31.~

Miután elbúcsúztam a bátyámtól, őt visszavitték a fogdába én pedig elhagytam az őrsöt. De előtte még megtudakoltam valamit az egyik rendőrtől.
- Mikor jöhetnék következő látogatásra?
- Nos, ez nem ilyen egyszerű. Beszélnie kell egy ügyvéddel, aki látogatást szervez a büntetettel.
- És ezt nem lehetne megoldani máshogy? Ügyvéd nélkül.-már épp kezdtem volna elmesélni az egész életemet, mikor egy sóhaj hagyta el a rendőr száját, ami jóval kecsegtetett.
- Rendben, két nap múlva.-felelte én pedig egy mosollyal próbáltam hálámat kifejezni.
- Nagyon köszönöm.-mondtam majd sarkon fordultam és elindultam haza. Kicsit messze volt a rendőrségtől a házunk, de nem akartam senkit sem zaklatni azzal, hogy jöjjön értem és amúgy is gondolkodhattam az elmúlt eseményeken. Még mindig álomszerűnek tűnt, és hiába csipkedtem volna magamat, hogy ébredjek fel nem sikerült, hiszen tényleg megtaláltam a testvéremet. Jesszusom, a testvéremet! Szívem szerint azonnal elmondtam volna a szüleimnek, de megígértem Jeremy-nek, hogy nem teszem. Várnom kellett.
Mindenesetre nagyon örültem ennek az egésznek, de hogy ne csendben bandukoljak hazafelé elővettem a headsetemet és elindítottam a zenét.
*Jeremy POV*
Mikor visszavezettek a helyemre még mindig jó kedvem volt és mosolyogtam. Olyan hihetetlen ez az egész, akár csak egy filmben. Ez az "egymásra találás" nem éppen szokványosan történt, de azt hiszem Victor-nak igaza van. Nem volt olyan rossz ötlet elemelni azt a pénzt, legalábbis abból a szemszögből, hogy megismerhettem. Az már más, hogy mi a következmény, de ez a két hét nem nagy fáradtság annak érdekében, hogy utána végre a családommal lehetek. És apropó család. Ha igaz, amit Victor mondott, és nem ők hagytak el, akkor minden vágyam, hogy végre lássam őket. De az idő ennek még útjában áll.
*Victor POV*
A zene hallgatás mellett hamar elment az idő, és szinte észre sem vettem, hogy már a mi utcánkban járok. De mielőtt még hazamentem volna volt egy elintézni valóm. Vettem egy nagy levegőt és becsöngettem Cindy-hez. Pár perc múlva már kinn is volt.
- Szia V.-üdvözölt hatalmas mosollyal.
- Szia Cindy.-köszöntem vissza kevésbe mosolyogva, amit észre is vette.
- Minden rendben?
- Beszélhetnénk?-kérdeztem, amit kicsit komoran tettem.
- Persze, gyere be.-invitált be a házba,amit elfogadtam.A nappaliba mentünk és leültünk.- Miről lenne szó?
- A rendőrségről jövök.-meglepve nézett rám.
- Mi történt?
- Megtalálták a valódi tettest. Mármint, aki ellopta a pénzt a boltból.-mikor ezt meghallotta köpni-nyelni nem tudott, látszott a döbbenet az arcán.
- E-ez az jelenti, hogy a...testvéred..
- Igen.-bólintottam.
- Ez csodálatos.-felelte zavarodottan, de mégis mosolygott.
- Miért nem mondtad el?-tértem rögtön a tárgyra.
- Mit?
- Hogy beszéltél vele.-nem mondott semmit, csak sóhajtozott.
- Nem akartam, hogy általam ismerjétek meg egymást, nem lett volna fair.
- Tudtad, hogy milyen fontos volt nekem. Nem érdekelt volna, hogy hogyan ismerem meg.
- Ne haragudj.-mondta megbánóan.
- Nem haragszom, csak azt hittem vagyunk olyan jóban, hogy elmond.
- Vagyunk is. Sőt, azonnal elakartam neked mondani, de Jeremy kért meg rá, hogy ne mondjam. Ha te kérted volna ugyanígy teszek.-felelte.- De tényleg sajnálom, nem akartam neked ezzel rosszat.
- Rendben, megértem.-mondtam. Nem tudtam és nem is akartam rá haragudni, túlságosan kedveltem ahhoz.- De most mennem kell ne haragudj. A szüleim már biztos azt hiszik, hogy elnyelt a föld.
- Oké.-felelte és kikísért. De mielőtt még átmentem volna az út túloldalára kérdeznem kellett tőle valamit. Nem akartam, hogy feszültség legyen köztünk a történtek miatt.
- Cindy!
- Igen?
- Lenne kedved meginni valamit szombaton?-mosolyogtam.
- Az jó lenne.-mosolygott ő is.
- Még kereslek.-mondtam, de mielőtt még elfordulhattam volna az arcomra nyomott egy puszit.
- Szia V.-köszönt el és visszament a házba. Elmosolyodtam, és hazamentem. Mikor beléptem anyu fogadott.
- Ilyen sokáig tartott a munka Victor?
- Neked is szia.-mosolyogtam.- Nem, nem tartott ilyen sokáig. Cindy-nél voltam.-mondtam és tudtam, hogy erre a válaszomra anyu komorsága is múlóba vész.
- Tényleg? És, hogy alakul?
- Csak beszélgettünk.-feleltem.
- Csak beszélgettetek?-ismételte meg a mondatot.
- Ne faggasd már a gyereket. Ha beszélgettek beszélgettek. Majd lesz más is később.-nézett rám apu egy kacsintással majd tovább olvasta az újságot.
- Felmegyek a szobámba. Majd szólsz ha kész a kaja?
- Persze.-válaszolta anya, én pedig felmentem. Nem sokan múlott, hogy elmondjak neki mindent, de meg kellett várnom, mire letelik a két hét.