Eközben a szép napos idő átváltott zordra és esősre.
A szobában álltam az ablaknál és néztem, ahogy az esőcseppek lepotyognak az égből. Közben rá-rá pillantottam Cindy-ék lakására. Kicsit már kezdett érdekelni ez a lány és szerettem volna még látni.
Míg én az égszakadást néztem, valaki bejött a szobámba.
-Mit szeretnél?-kérdeztem megfordulás nélkül, de tudtam, hogy anya az. Más nem igazán jár be hozzám.
-Beszélni szeretnék veled.
-Anyu, ha arról szeretnél beszélni, amit láttál akkor inkább kímélj meg légyszi. Semmi jelentősége nincs.
-Ha nincs semmi jelentősége akkor miért nézed most is az ő házukat?-jobbnak láttam ha inkább eljövök az ablaktól és inkább leülök az előtte lévő kék babzsákfotelbe.
-Nem néztem. Az esőt bámultam.
-Figyelj, ha szívesebben beszélsz erről apáddal akkor inkább...
-Csak apát hagyd ki ebből kérlek.-esdekeltem.- És amúgy is, már átestünk azon a bizonyos beszélgetésen, szóval minden oké.
-Hát rendben, de engedd meg, hogy mondjak valamit.
-Parancsolj.-válaszoltam.
-Ismerd meg őt jobban. Látom rajta, hogy kedvel téged és az eddigi barátnőid..hát egyik sem volt ilyen.
-Nem bírtad őket?-kérdeztem.
-Ne haragudj de nem. Mind borzalmas volt, nem is értem, hogy járhattál velük.
-Ezt eddig sose mondtad.-húztam fel a szemöldököm.
-Mert nem tartottam fontosnak. Cindy teljesen más, ne hagyd, hogy eltávolodjon tőled. Hallgass rám.-ezen kicsit elgondolkodtam.
-Köszi anyu.-mosolyogtam, majd egy mosoly kíséretében távozott. Felsóhajtottam és gondolkodni kezdtem. Fogadjam meg anyám tanácsát?
Másnap reggel hatkor ismét csörgött az az átkozott óra. Fáradtan nyúltam utána de megint lelöktem, viszont ezúttal mikor földet ért elhallgatott. Fölültem az ágyon, nyújtóztam egyet majd elvonultam a fürdőszobába. Tíz perccel később jöttem ki és öltöztem fel. Igazán szeles nap volt a mai ezért a mai összeállításom egy fekete farmer, piros pólóval és egy fekete kapucnis pulcsi volt.
Mikor kiléptem a házból azonnal feltettem a kapucnit, hogy a hajam megvédjem. Közben Cindy-ék házát néztem és reménykedtem, hogy kilép az ajtón, de sajnos semmi nem történt.

- Mi van veled V? Megvagy hülyülve?-kérdezgettem magamtól és gyorsan tovább mentem. Út közben végig fogtam a kapucnimat, mert különben a hajam bánta volna, de szerencsére úgy értem a bolthoz, ahogy elindultam. De velem ellentétben Josh nem volt ilyen elővigyázatos. Mikor beléptem a boltba rögtön elfogott a kacagás. Josh furcsán nézett rám.
-Mi van?
-Öcsém, néztél már tükörbe?-fogtam a hasam a nevetéstől.
-Miért?
-Csak nézd meg a fejed a tükörben.-annyira nevettem, hogy a pultra rogytam. Josh sietve ment a személyzeti mosdóba, hogy megnézze a haját. Döbbenet fogta el.
-A rohadt életbe! És így mentem végig az utcán!- háborodott fel és gyorsan igazgatni kezdte a haját. Még mindig kacagtam de már kezdtem megnyugodni.
-Máskor inkább tegyél fel sapkát vagy valami.
-Jó ötlet.-felelte és megfordított a táblát. Pár perc múlva Ashley lépett be.
-Sziasztok! V, te mit keresel itt?
- Hogyhogy mit keresek itt?-kérdeztem.
- Az előbb téged láttalak a hotelnál.
-Azt meg hogy, ide jöttem rögtön és itt vagyok már vagy tíz perce. Nem jártam egy hotel közelében sem.
-Pedig biztos voltam benne, hogy téged láttalak. Akkor káprázott a szemem? Na mindegy.-vonta meg a vállát és munkába állt. Kicsit furcsálltam a dolgot, de hagytam a dolgot.

Jujjj nagyon várom már a kövit.....<3 <3 <3
VálaszTörlésKöszönöm, holnap érkezik :3 ♡
VálaszTörlés