30.~

Abban az autóban ülve éreztem, hogy minden megváltozik. Rettenetesen izgultam, szinte már remegett a térdem és már csak pár perc választott el a bátyámtól.
*Jeremy POV*
A hajamat simítgattam hátrafelé és csak vártam, vártam azt a pillanatot mikor végre találkozom Victor-ral. A jobb lábamat ráztam és csak bámultam ki a fejemből.
Nagyjából tíz perc várakozás után egy őr jött.
- Jeremy. Itt a testvére.-mondta nekem pedig a szívem majd kiugrott a helyéről. Felálltam és az őrrel együtt elindultunk egy szoba felé.
*Victor POV*
Mikor megérkeztünk az őrs elé kételyek támadtak bennem. Mi van, ha egyáltalán nem fog örülni annak, hogy lát? Mi van, ha elküld a francba, és nem akar velem beszélni? Volt egy pillanat mikor legszívesebben visszafordultam volna, de erőt vettem magamon és bementem.
- Akar vele beszélni?-kérdezték.
- Igen.-feleltem majd bevezettek abba a szobába, ahol én beszélhettem Cindy-vel.
- Üljön le, egy perc és itt lesz.-mondta az őr és otthagyott. Leültem az egyik asztalhoz és vártam.
Jeremy már a folyosón járt és ugyanazt érezte mint én. Kétségbeesés, izgatottság, ugyanakkor öröm is.
Mikor már a szívem a kiugrás határán volt meghallottam, ahogy lenyomják a kilincset. Ajtóval szemben ültem, így csak azt tudtam nézni. Ő lépett be először. A lábait bámulta még nem nézett fel. De így is láttam az arcát. Mintha magamat bámultam volna egy tükörben, semmi különbséget nem láttam.
Ahogy figyeltem rám nézett. Épp úgy ahogy én, ő sem akart hinni a szemeinek. Farkasszemet néztünk egymással.
- Ez nem igaz.-suttogtam magamban miközben tudtam, hogy ez nagyon is igaz. Felálltam ő pedig közelebb jött, az őr pedig elhagyta a szobát. Jeremy ott állt előttem, de látszott, hogy semmit sem tud kinyögni, így hát én kezdtem, hátha ő is szóra bírja magát.
- Hát...nem is tudom, hogy hol kezdjem...ez az egész olyan lehetetlennek tűnik...
- Victor. Igaz így hívnak?-kérdezte de legnagyobb meglepettségemre egy félmosolyt húzott az arcára.
- Igen. Téged Jeremy-nek.
- Igen. De had mutatkozzam be rendesen. Jeremy Young. Minden jel szerint...a bátyád.-mosolygott és felém nyújtotta a kezét.
- Victor Young. Az öcséd.-nyújtottam én is a kezem és kezet fogtunk, de a végére egy ölelés lett belőle. Már majdnem elbőgtem magam, de tartottam magam bár elég gyengének bizonyultam mert mégis kicsordult egy könnycsepp. El sem hitten, hogy a bátyámat ölelem. Olyan álomszerűnek tűnt az egész és nem akartam felébredni.
- El sem hiszem, hogy megtaláltuk egymást.-nevetett Jeremy.
- Én sem hiszem el.-feleltem majd engedtünk az ölelésből és leültünk.
- Nagyon sok megbeszélni valók van, és ne nézz hülyének ha nagyon megbámullak, csak olyan...furcsa.-mondtam.
- Nem, megértem. Én mondjuk még sokk hatása alatt vagyok.-nevetett ismét- De tény, hogy sok a megbeszélnivaló, csak mindössze tizenkilenc évnyi.-nevetett.- Viszont meg kell mondjam, hogy azt hittem sokkal rosszabb lesz ez az egész.
- Én is azt hittem, de szerencsére kellemesen csalódtam. De érdekelne, hogy honnan tudod a nevem?
- A barátnődtől.
- Barátnőm?
- Cindy-től.-mikor megmondta ledöbbentem.
- Te találkoztál Cindy-vel?
- Igen, de félreértés ne essék csak beszélgettünk.-tartotta fel a kezeit mint akire pisztolyt szegeztek.
- Nem, nem semmi ilyesmi, csak...nekem nem szólt róla.
- Én kértem meg rá, hogy ne szóljon neked. Ő persze azonnal szólt volna neked, de azt szerettem volna ha személyesen találkozunk és nem egy másik személy által.
- Mondjuk megértem.-bólogattam, de azért kicsit haragudtam Cindy-re.
- Viszont azt még el kell mondanom, hogy elmondta, hogy miket tettél az érdekében, hogy megtalálj. Tényleg elmentél a kórházba?-nevetett.
- Igen, tudod nagyon szerettelek volna megtalálni és megbizonyosodni róla, hogy nem haltál meg...
- Várj, várj. Mi van?-kérdezte kiguvadt szemekkel.
- Ez az alap sztorija az egésznek. A szüleink azt hitték, vagyis hiszik, hogy születés közben meghaltál.-ledöbbent mikor meghallotta- Tudom azt hiszed, hogy nem kellettél nekik, de ez nem így van.
- Nekem azt mondták, hogy ott hagytak a kórházban.
- Nem hagytak ott, azt mondták nekik meghaltál születés közben. De, hogy miért nem szóltak arról fogalmam sincs.
- El sem tudod képzelni, hogy milyen abban a tudatban élni tizenkilenc évig, hogy a szüleid eldobtak, és hogy nem kellesz nekik? Borzalmas.
- Elhiszem, hogy szörnyű lehetett, és az árvaház igazgatónője mesélt is erről.
- Jártál az árvaházban?
- Igen, tegnap.-nevettem.
- Hát ez kész.-dőlt hátra a székben.- Tényleg nagyon kíváncsi voltál rám.-nevetett Jeremy is, ami megnyugtatott, miszerint nem utál.
-Igen, nagyon.-kis szünetet tartottam.- Azt még meg kell kérdeznem, hogy nem érzel vagy éreztél irántam gyűlöletet?-felsóhajtott.
- Az igazat megvallva azért jöttem el az árvaházból, hogy kérdőre vonjam a szüleinket, hogy miért hagytak el, de azok alapján, amiket mondtál már fölösleges. És igen, gyűlöltem őket, és kicsit téged is, hogy te mindent megkaptál, mindent megadtak neked, én meg ott rohadtam az árvaházban. Viszont te semmiről nem tehettél, szóval...nem, nem gyűlöllek.-mosolygott, én pedig nem tudtam mit felelni, csak mosolyogtam.
- Ja, ha már az árvaháznál tartunk, az egyik kislány nagyon hiányol téged.
- Biztosan Emily. Ő volt a legjobb barátom az árvaházban, kisbaba kora óta mindig ott voltam mellette.-valóban ő volt, de az ajándékát sajnos most nem tudtam átadni.
- Tudod, nekem is van egy ilyen kis barátnőm.
- Öcsém, ez kicsit pedofilan hangzott.-nevetett.
- Na, tudod, hogy értem.
- Igen, folytasd.
- Lisa-nak hívják, és mióta a kisboltban dolgozom minden nap bejön és vesz egy doboz mentost. Viszont mostanában leszokott róla és áttért a mentolos rágóra. Nem mellesleg Cindy unokahúga.
- Témánál vagyunk...mesélj kicsit róla. Mondta, hogy már randiztatok is.
- Nemrég költöztek Chicago-ba és a szomszédom. Az egész úgy kezdődött, hogy megláttam miközben anyuval beszélgetett. Aztáb eljött Lisa-val a boltba, kséőbb az utcán kezdtünk beszélgetni. Elmondtam neki a veled kapcsolatos sztorit és felajánlotta, hogy segít. Nagyon szimpatikus lány, és nagyon tetszik.
- Te belezúgtál.
- Ott még nem tartok.
- Nézd. Még csak most találkoztunk először, de az öcsém vagy és látom rajtad. Nekem nem tudsz hazudni.
- Ha te így látod...ja és azt még hozzá teszem, hogy mikor legelőször találkoztunk törölközőben voltam.
- Ez komoly?
- Igen. Átjött a házba köszönni, én meg letrappoltam törölközőben.-meséltem Jeremy pedig nem bírta abbahagyni a nevetést.- Na és nálad? Mi a helyzet a csajok terén?
- Semmi. Ha árvaházban nősz fel, nem sok esélyed van a csajozásra.
- De már nem vagy ott, úgyhogy ha innen kijöttél, a kapu nyitva áll előtted.
- Ja. Két hét múlva.-mondta.
Még szívünk szerint órákig tudtunk volna beszélgetni, de az őr tájékoztatott minket, hogy vége a látogatásnak. Elbúcsúztunk egymástól és már éppen menni készültem, de Jeremy utánam szólt.
- Anyáéknak egy szót sem. Ha letelt a két hét, akkor majd tájékoztatjuk őket. Oké?
- Rendben. És tudod mit? Lehet nem is volt olyan rossz ötlet elvenni azt az ötven dollárt.
- Ebben nem kételkedem. Még találkozunk öcskös.-mosolygott és összeborzolta a hajam. El sem tudom mondani milyen felemelő érzés volt ezt hallani: "Öcskös".