- Bocs, főnök..-nyitott be Josh, én pedig a mutató ujjamat fenntartva jeleztem, hogy várjon. Épp az egyik szállítmányozási céggel beszéltem és nem szerettem volna, ha bárki megszakítaná a beszédet. Míg én intézkedtem, Josh becsukta maga mögött az ajtót és várt. Keresztbe tett kézzel és lábbal dőlt neki a falnak. Pár perc múlva befejeztem a telefonálást.
- Bocs, de fontos volt. Van valami gond?-kérdeztem miközben letettem a telefont.
- Nem, nincs.-simította meg a tarkóját.- De, téged keresnek.
- Ki?-kérdeztem meglepetten, hiszen semmi elképzelésem nem volt. Cindy nem lehetett, hiszen ő is dolgozott, és Jeremy-t is kizártam. Még mielőtt választ adhatott volna fogta magát és kiment. Nem volt kedvem az efféle játszadozáshoz, nem voltam abban a lelkiállapotban, így ingerülten hagytam el az irodát. Azonban mikor kiléptem az ajtón és a bejárathoz mentem meglepetten tapasztaltam, hogy Dimitri jött el.
- Hát te?-mosolyogtam.
- Csak megakartam bizonyosodni arról, hogy még élsz-e.-húzta ő is széles mosolyra ajkait majd kezet fogtunk.
- Igen, hallottam róla, hogy Josh téged is felhívott.
- Jobb elővigyázatosnak lenni!-szólt oda Josh, mi pedig fejünket rázva tekintettünk rá.
- Elaludtam. Az még nem azt jelenti, hogy meghaltam.
- Egyszer még hálás leszel azért, hogy ennyire aggódok.-felelte és a személyzeti mosdó felé vette az irányt.
- Na de tényleg, hogyhogy eljöttél?-tértem vissza a tárgyra.
- Szerettem volna látni az új munkahelyed és persze veled is eldumálgatni.
- Ez jól esik.-tettem a bal kezem a szívem felé.- Ha gondolod, akkor menjünk be az irodába és beszéljünk.
- Oké.-válaszolta és az irodába mentünk.- Nem furcsa, hogy már nem a kasszában állsz?
- Dehogynem. Persze már kezdem megszokni, de néha hiányzik a pénztárgép. Nem gondoltam volna, hogy egyszer egy irodában kötök ki, mint üzletvezető.-nevetést imitáltam és az előttem lévő papír végét kezdtem hajtogatni. Átlátszónak hatott a dolog, amit Dimitri rögtön észrevett.
- Talán..van valami baj?-egy nagyobb sóhaj hagyta el számat és hátradőltem a székben. Nem tudtam leplezni az aggodalmam a bátyám iránt, egyszerűen nem tudtam elfeledni.
- Nem a munkával...otthoni dolog.
- Itt vagyok, ki vele.-dőlt hátra Dimitri is. Tudtam, úgy sem szabadulok a dologtól, így hát neki kezdtem.
- Jeremy szeretne elmenni a kórházba, hogy rájöjjön mi is történt a születésünkkor.
- De ez teljesen normális.-vonta fel a szemöldökét szőke hajú barátom.
- Tudom.
- Akkor, mi ezzel a gond?
- Félek, hogy esetleg valami olyan derül ki, amire egyáltalán nem számított. Ami, hatással lesz az egész életére.
- Hiszen már hatással van. Egy árvaházban nőtt fel, ez meghatározza az egész életét.-dőlt előre ültében.
- Igen, de...aggódom. Mégis csak a testvérem, úgy érzem meg kell védenem attól, hogy még nagyobbat csalódjon az életben.
- Elhiszem, hogy aggódsz, de nem fogod tudni egész életében megvédeni. És ha tetszik, ha nem, fogják még csalódások érni. Akkor is, ha ott vagy vele, ha nem.-e szavak nyomot hagytak bennem, elrettentett, hogy mennyire igaza volt Dimitri-nek. Nem védhetem meg egész életében ez igaz, de most még igen. Most igen. Együtt, vele fogok szembenézni a dolgokkal, még ha lelki sérülést is fog okozni mindkettőnknek, ott leszek mellette. Egész életemben arra vágytam, hogy velem legyen valaki. Egy testvér, akivel megoszthatom az örömöm, a bánatom, mindenem. És most, hogy itt van mellettem nem engedem, hogy egyedül nézzen szembe a dolgokkal. Tudtam, legbelül tudtam, hogy nem lesz jó vége a dolgoknak, de azt is tudtam, hogy végig Jeremy mellett leszek.
Rábólintottam Dimitri gondolatára és halvány mosolyt erőltettem az arcomra.
- Igazad van.
- Mindenesetre, ha bármi gond van csak szólj, és amint megtudtátok, hogy mit történt, értesíts!
- Rendben. De most félre a szívfacsaró témákkal, mesélj, hogy megy a kisbolt. Mi van veled és Chloe-val?-ahogy kiejtettem a számon a lány nevét Dimitri szemei felragyogtak, arcába még több vér futott.
- Emlékszel még arra, mikor a dutyiban beszélgettünk? Mikor azt mondtad, hogy csajozógépnek tűnök?
- Igen, és azt mondtad inkább vagy olyan srác, aki az igazit keresi.-kezdtem nevetni, felidézve a régi emlékeket.
- Úgy érzem, hogy megtaláltam.-mosolygott őszintén.- Egyszerűen olyan összhangban vagyunk egymással és annyira megértjük egymást, hogy valami hihetetlen. Nagyon szeretem. Azt hiszem, eddig még senkit sem szerettem így.-a hangjából ítélve maga az őszinteség beszélt belőle, eddigi ismeretségünk alatt soha nem hallottam így beszélni.
- Te tényleg komolyan beszélsz.
- Ennél komolyabban nem is beszélhettem volna. Megváltoztatta az életemet. Anno ilyenkor azon gondolkodtam, hogy milyen új cuccot lehetne ellopni és jó áron eladni, de most azon, hogy hogyan tehetném a barátnőmet még boldogabbá.
-Esküszöm neked, hogy mikor először láttalak abban a fekete cuccban, a sötét zárkában, seggfejként...-ebben a pillanatban elnevette magát.-...nem gondoltam volna, hogy egyszer ilyen érett leszel.
- Én sem gondoltam volna.-mosolygott.- És arra is emlékszel még, mikor nem akartál hinni nekem? Állítottad, hogy CSAK a szomszédlány és SEMMI több. És most annál sokkal több lett.-a témát Cindy-re terelte és kertelés nélkül mondtam ki, amit abban a pillanatban gondoltam.
- Megakarom kérni a kezét jövő karácsonykor.-a közlésem ledöbbentette a barátomat.
- Most szívatsz?
- Nem.-feleltem egyszerűen, de határozottan.- Koreában, a Szöul tornyon fogom megkérni.-tátott szája lassan összecsukódott és mosolyra húzta azt.
- Úgy látom, nem csak az én életem vett 360 fokos fordulatot.
- Hát nem.-nevettem.
- És még hogy CSAK a szomszédlány.-hántolgatta fel ismét a szavaimat, mire a szemeimet kezdtem forgatni.- Csak nem cseszted el, ha már itt tartotok. Megkérni a kezét..azta!-hátra zuhant a székben és úgy kezdett barátkozni a kijelentésemen. Nem tudtam mit felelni, csak mosolyogni tudtam. Közben Dimitri az órájára nézett és felpattant a székből.- Bakker, nekem mennem kell, Chloe-ra hagytam a boltot.
- Kikísérlek.-ajánlottam fel majd a bejárati ajtóhoz kísértem.
- Néha te is beugorhatnál hozzánk!-vetette fel az ötletet, amivel egyértelműen arra utalt, hogy a következő én leszek, aki ellátogat hozzájuk.
- Mindenképpen.
- Még találkozunk, ja és majd elfelejtettem.-kotorászni kezdett a zsebében majd előzúzott egy nyalókát. Isten tudja, hogy mikor nyalókáztam utoljára, a kisboltra emlékeztetett.- Én fizetem.
- Kösz.-elvettem tőle az édességet majd néztem, ahogy távolodni kezd. Bezártam utána az ajtót majd az iroda felé mentem, ám közben összefutottam másik barátommal. Amint meglátta a kezemben a nyalókát felsóhajtott.
- Már megint ez a szenny van nálad? Mikor fogsz már róla leszokni?
-Úgy érezem, erről soha.-feleltem somolyogva majd kibontottam.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése