4.~

Lassan lépett be és azt várta, hogy én szólaljak meg először. Meg is tettem.
- Miért kell minden egyes alkalommal így lecseszni? Spontán kérdést tettem fel!-anyu leült mellém és megsimogatta a hátam.
- Nem tehetsz róla, csak apádnak nehezére esik erről beszélni.
- Hazudik! Tudom, hogy hazudik, látom a szemében.-feleltem.
- Nem hazudik. Ez az igazság.-mondta anya, de dühömben felálltam mellőle. Már anyám is hazudott nekem.
- Már te is kezded?-néztem rá. Nem mert rám nézni, de láttam, hogy könnyek szöknek a szemébe.
- Nem hazudok.-suttogta, de tudtam, hogy igen.
- Anyu, kérlek mond meg az igazat!-nem felelt. Azt sem tudtam mit csinálok, de mérgemben az ágyhoz mentem és letéptem a falon lógó faliújságomat. Anyu sírni kezdett.- Beszélj már az istenit!-kezdtem fölemelni a hangom.
- Nem tudok erről beszélni.-sírt tovább. Próbáltam nem mérgesnek lenni, ezért vettem egy nagy levegőt majd kifújtam. Leültem mellé, az ujjaimat összekulcsolva.
- Kérlek anyu. Meg kell tudnom.-fogtam meg a kezét. Pár perc habozás után bólogatni kezdett, miszerint elmondja az igazat. Megtörölte a szemét és felém fordult.
- Nem te vagy az egyedüli gyermekünk. Volt egy ikertestvéred is, de...születés közben leállt a szíve. Próbálták újraéleszteni de nem sikerült.-mintha szíven döftek volna, úgy hatottak rám anyu szavai. Képtelen voltam hinni a fülemnek. Anyu még jobban síni kezdett én pedig sokkot kaptam. Egyszerűen nem tudtam mit mondani, a szemeimet meresztettem, pislogni sem bírtam, úgy éreztem széthasadok, nem kaptam levegőt.
- V? Jól vagy?-kérdezte anya. Szinte meg sem hallottam, amit mondott, csak annyit bírtam kinyögni, hogy:
- Meghalt...a testvérem.-motyogtam, de a torkomban már egy teniszlabda nagyságú csomó keletkezett. Anyu átölelt. Nem tudtam, nem akartam elhinni, hogy meghalt a testvérem, és még csak nem is tudtam róla.Nem is akármilyen testvérem, az ikertestvérem. Igaz, hogy nem is ismertem, de egy darabig együtt fejlődtünk. Meghalt az, akire mindig is vágytam, akivel együtt nőhettünk volna fel, és akivel egyformán gondolkodtunk volna. Az álmaim jutottak az eszembe.
- Victor! Kisfiam, minden rendben?-kérdezte ismét. Reagáltam.
- Igen, de most egyedül hagynál kérlek?
- Persze.-felelte, majd adott egy puszit és távozott a szobámból. Úgy éreztem hirtelen a világos zöld falak, amik körülvettek feketére váltanak, engem pedig elnyel egy fekete lyuk. Borzalmas volt.
Merengésem közepette kiabálást hallottam a nappaliból. Az ajtóhoz mentem,  kinyitottam  majd leültem a küszöbre. Hallgatózni kezdtem.
- Hogy mondhattad el neki?-hallottam meg apu hangját.
- Nem tehettem mást, meg kellett tudnia!-magyarázta anya zokogva, szinte már hallottam apám dühös zihálását és láttam, ahogy az erek kidudorodnak a halántékán.
- És szerinted így jobb neki? Isabelle...-sóhajtott apu- Szerinted jobb neki, hogy megtudta, hogy meghalt az, akit a legjobban szeretett volna maga mellé? Akivel felnőhetett volna?-igaza volt. Eddigi életem tíz százalékában adtam eddig igazat az apámnak, de ebben igaza volt. Jobb lett volna, ha nem tudom meg.
- Nem jobb neki, de nem hazudhattam neki tovább, értsd meg! És szerinted nekem jobb így? Nekem kellett ezt megélnem, nem neked! Az én karjaimban halt meg.-anyu még mindig sírt.
- Ne hozd fel a múltat Isabelle! Az én fiam is volt!- ajtócsapódás. Nem beszéltek többet, én pedig visszazártam az ajtómat és lefeküdtem. Csak bámultam a plafont. Az elmémben per pillanatban hatalmas üresség tátongott, semmire sem akartam gondolni, csak elszerettem volna aludni.

***

Másnap abban a ruhában ébredtem, amit előző nap viseltem. Az ébresztőt sem állítottam be, de rutinból már hat órakor fenn voltam. Nagy nehezen felálltam és a fürdőbe mentem. Lezuhanyoztam. Mikor végeztem éppen a szobámba tartottam, mikor hangokat hallottam lentről. Női hangokat. Anya még nem ment el? Kíváncsian és magabiztosan lépkedtem le a lépcsőn annak ellenére, hogy csak egy törölköző volt rajtam. Gondoltam biztos telefonon beszél, de nem. Egy lánnyal beszélt, akit még életemben nem láttam, azonban bája rögtön magával ragadott. Szinte már fekete, kissé hullámos haja lágyan omlott le a vállára, arca szinte tökéletes volt. Egyszerű ruhában volt, egy farmerban és egy kockás ingben. Jól nézett ki.
- Szia.-köszönt mosolyogva, én pedig nem tudtam mit tenni, mosolyogva intettem neki hang nélkül. Ekkor eszméltem rá, hogy csupán egy darab törölköző takarja az alsó testtájam, így amilyen gyorsan csak tudtam visszasprinteltem a szobámba, ugyanis nem kívánkoztam egy idegen lány előtt mutogatni magam egy szál törölközőben. Gyorsan felvettem a mai szerelésem, ami egy farmer térdnadrág volt, egy fekete hosszú ujjú felsővel és a tornacsukával. Megigazgattam a hajam, és visszamentem a nappaliba. A lány még mindig ott állt.
- Szia anyu, elmentem.-mondtam, de nem úsztam meg ennyivel.
- Khm, khm.-imitálta a köhögést, mire visszafordultam és megpusziltam. A lány szorosan az ajtó előtt állt és átkoztam ezt a pillanatot, hogy ezt látnia kellet.Ugyanakkor kerülni akartam anyám haragos és durcás pillantásait, így engedelmeskedtem.- Így már más. Szia V!
- Sziasztok.-köszöntem, immár a lánynak is, egy röpke pillantás kíséretében. Szokásosan a buszmegállóba mentem, ahová a busz hét perc múlva érkezett. Körülbelül tíz perc múlva már a boltnál voltam. Josh már benn volt, de rögtön észrevette, hogy erre a napra elfogyott belőlem a boldogság.