53.~

*Victor POV*
Míg a fiatalok rendbe szedték magukat addig én a kasszánál várakoztam. Pár perc múlva már újra munka készek voltak. Chloe nem mert elém állni, így csak Dimitri jött oda hozzám.
- Ember...-néztem a szemébe.- A raktárban?
- Egyszeri alkalom volt, többet nem fordul elő. Csak elkapott minket a pillanat heve.
- Szerencsétek, hogy én jöttem be és nem a főnök, vagy nem egy vásárló.
- Igaz, és tényleg bocs. Amúgy kérsz valamit?-kérdezte.
- Adj egy nyalókát és el is húztam.-mondtam és mintha csak puskából lőtték volna ki elszalad egy nyalókáért.
- Ezt én állom.-nyújtott felém.
- Kösz.-biccentettem és ki is bontottam.- Majd még jövök. Köszönj el Chloe-tól a nevemben. Hello.-köszöntem el még mindig határozottságot és némi komolyságot mutatva majd kiléptem a boltból. Azonban mikor kiléptem elmosolyodtam és tovább mentem. Csöppnyi szülői szigort éreztem, mintha a gyermekeimet teremtettem volna le mert rosszat csináltak.
Mivel nem volt más dolgom úgy döntöttem hazamegyek.
- Elment már?-kérdezte közben Chloe Dimitri-től.
- Igen.-felelte mire Chloe kilépett a raktárból.
- Ez kicsit ciki volt.
- Egy kicsit.-nevetett Dimitri majd Chloe is csatlakozott hozzá. Néhány perc csönd következett. Dimitri már éppen a kasszához fordult volna mikor:
- Dimitri!-szólt utána a lány.
- Igen?
- Lehet gyerekesen fog hangzani, de...megölelhetlek?-Dimitri elmosolyodott. Bólintott. Chloe azon nyomban a karjaiba futott és szorosan magához ölelte. Egy hangot sem kiejtve ölelték egymást hosszú percekig. Dimitri lassan egy csókot nyomott Chloe fejtetőjére majd ráhajtotta a fejét.
- Jó, hogy itt vagy.-suttogta.
- Nekem is.-helyeselt és tovább ölelte.

Ahogy beléptem a házba anyu azonnal letámadott.
- V! Kisfiam, te vagy?
- Igen!
- Akkor várj, meg ne mozdulj! Jeremy gyere!-üvöltött a bátyámnak én pedig semmit sem sejtve megálltam egy helyben.
- Anyu..most mi van?
- Változott a program, ma megyünk öltönyt venni.
- Még is minek?-kérdeztem teljesen megfeledkezve arról, amiről a múltkor beszéltünk.
- Hát a jótékonysági bálra. Nem jöhettek farmerban.-felelte, közben Jeremy is megérkezett.
- De Victor-nak kettő van és az egyiket odatudja adni.-magyarázta Jeremy.
- Szó sem lehet róla! Gyerünk a kocsiba, egy kettő!-utasított minket, mi pedig szó nélkül követtük. Beültünk és elindultunk egy elegáns ruhabolthoz. Ahogy megérkeztünk és beléptünk az üzletbe...hát még életemben nem láttam annyi öltönyt. Ameddig csak a szem ellát mindenhol öltöny, öltöny és még több öltöny. Természetesen hozzá illő nadrágokkal és cipőkkel. Nem is beszélve a nyakkendőkről és mandzsettákról.
Éppen, hogy beléptünk egy férfi sietett a segítségünkre.
- Jó napot, segíthetek valamiben?
- Jó napot, igen a fiaimra szeretnék öltönyt.
- Rendben. Ha megengedik, mutatnék egy kollekciót, ami szerintem illene magukra.-nézett ránk majd elindult, mi pedig utána. A pasas nagyon nyalizós volt, látszólag mindent megtett, hogy jó benyomásunk legyen róla.
- Egy színűt szeretnének? Mind a kettőjüknek?
- Igen. Feketét.-helyeseltünk mindketten egyszerre még mielőtt valami ocsmány libafos zöld színt adnának ránk. Csak megjegyzem, olyan színű öltönyt is láttunk.
- Akkor ajánlanám ezt a fazont. Ez remekül mutat mint nyakkendővel, vagy anélkül.
- Fiúk?-nézett ránk anyu. Igazából mindkettőnknek tetszett és bólogattunk, hogy megpróbálnánk. Ránk adtak egy komplett szerelést, nadrággal, inggel, nyakkendővel együtt. Az igazat megvallva, mindketten nagyon jól néztünk ki és szinte ugyanúgy. Annyi különbséggel, hogy Jeremy nem vett nyakkendőt és ugye ő szőke volt.
- Ha szabad megjegyeznem, nagyon jól áll maguknak.-szólt oda oldalról a férfi.
- Na?-kérdezte Jeremy. Anyu csak elégedetten bólogatott.
- Megvesszük.-mosolygott mi pedig elégedetten felsóhajtottunk. Nem akartunk egoistának tűnni, de el kell ismernünk, hogy veszett jól néztünk ki azokban az öltönyökben. Bár igaz, az áruk sem volt éppen a legalacsonyabb, de anyu mindent szeretett volna megtenni a két fiáért és mi ezért nagyon hálásak voltunk neki.