Tizenhat évesek voltunk mikor járt egy lánnyal. Nem volt hosszú kapcsolat, mindössze egy hónapig tartott az egész, de oda volt a lányért. Mikor a csaj közölte vele, hogy elhagyja egy másik srácért-aki nem mellesleg Josh osztálytársa és haverja volt-teljesen összetört. Szinte már depressziós lett és felejteni akart. Hogy ezt minél hamarabb megtegye kábítószerekhez nyúlt. Mikor megtudtam teljesen eldobtam az agyam és minden erőmmel azon voltam, hogy segítsek neki letenni azt a kurva füves cigit és extazyt. Szerencsére még nem vált teljesen függővé, így mondhatni hamar leállt vele. Megfogadta, hogy soha többé nem tesz ilyet és inkább csak rendes cigit szív. Apropó, a dohányzásra is amiatt a lány miatt szokott rá, de így is azt mondom, hogy inkább ezt a fajtát szívja, minthogy a füveset.
Lassan minden visszatért a régi kerékvágásba és megfogadtuk, hogy senkinek sem beszélünk róla. Csak én tudom, még Ashley sem tud róla. De most, hogy az a ribanc ismét felforgatta az életét kezdek kicsit félni. Vajon minden kezdődik elölről? Imádkozom érte, hogy nem, pedig nem vagyok vallásos ember.
Ahogy átgondoltam a dolgokat visszamentem az épület elejébe, de ahogy a kasszák felé pillantottam a barátomat nem láttam ott. Megkérdeztem a másik kasszás srácot, hogy hová ment. Azt felelte, hogy kiment szívni egy kis friss levegőt, ahogy Josh mondta neki. Gondolom bagózni ment. Visszamentem a kabátomért majd kimentem, hogy megkeressem. Ahogy sejtettem a dohányzásra kijelölt helyen volt és ha jól láttam már a második szálat gyújtotta.
- Nem lesz sok?-kérdeztem mire közelebb mentem.
- Még csak a második.-jól sejtettem. Beleszívott a füstöt pedig az arcomba fújta. Nem szóltam semmit.
- Jobban vagy?
- Aha.-felelte gyorsan és egyszerűen, de hazudott. Én naiv ekkor még elhittem, de később tudtam, hogy nem kellett volna elhinnem és annyiban hagynom. Közben megütögette a szálat, hogy a fölösleges hamu leessen.
- Hogy tudsz itt kinn állni ebben a hidegben?-kérdeztem majd a számat és az orromat a kabátom nyakába dugtam.
- A cigi melegít. Legalább ez...-forgatta meg a kezében majd ismét beleszívott.
- Biztos minden rendben?-kérdeztem meg még egyszer, és tudom, azt ígértem, hogy soha többé nem hozom szóba a múltat, viszont most muszáj volt megtennem.- Nem akarom, hogy a múlt megismételje önmagát.
- Nem fogja. Nem vagyok hülye.-vágta rá azonnal határozottan.- Megmondtam, hogy nem csinálok többet olyat.
- Remélem is.-feleltem majd otthagytam a lelkiismeretével együtt és bementem. Josh-nak hirtelen még a cigitől is elment a kedve így fogta az alig elszívott "nikotin tartót" és eldobta.
***
Ahogy eljött a hat óra búcsút vettünk az üzlettől és elindultunk haza. A hideg egyre és jobban kerített hatalmába szinte megfagytak a végtagjaim, ahogy sétáltam az utakon. Szerencsére elértem az egyik buszt, amelyik az egyik házunkhoz közeli buszmegállóban meg is állt, így volt időm a közlekedési eszközön kiolvadozni majd utamat újra elkezdeni hazafelé. A házba való belépés után meglepetés fogadott. Cindy a nappaliban ült és épp a bátyámmal beszélgetett.
- Szia.-köszöntek mindketten mosolyogva. Meg sem bírtam szólalni csak intettem egyet a kezemmel.
- Látom hideg van.-nevetett Jeremy mire bólogatni kezdetem. A házban viszont meleg volt, így lassan a hangom is visszatért.
- Olvassz ki.-nyúltam Cindy felé a karjaimmal mire barátnőm azonnal felpattant és adott egy forró ölelést. Pluszként még egy puszit is kaptam az orrom hegyére.
- Én nem vagyok jó, hogy kiolvasszalak?-szólalt meg a kanapén ülő szöszi.
- Inkább passzolom.-feleltem mire mint én mint Jeremy elnevettük magunkat.
- Na jobb?
- Igen, de a szám is megfagyott. Megtennéd, hogy...?-néztem rá kiskutya szemekkel és megható pillantásomnak köszönhetően egy csókot is kaptam. Levettem a kabátom és a bakancsom majd csatlakoztam a srácokhoz.
- És, mi a helyzet? Találtál munkát?-fordultam rögtön Jeremy felé, aki ajkait lebiggyesztve rázta meg a fejét miszerint nem, nem talált. Együtt érző fejet vágtam hozzá majd tovább beszélgettünk az én és Cindy napjáról. Elmondtam az Ashley-s részt is-kivéve az aggodalmamat a drogok iránt- mire Jeremy egyetértően kezdte ócsárolni Ashley-t.
- Én amúgy sem bírtam azt a csajt, nem tudom Josh mit evett rajta.-szólt közbe Cindy is.
Beszélgetésünk alatt szóba kerültek vicces és kissé szomorú témák is, de meg kell, hogy mondjam régen beszélgettem így, mint ahogy most velük. Olyan meghitt és család centrikus volt, még ha nem is az egész család csak a szerelmem és a bátyám voltak ott. De szó ami szó, tényleg jól éreztem magam. Ellentétben barátom, aki ismét rossz dolgot forgatott a fejében.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése