72.~

Jeremy a városban járkált, mikor felkeltette az érdeklődését egy hirdetőtábla, melyen egy "felszolgálót keresünk kávézónkba" felirtat díszelgett. Közelebb lépett, hogy jobban szemügyre vehesse. Nem állt rajta egyéb csak a felhívó szöveg, és egy cím. Leszakította a cetlit és úgy indult tovább. Gondolkodóba esett. Olyan rég óta keres már munkát és most épp kapóra jön egy. A kávézó nem volt messze, így úgy döntött, hogy megpróbálkozik a dologgal. Mikor elé ért nézelődni kezdett. Barna árnyalatú épület volt, egy gőzölgő csésze kávés logóval, amelyen a "Coffee" felirat díszelgett. Szüksége volt állásra, szüksége volt saját pénzre. Egy ideig csak állt és az körmeit kapargatta végül kihúzta magát és közelebb ment. Érkeztét egy kis csengő jelezte, ahogy belépett az ajtón.

A körmeimet rágtam miközben a laptopon lévő adatokat néztem. Észre sem vettem, de a hüvelyujjamon lévő körmöt szinte tövig lerágtam. Ezt akkor kezdtem érezni mikor szinte égett a bőröm és húsom, így gyorsan elkaptam azt a szám elől. Minden porcikám kívánta már, hogy otthon legyek és a Dimitri látogatása utáni idő eléggé unalmas volt. Mintha lázas lettem volna egyszer hol fáztam, hol melegem volt. A fejem sajgott, mintha ezernyi kis emberke dobolt volna rajta egyszerre. Egyszerűen nem érdekeltek a továbbiak csak hazaszerettem volna jutni. Fogtam, lezártam a laptopom, eltettem minden papírt, kezembe vettem a kabátom és az eladótérbe mentem, Josh csodálkozva nézett végig rajtam, ahogy elhaladok mellette.
- Hát te?
- Nem érzem jól magam, muszáj hazamennem.-feleltem szinte már suttogva.- Remélem nem gond.
- Hát, nem is nézel kis fényesen..-húzta félre a szájszegletét és úgy nézett végig rajtam.- Menj csak, nehogy itt összeokádd az árut.
- Kösz.-erőltettem az arcomra egy mosolyt és elhagytam a boltot. Ahogy kiléptem az utcára a hideg kezdte mardosni az arcomat, így kénytelen voltam a kabátom nyakába bújtatni fél arcom. Tíz perc mire a buszmegállóhoz értem és öt mire a busz is megérkezik. Hogy ne kelljen az utca zajait hallgatnom egyszerűen csak headsetet dugtam a fülembe, melyből nem sokára a kedvenc dalaim kezdtek szólni. Mikor megérkezett a tömegközlekedési eszköz jegyet váltottam és helyet foglaltam az ablak mellett. Már éppen indultunk volna mikor az utolsó másodpercben lépett fel egy lány. Vörös, vállig érő haja roppant egyenes volt, egyetlen görbület sem volt benne. Arca nagyon ismerős volt, bár nem ismertem vörös hajú lányt. Azonban mikor megfordult felismertem. Ashley! Utoljára még barna hajjal láttam, pár hónappal ezelőtt. Eléggé meglepett, hogy látom, de amit azt illeti ez az ő részéről sem volt más.
- Victor!-nézett felém csillogó szemekkel. Nem tudtam egyebet tenni, csak felé inteni.- Leülhetek?-a bunkóság nem tartozott a szokásaim közé, ezért ezt ez esetben is elvetettem.
- Persze.-mutattam a mellettem lévő üres helyre, ő pedig azonnal le is ült. Kissé feszült volt köztünk a légkör, mivel nem terveztem beszélgetést azzal a személlyel, aki csak úgy megcsalta a legjobb barátomat, még ha a másik legjobb barátom is volt.
- Tudom, hogy haragszol rám.-hallottam meg végül. Becsuktam a szemem és vettem egy nagy levegőt.
- Ugyan miért haragudnék?
- A Josh-al tett dolog miatt.-nem néztem rá, de így is láttam, hogy lehajtott fejjel beszélt. Nem mert rám nézni.
- Ez nem az én dolgom.-feleltem egyszerűen, de nem tudtam megállni, hogy ne tegyek még hozzá valamit.- De tény, hogy szemétség volt és ezért persze, hogy neheztelek. Hiszen a legjobb barátommal tetetted. Nem is értem, hogy miért csináltad...egyszerűen...nem tudtam elképzelni, hogy te ilyen lennél.
- Mégis milyen?-hangjában dühöt éreztem, mintha neki esett volna rosszul, amit az imént mondtam.
- Akinek nem elég egy férfi, olyan. És még szépen fejeztem ki magam.-feleltem épphogy befejezte a kérdését.
- Nincs rá szükségem, hogy még te is kioktass..
- Akkor miért ültél le mellém?-kérdeztem és válaszát meg sem várva felálltam és leszálltam a következő megállónál. Még mennem kellett volna egy darabig, de ha tovább maradok nem tudom türtőztetni magam, hogy ne vágjak rosszabb és durvább dolgokat a fejéhez. Még ha hideg is van, az arcomat szél csípi, fáj a fejem...akkor is inkább így megyek haza, minthogy egy olyan személy társaságában, akit a hátam közepére sem kívánok.
Az idő hamar telt, ahogy egyre csak szedtem a lábam hazafelé. Ahogy befordultam az utcánkba boldogság töltött el, hogy már csak pár lépés és otthon vagyok. Már majdnem a házunknál voltunk mikor megkaptam az első üdvözlésem. Kevin, Cindy kutyája, már messziről kiszúrt és ugatni kezdett. Nem tudtam megállni, hogy ne menjek oda hozzá és simogassam meg, így mielőtt még bementem volna a házunkra, átfutottam az út túloldalára és üdvözöltem Kevint.
A házba való belépésem utána rögtön Jeremy üdvözölt.
- Hello Remy!
- V, V, képzeld!-állt elém csillogó tekintettel, mosolyogva.
- Mit?
- Van állásom!