- Több nyugtatót vett be a kelleténél, most telefonált az anyja. A kórházban vannak.- hirtelen felpattantam és kirohantam a szobából.
- Hova mész?-szólt utánam Jeremy.
- A kórházba.-válaszoltam, de nem néztem hátra.
- Várj, veled megyünk.-mondta Cindy majd Jeremy-vel utánam siettek. Kim-Cindy édesanyja- szerencsére megengedte, hogy elvigyük az autót, ezért azonnal kocsiba szálltunk és elindultunk a kórház felé. Út közben Jeremy felhívta Dimitri-t is, én nem bírtam volna beleszólni a telefonba. Egyszerűen nem akartam, nem tudtam elhinni, hogy a múlt újra ismétli önmagát, de ezúttal annyi engedménnyel, hogy nem drogokkal. Hogy tehette ezt? Ezzel sújtja önmagát egy hülye liba miatt? Hogy begyógyszerezi magát? Arra nem gondolt, hogy bele is halhat?
Dimitri hangja hallhatóan kissé feldúlt volt, és amennyit hallottam a beszélgetésből azt szűrtem le, hogy azonnal indul a kórházba.
Egész úton egy hangot sem hallattam csak némán ütem az anyósülésen és az előre vezető utat bámultam. Nyugodtan tűntem, de egyáltalán nem voltam az.
- Jól vagy?-pillantott rám Cindy, láthatólag aggódott a lelkiállapotomért. Annyira gondolkodtam, hogy elsőre meg sem hallottam.-Victor.
- Igen?-néztem rá.
- Jól vagy?
- Persze, csak...félek.-mondtam lehajtott fejjel.-Ha bármi baja lesz, akkor...
- Nem lesz semmi baj. Nyugodj meg.-próbált optimista lenni majd a jobb kezét az enyémre tette én pedig megszorítottam. Eleresztettem egy fél mosolyt majd tovább bámultam az utat.
Ahogy odaértünk szinte kivágtam magam előtt a kórház ajtaját és a recepcióhoz mentünk. Már épp mondtam volna a beteg nevét mikor megláttam Josh anyját. Először alig ismertem rá. Az arca beesett volt, fekete haja hanyagul hátul felcsatolva, néhol egy-egy szál kiállt. Felsője gyűrött volt, vállkendője hanyagul a vállára volt terítve.
- Mrs.Choi!-tudtam, hogy már hivatalosan nem ez volt a neve, de még mindig így szólítottam.- Hol van Josh? Mi történt, hogy van? Igaz életben van?!-hadartam össze-vissza a kérdéseket.
- Várj, várj Victor, kérlek.-tette a kezét a halántékára.- Úgy néz ki, hogy jól van, kimosták a gyomrát. Azt mondták, ha akár egy vagy két szemmel többet vesz be belehalhatott volna.-kezdett pityeregni mire megsimogattam a vállát, hogy ne sírjon, hiszen ezek szerint minden rendben. Megnyugodtam, mikor azt mondta, hogy jól van. Már a legrosszabb is eszembe jutott, mi történik, ha meghal? Teljesen összeomlottam volna, hiszen mintha csak a másik testvéremet vesztettem volna el.
Felsóhajtottam és a kezemet a tarkómra téve álltam. Behunytam a szemem és hagytam, hogy a nyugodtság végig hasson rajtam.
- Mikor lehet bemenni hozzá?-kérdeztem.
- Azt mondták húsz perc múlva. Még vizsgálják.-felelte az anyja.
- Azt megkérdezhetem, hogy hogyan történt a dolog?-Josh anyja nagy lélegzetet vett.
- Otthon voltunk mikor megkértem, hogy hozza be a nyugtatómat. Elmondtam neki, hogy mennyire kivagyok a válás miatt mire kiakadt. És az a legijesztőbb, hogy jogosan. Elmondta, hogy teljesen kivan idegileg, és igaz, hogy azt nem említette, de tudom, hogy Ashley miatt is szörnyen bánkódik.-bólintottam.- Miután kiadta magából a dühét már csak annyit hallottam, hogy elhagyja a lakást. Gondolom akkor vette be a nyugtatókat mielőtt elment. Aztán csörgött a telefon. Az utcán találták meg ájultan.-mesélte.
- Biztos szörnyű lehetett, de lényeg, hogy már jól van.-mondtam, de ekkor ismerős hangot hallottam meg.
- Jeremy! Hol van Josh?
- Még vizsgálják. Csak húsz perc múlva lehet bemenni.
- Oh, akkor várunk.-mondta majd megpillantott engem.-V!
Dimitri volt az, Chloe-val az oldalán. Ezek tényleg együtt vannak, gondoltam magamban.
- Sziasztok.-köszöntem mosolyogva.
- Szia. Na, mi van Josh-al?
- Kimosták a gyomrát. Elvileg jól van.
- Hülye állat, hogy csinálhatott ilyet?!
- Teljesen ki volt készülve. Ezt látta, az egyetlen megoldásnak.-gondolkodtam hangosan.
- Azért remélem, hogy tényleg minden rendben lesz.-szólalt meg Chloe is.
Mivel várnunk kellett mindannyian leültünk és csak néztünk ki a fejünkből. Cindy a vállamra döntve a fejét foglalt helyet mellettem, Dimitri és Chloe egymás kezét fogva ültek, Jeremy pedig mellettem összekulcsolt kézzel. A várakozási idő szinte egy örökké valóságnak tűnt, mígnem az orvos ki nem jött a kórteremből. Rögtön felpattantunk, de persze először hagytuk, hogy az édesanyja kérdezzen.
- Hogy van a fiam?
