Anya belém karolt, és úgy mentünk be a temető kapuján. Mindketten izgatottan és kicsit zavartan lépkedtünk a sírok között mígnem megálltunk az egyiknél. A sírkövön az én nevem állt, a születési dátumom, valamint egy idézet:
" Kinek gyermekét nem fedi sírhalom, nem tudja mi az igazi fájdalom. Soha el nem felejtünk."
Sóhajtottam egy nagyot.
- Azért ez elég...furcsa.-mondtam, hiszen tényleg így gondoltam. Nagyon furcsa volt a saját síromnál állni, mintha valóban meghaltam volna és csak a jövőbeli énem állt volna a előtte.
- Nekem mondod..-sóhajtott anya is.- Most, hogy itt vagy mellettem és így állok itt, olyan mintha egy idegen sírjánál lennék.
- Te láttad azt, akit eltemettek?
- Nem. Olyan depresszióba estem, hogy apátok intézett mindent. Még a temetésre sem jöttem el, csak utána három nappal voltam képes ide kijönni. És már csak ezt láttam. Szörnyű volt belegondolni, hogy a sírkő alatt az egyik fiam fekszik. Csak az tartotta bennem a lelket, hogy tudtam, hogy az öcséd ott van velünk.
- De most már én is itt vagyok.-mosolyogtam rá.
- És most ez a legjobb dolog, ami csak történhetett.-mosolygott rám, majd megölelt.- El sem tudod képzelni, hogy mennyire örülök neked. Nagyon szeretlek kisfiam.-hirtelen könnycseppek szöktek a szemembe. Azt hiszem, mindig is erre vágytam, hogy valaki ilyet mondjon nekem, és hogy én ezt viszonozhassam.
- Én is téged anya.
Mikor mindketten engedtünk az ölelésből elhagytuk a temetőt és hazaindultunk. Viszont az autóban még kérdezgettem pár dolgot.
- Na és mit szóltatok hozzá, mikor megtudtátok, hogy ikreitek lesznek?
- Nagyon örültem neki. Apátok persze nem mutatta ki, hogy mennyire örült, hiszen nagyon aggódott. Ugyanis mikor terhes lettem alig volt valamink. Nagyon szűkös volt az anyagi helyzetünk és mindössze csak tizennyolc évesek voltunk. Így az anyáméknál éltünk mindketten egy kis ideig, amíg nem találtunk egy kis albérletet. Még magunkról is nehéz volt gondoskodni, nemhogy két gyerekről. Chen nem hitte, hogy eltudunk tartani két gyereket, de én pozitívan álltam a dolgokhoz. És mikor megszülettetek nagyon boldog voltam, csak ugye, bekövetkezett a váratlan. De erről már fölösleges beszélni, hogy mi volt a múltban, a jelen a fontos.-mosolygott, mire visszamosolyogtam.
- Csak még egy kérdést feltehetnék?
- Persze.
- Emlékszel a nővérre, aki közölte, hogy meghalt az első szülött?
- Nem nővér volt, hanem az orvos. Ő mondta, hogy sajnos nem élte túl.-mondta én pedig csöndben maradtam. Hirtelen minden átfutott az agyamon, de jobbnak láttam, ha inkább nem kérdezek többet.
*Victor POV*
Mikor végre Josh is megérkezett hozzánk hozzáfogtunk a munkához. Kicsivel később a legnagyobb meglepetésünkre a főnök lépett be az ajtón.
- Reggelt főnök!-köszönt Josh, aztán mi is.
- Jó reggelt. Nos, jó hírem van!-mindannyian fülelni kezdtünk.- Hétfőtől megnyílik az új boltom, és fiúk, szeretném, ha hétfőn már ott kezdenétek.-nézett rám és Josh-ra.
- Ez nagyszerű, és milyen állást kellene betöltenünk?
- Amint már mondtam szeretném, ha Victor lenne az üzletvezető. Bízok benned, tudom, hogy jól fogod csinálni.-nézett rám.
- Nem fog csalódni.-feleltem egy biztató mosollyal.
- Josh, neked a kasszában kellene állnod.
- Meglesz főnök.-bólintott Josh.
- Dimitri, szeretném ha te itt maradnál, viszont hozzád kellene még egy ember.-hirtelen eszembe ötlött valami.
- Főnök, én tudnék még egy embert. Ha gondolja, akkor már most is felhívhatom.
- Az tökéletes lenne. Akkor felhívnád?
- Persze, csak egy pillanat.-mondtam majd előkotorásztam a telefonomat. Tárcsáztam Cindy-t, akitől elkértem Chloe telefonszámát, ugyanis tudatában voltam, hogy munkát keres. Sikeresen felvette és beleegyezett, hogy ma bejön. Dimitri-nek erről egy szót sem szóltam, szerettem volna őt meglepni.
- Kit hívtál?-kérdezte Josh.
- Majd meglátjátok.-kacsintottam, mire Dimitri furcsán nézett rám.
Míg mi dolgozni kezdtünk a főnök hátra vonult az irodába és ott intézett valamilyen papírmunkát. Nagyjából félóra múlva csöngött a bejárati ajtó feletti kis csengő. Azonnal felkaptuk a fejünket.
- Szia Chloe!-köszöntünk Josh-al. Dimitri hirtelen meg sem tudott szólalni, de miután föleszmélt rámosolygott és köszönt.
- Sziasztok! Szia Dimitri.-köszönt külön a barátunknak is nagyobb mosollyal.- Hallom van egy üres állás.
- Így van, egy pillanat és szólok a főnöknek.-mondta Josh, majd elfutott az iroda felé. A főnökkel együtt jött vissza.
- Jó napot, bizonyára ön, akit Victor ajánlott.
- Jó napot, Chloe Harris.-mutatkozott be, majd kezet fogtak.
- Örvendek, Charlie Davson. Kérem kövessen, hogy megbeszéljük a dolgokat.-mondta, de mielőtt még elmentek volna a két gerle még vetett egy pillantást egymásra és csak eztán ment be Chloe az irodába.
- Ezt meg, hogy?-kérdezte Dimitri nagy mosollyal.
- Cindy mondta, hogy munkára van szüksége, így gondoltam miért ne dolgozhatna itt veled?
- Jövök neked eggyel, de tényleg.-mondta Dimitri majd odajött hozzám és megölelt.
- Így mindkettőtöknek jót tettem.
- Ja, megvan az évi jó cselekedeted.-nevetett Josh.
- Így is mondhatjuk.-bólintottam majd visszaálltam a kasszához.
Dimitri már tűkön ülve várta, hogy mit mondott a főnök, mígnem tíz perc múlva ki nem jöttek. Még igazán semmit sem hallottunk, csak annyit láttunk, hogy újra kezet fognak egymással.
- Nos, nagyon örültem, de nekem mennem kell. Remélem nem kell majd magam meggondolnom.-hallottuk a főnököt.
- Biztosítom, hogy nem.-felelte határozottan Chloe, a főnök pedig egy mosollyal távozott.
- Na?-kérdeztük.
- Hát az van, hogy kicsivel többet fogunk találkozni, ugyanis enyém az állás.-jelentette ki boldogan mire mindannyian összepacsiztunk.
- Vagyis munkatársak lettünk.-mosolygott Dimitri.
- Igen, de azért sajnálom, hogy ti már nem fogtok itt dolgozni.-nézett ránk is.
- Jól meglesztek itt ketten Dimitri pajtással, ugye?-kérdezte Josh majd átkarolta Dimitri-t.
- Ahogy mondod.
- Nos, mivel tiéd a meló, ünnepelnünk kell!-mondtam majd bementem az egyik sorba és egy üveg gyerekpezsgővel tértem vissza.
- Ez komoly?-nézett rám Josh.
- Nincs most pénzem igazira.-nevettem.- Jobb a semminél!
- Igaz...hozok poharat.-mondta Josh, majd elment eldobható poharakért. Felbontottuk a pezsgőt majd ünnepelni kezdtük az új munkaerőt, de éreztem, hogy hamarosan Dimitri már nem csak az új munkatársat fogja benne látni, bár eddig sem csak ezt látta.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése