényeg az, hogy itt vagyok veletek, és nagyon örülök nektek, de tényleg.-mosolygott, és ő is vállamon fogott.
Volt valami a szemében, valami elmondatlan dolog. Amit nem akar a tudtunkra adni, valami megváltozott benne. Talán az egyetem nem is olyan jó, mint ahogy azt elmondta? Történt vele valami? De mi, mi az amit nem mond el? Muszáj lesz rákérdeznem, de nem ma. Nem most.
- Na de!-csapta össze a tenyerét.- Ki kellene pakolnom azt az átkozott nagy bőröndöt.-mutatott a valóban nagy, fekete, gurulós bőröndre.
- Tudod, merre találod a szobádat.-mosolygott anya. Jeremy bólintott, majd felállt és a bőröndhöz ment. Végignézett rajtunk, és elmosolyodott.
- Mi az?-kérdeztem.
- Semmi, csak...jó itthon lenni.
❤BOLDOG SZÜLETÉSNAPOT KIM TAEHYUNG!❤
2.~
-Ez a gyűrű valszeg belekerült egy havi fizetésedbe.-nézegette Josh a Cindy ujján ékeskedő gyűrűt.
- Inkább gratulálnál neki, te hülye!-legyintette enyhén tarkón Dimitri Josh-t, aki fájdalmasan szisszent fel és a a tarkójához kapott. Dimitri forgatni kezdte a szemét.- Sok boldogságot.-mosolygott aztán megölelt.
- Köszönjük szépen.-mosolyogtam.
- Na, jó, nem leszek bunkó paraszt.-jött oda végül Josh is.- Remélem, hogy nagyon, nagyon, nagyon sokáig együtt lesztek még, és minden jót kívánok.-kacsintott egyet, majd szorosan magához húzott. Megveregettem a vállát. Boldog voltam, hogy a barátim támogatnak és hogy elfogadták a döntésemet.
- Édes szívem.-fordult végül Josh Cindy felé, kitárt karokkal.- Hát bolond vagy?-kérdezte tőle, de mielőtt még folytatta volna a hülyeségét Dimiti ismét megajándékozta egy tockossal.- Csak vicceltem!-nevetett fel.- Sok boldogságot nektek.-ölelte meg végül Cindy-t is.
A szívem repesett, miközben a Josh által hozott pezsgőt kortyolgattuk. Ennél már csak az tenne még boldogabbá, ha a bátyám is itt lenne.
Jeremy egy éve, hogy elköltözött és egyetemre ment. Egy ideig itt élt, Chicagoban, pár utcányira a városban, de aztán új vizekre evezett és úgy döntött, hogy New Jersey-be megy. Négy hónapja hogy elhagyta a várost, és azóta talán háromszor beszéltünk. Nagyon hiányzik, hiszen még csak nem rég lettünk újra egy ikerpár, máris kilépett az életemből. Csak úgy, mint engem, anyát is megviselni, főleg mióta megtörtént az apuval való incidens. Azóta sem láttam és keresni sem kerestem. Nem mintha ő megerőltette volna magát.
Egy kis időre elgondolkodtam és a poharamra meredtem. Megijedtem, mikor megéreztem valaki kezét a vállamon.
- Jól vagy, V?-kérdezte Cindy, de szemei csillogása teljesen visszatérítettek a valóságba.
- A leges legjobban.-feleltem és megöleltem.
- Jaj, nézd már hogy szeretik egymást.-kuncogott ez előttünk lévő kanapén Josh és vállba lökte Dimitrit, aki csak nevetve forgatni kezdte a fejét.
- Tényleg, Dimitri! A te esküvődre mikor megyünk?-érdeklődött Cindy mosolyogva.
- Nos, mostanság én és Chloe kisebb kapcsolati örvényekbe-idézőjeleket formált az ujjaiból- kerültünk, úgyhogy nem tudom.-mosolygott Dimitri, de tudtam, hogy ez nem őszinte mosoly. Sőt!