- Nos, elvégeztünk néhány vizsgálatot és a gyomormosás is meghozta az eredményét. Minden rendben.-megkönnyebbülten hallottuk az orvos szavait.
- És, belehet hozzá menni?-kérdeztem.
- Igen, de csak egyesével.-felelte a doktor majd elment.
- Menjen először.-néztem Mrs.Choi-ra.
- Titeket biztos szívesebben látna mint engem. Menjetek csak.-a srácokkal egymásra néztünk.
- Menj először te Victor. Még is csak a te legjobb barátod.-mondta Jeremy.
- De biztos nem baj?
- Dehogy. Menj csak.-biccentett az ajtó felé Dimitri én pedig benyitottam. Az őszintét megvallva rosszabbra számítottam, de egyáltalán nem volt súlyos. Csövekre meg mindenfelé pittyegő kütyüre számítottam, de mindössze csak egy infúziós állvány volt az ágya mellett. Viszont Josh láthatólag gyenge volt. Sápad volt és a fejét oldalra döntve pihent. Magánál volt, de nem igazán tudott mozogni.
Érzékelte, hogy mellé léptem és leültem a mellette lévő székre. Elmosolyodott.
- Hát téged is itt látni?-kezdte a szokásos módon való beszélgetést.
- Ha ide kényszerítesz.-kis szüntet tartottam.- Miért csináltad ezt? Mindenkit megrémisztettél.
- Sajnálom...nem akartam, csak...meggondolatlan voltam.-mondta halkan.
- Megegyeztünk, nem csinálsz ilyesmit.
- Be is tartottam. Nem drogoztam be magam.
- Ha más szemszögből nézzük, akkor de igen, begyógyszerezted magad.-nem szólt semmit.
- Igaz nincs itt Ashley?-megdöbbentett ez a kérdése.
- Nincs, és nem is akarom se én, se a többiek se, hogy itt legyen. Ő a felelős azért, hogy ilyen állapotban vagy.-ismét nem mondott semmit.- De a lényeg, hogy nincs nagyobb bajod. Esküszöm, ha halott lennél most megölnélek.-megint elmosolyodott.
- Úgy csinálom a dolgokat, hogy ne haljak meg.
- És ha elbaszod? Ha nem úgy csinálod, akkor mi van?
- Olyan nincs. Nem hagylak itt titeket.-ezentúl én nem tudtam mit mondani.- A többiekkel is szeretnék találkozni.
- Szólok nekik. Majd még máskor találkozunk.-búcsúztam el majd felálltam. Josh utánam szólt.- Mi az?
- Beszartál mi?-kérdezte nagy vigyorral.
- El mész te a búsba öregem.-feleltem mosolyogva.- Azért örülök, hogy nem múltál ki.
- Annak én is.-válaszolta majd elhagytam a kórtermet. Az orvos szabályát megszegve egyszerre négyen mentek be Josh-hoz. Cindy, Jeremy, Chloe és Dimitri. Míg ők benn trécseltek, én kinn maradtam az anyjával. Ő akart bemenni utoljára.
- Hogy van Josh?-kérdezte anélkül, hogy rám nézett volna.
- Kicsit még gyenge, de jól van. Ahogy bementem viccelődni kezdett.
- Mindig viccelődik.-mosolygott az orra alatt.
- Azért tud komoly is lenni. De igen, inkább elvicceli dolgot. Mindig jókedve van.
- Tudod, azoknak van mindig jókedve, akikkel elbánt az élet.-meglepett, hogy ezt mondta Mrs.Choi, de gondolkodtató volt. Reflexből benéztem a kórterem ablakán. Jeremy-re pillantottam. A mosolya mindenkiénél sugárzóbb volt.
Josh-t eléggé megviselte a szülei válása és a régi idők percei is, mikor nap mint nap a veszekedésüket hallgatta. És persze az Ashley-vel megsínylett kapcsolata is rásegített a szenvedésére, így minél inkább leplezni akarta a jókedvével dolgot.
Jeremy..neki az egész élete egy pokol volt. Azzal a tudattal nőtt fel, hogy a szülei eldobták maguktól. Az ilyen emberek tudtuk nélkül nevetnek mindig és szinte mindenen és ezért van mindig jó kedvük. Ezzel próbálják leplezni a régi sérelmeket és nem akarják kimutatni a szomorúságukat. Jobbnak látják, ha a többi ember nem tud a valós érzelmeikről.
Nem beszéltem sokat Mrs.Choi-val csak ültünk egymás mellett és vártuk a többieket. Pár perc múlva ki is jöttek mosolyogva.
- Menjen be.-mondta Jeremy.
- Mi van, ha nem fog nekem örülni?
- Biztos fog. Mégis csak az anyja.-fogtam meg a vállát biztatásként. Vett egy nagy levegőt majd bement. Nem vártuk meg míg kijön.
- Mi indulhatunk?-kérdezte Cindy.
- Menjünk.-bólintottam majd elhagytuk a kórház épületét.
Miután mi elmentünk Mrs.Choi már benn volt.
- Hogy vagy kisfiam?-kérdezte a fiától majd leült mellé.
- Voltam már jobban is.-mondta halkan Josh.- Anya..nem akartam bevenni a nyugtatót, nagyon sajnálom. Nem tudtam mit csinálok.-az édesanyja sírva fakadt.
- Nem haragszom. Én és apád vagyunk a hibásak, te ne haragudj ránk.-fogta meg a fia kezét.
- Én sem haragszom.-felelte Josh.- A többiek elmentek?
- Igen. Nagyon kedves volt tőlük, hogy mindannyian bejöttek. Jó barátaid, igaz?
- A legjobb barátaim.-mosolyodott el majd eleresztett egy könnycseppet.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése