56.~

Josh a szobájában kuksolt fején a fekete Sony felhallgatójával. Fejét le-föl mozgatva adta át magát a zenének és próbált mindent kizárni maga körül. Anyja szokásos lelkiállapotában feküdt az ágyában. Mindennapja a semmittevésből és a gondolkodásból álltak ki. Néha felkelt, hogy főzzön valamit, de ha nem tette meg akkor Josh kénytelen volt magának rendelni, vagy jobb esetben saját magára főzött.
Édesanyja már a belebetegedés szélén volt és már fia sem tudta vissza húzni.
- Josh!-hívta fiát halkan, nem volt ereje kiabálni. Josh persze azonnal meghallotta anyja szavát még a zenén keresztül is.
- Mit szeretnél?-kérdezte az ajtóban állva.
- Kérlek, hozd be a nyugtatómat.
- De már bevetted a napi adagod.
- Tudom, de szükségem van még rá. Teljesen kivagyok.-ez volt az a mondat melynek hallatán Josh kiakadt.
- Hogy mi? Te vagy kész idegileg? Már miért lennél? Hiszen tudtad, hogy apa itt fog hagyni és a viszonyáról is tudtál! Te ragaszkodtál a váláshoz, és most meg kivagy akadva? Én, én vagyok teljesen idegileg ki! Nem elég, hogy mikor még itt volt folyton a veszekedéseiteket kellett hallgatnom, most meg a te siránkozásodat a semmi miatt! Ha meg annyira kell az a kurva gyógyszer kelj fel, és hozd ide magad!-miután Josh kiadta dühét a fürdőbe ment.  Ismét szembe találta magát a kis tükrös szekrénnyel melyben csöndben, áldozatára várva lapult a nyugtatós doboz. Josh szemügyre vette magát a tükörben. Az arca meggyötört volt. Szemei beesettek, táskásak voltak. Az ajkai szárazak és repedettek voltak. Arca sápadt, arccsontjai már szinte látszódtak. Régen vette magát így szemügyre és meglepve látta képmását.

- Mi történik velem..?-kérdezte magától és végigsimított az arcán. Lassan eszébe jutott a dobozka a tükör mögött. Elhúzta a tükröt és megpillantotta. Kivette a dobozt és nézni kezdte. Párszor megforgatta a kezében. A címkéjén az állt, hogy erős nyugtató hatású, ezért egy nap csak egyet szabad bevenni.
Josh ezzel mit sem törődve vette le a kupakját és a tenyerébe öntött néhány darabot. Egy pillanatra megtorpant. Megéri ez nekem? Gondolkodott rajta, hiszen bele is halhat, ha túladagolja magát. Már majdnem letette, mikor eszébe jutott a múltbéli sérelmei. Nem akart többet semmi miatt szenvedni, főleg nem Ashley miatt. Fogta a nyugtatókat és bevette. Azonnal le is nyelte majd szó nélkül elhagyta  a lakást. Már csak az ajtó csapódása hallatszott, de anya mit sem felelt rá.

A délután különösen szokatlan volt. Már hat óra után járt az idő, mégis sütött a Nap és a szél sem fújt. Az őszi időjárás, mely cudarul hideg volt hirtelen eltűnt.

Josh tudat nélkül kezdett sétálni a városban csak a lábai után ment. A nyugtató már kezdett hatni, végtagjai kezdtek nehezedni. A lábait alig bírta emelni, szinte vonszolta magát.  Karjait erőtlenül lóbálta maga mellett. Izzadt. A rajta lévő fekete pulóver csak jobban magába szívta a napsütést, ami elősegítette verejtékezését. A szemei is kezdtek gyengülni, nem bírta nyitva tartani. A földre rogyott.
- Sajnálom..-suttogta magában majd hirtelen minden elsötétült.


Cindy lassan menni készült, viszont nem akartam még elengedi így úgy döntöttem, hogy vele megyek. Reméltem, hogy a szülei szívesen látnak, ugyanis mindig tisztelettudóan bántam a lányukkal. Ezt az édesanyja, Kim, igazolta is. Ahogy megérkeztem mosolygósan köszönt és még egy ölelést is kaptam.
- Apa hol van?-kérdezte Cindy.
- Azt hiszem még dolgozik, de nem sokára jön.- Cindy szeme felcsillant tudva, hogy apja nem cseszegetheti barátját.
- Oh, oké. Akkor a szobámban leszünk.-mondta majd a karomnál fogva behúzott a szobájába. Ahogy beértünk a zöld szobába rögtön végig terültem az ágyán.
- Miért nem szeretnéd, hogy apád találkozzon velem?-kérdezte miközben a plafont néztem.
- Tudod milyen...állandóan csak szúrós szemekkel nézne és olyat kérdezne, amitől a füled is ketté állna.-viccelődött majd leült mellém. Azonban nem hagytam, hogy csak ott üljön mellettem. Fogtam és lezúztam magam mellé. Felkacagott. Hogy még tovább fokozzam kacagását csiklandozni kezdtem. Kis idő múlva rátapintottam a a legcsiklandósabb pontjára, az oldalára. Mikor ott kezdtem csikizni kapálózni kezdett és hatalmas nevetésben tört ki.
- Ne már...V, hagyd abba!-nevetett.- Victor, kérlek!-minél jobban csikiztem az oldalát annál jobban kapálózott, ám már annyira nevetett, hogy hirtelen röfögő hangot kezdett kiadni. A kezét gyorsan a szája elé tette, én pedig leálltam.- Bocsi..-elmosolyodtam.
- Nem kell bocsánatot kérni kis malac.-viccelődtem.- Aranyos volt.-mosolyogtam majd adtam neki egy puszit.
- Lássuk te tudsz-e ilyen hangot kiadni!-emelte fel a kezeit majd nekem esett. Először még nem volt annyira csikis, viszont mikor megtalálta a hónaljamat vergődni kezdtem. Már nem sok kellett, hogy én is röfögő hangot adjak ki mikor hirtelen belépett valaki az ajtón. Meglepve láttam, hogy Jeremy az. Az arcán aggodalom ült és láthatólag sietett mert lihegett.
- V...nagy baj van.
- Jeremy, mi van?-kérdeztem feszülten.
- Josh..kórházban van..begyógyszerezte magát.