- Sajnálom.-húzta oldalra a száját Cindy.
- Nem kell, biztos túllépünk majd rajta. Viszont nektek sok boldogságot kíván, sajnos nem tudott eljönni.-mosolyogva bólintottam, aztán szemet szúrt, hogy Josh már a harmadik pohár pezsgőt tölti.
- Öreg...nem lesz sok?-kérdeztem.
- Ünneplünk, vagy nem?-kérdezte és belekortyolt az italba.- Nincs melegetek?-kérdezte és elkezdte kigombolni fehér szvetterét, így már csak egy kék ing volt rajta. Tudtam, ha megiszik még egy pohárral, már azt is leveszi.
Elnevettem magam és én is kortyoltam. Ekkor jutott eszembe, hogy rákérdezzek:
- Anyu! Remyt nem hívtad fel? Nekem nem vette fel a telefont.
- Ami, azt illeti...-kezdett bele, de ahogy elkezdte az ajtó hirtelen bevágódott. Rémülten kaptuk a fejünket a hang irányába, hogy az ajtó a falnak csapódott. De aztán megláttuk azt a normálatlant, aki így nyitott ajtót. Szőke haj, hatalmas, fülig érő mosoly, a saját vonásaim. Jeremy!
- Úgy hallottam megházasodik az öcsém!
1.~
~1 évvel később~
- Cindy.-szólítottam meg, miközben a kilátásban gyönyörködött.
- Victor..ez gyönyörű.-ámuldozott.- Még soha nem láttam ilyet szépet!
- Örülök, hogy tetszik, de van valami, amit mondanom kell.-mondtam ügyelve arra, hogy ne úgy adjam elő, mintha azt jelenteném be, hogy két hónapom van hátra. Nem mondott semmit, csak szembe fordult velem és várt. Megköszörültem a torkom.- Szeretném, ha tudnád, hogy te vagy a legfontosabb a számomra, és még soha nem találkoztam hozzád hasonló lánnyal.-tettem felé egy lépést meg megfogtam a kezét.- Az életemet, sőt egy napomat sem tudnám elképzelni nélküled, így hát...-mély levegőt vettem és féltérdre ereszkedtem. Cindy végigkövette a mozdulatomat, éreztem, ahogy levőt is alig vesz, hevesen pislogni kezdett. A szemébe néztem és rámosolyogtam- Kérlek, légy a feleségem!-mondtam végül, a válaszára sóvárogva. A tenyerét a szája elé tapasztotta, könnyek kezdtek az arcán csorogni. Beletellett egy kis időbe, mire összeszedi magát, de végül sikerült neki. Egész testében megremegett, majd hevesen bólogatni kezdett.
- I-igen.-mondta végül, én pedig hatalmas mosolyra húztam ajkaimat. A zsebemből előhúztam egy kis fekete, bársonydobozt és kivettem belőle a gyűrűt.
Még az ősszel megvettem az ékszert. A városban járkáltam, mikor szemet szúrt egy ékszerbolt, aminek a kirakatába épp egy új gyűrűt tettek ki. Megálltam, hogy megnézzem. Már akkor tudtam, hogy feleségül akarom venni Cindy-t. A gyűrű gyönyörű volt. Fehér arany karikagyűrű, közepén egy apró pillangóval, melynek oldalin négy apró swarovski kristály díszelgett. Az első kép, mely megjelent lelki szemeim előtt, az Cindy ujja volt, ahogy felhúzom rá ezt a gyűrűt. Azonnal megvettem.
Mikor az ujjára húztam mosolyogni kezdett, de a pityergést még mindig nem hagyta abba. Felálltam és megöleltem.
- Szeretlek.-súgta, fejét a nyakhajlatomba nyomva.
- Én is téged.-ennél őszintébben, még semmit sem mondtam.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése