Ahogy megláttam a házunk előtt parkoló kocsit gyorsabb tempóra váltottam.
- Victor, mit akarsz csinálni?-kérdezte félve Jeremy, aki a hátam mögött loholt. Nem válaszoltam, csak mentem tovább. Szinte letéptem az ajtót a helyéről, úgy rontottam be a házba. Anyu a nappaliban volt és a laptopján dolgozott.
- Hol van? Hol van az a féreg?-kiabáltam, ügyet sem vetve anyura.
- V, miről beszélsz?-pattant fel anyu, amilyen gyorsan csak tudott és elém állt.- Drágám, mi történt?
- Hol a férjed?-toltam arrébb anyut, aki meglepetten bicegett oldalra.
- Mi ez az ordibálás?-hallottam meg apám hangját, amely csak most tudatosult bennem, hogy milyen undorító. Ahogy megláttam mikor lejött a lépcsőn a szemeim szikrákat kezdtek hányni, kezem ökölbe szorult, vérnyomásom azonnal fölszökött. Önkívületi állapotomban megindultam felé és ahogy elég közel értem hozzá jobb öklömet az arcába csaptam, melynek hatására hanyatt vágódott. Anyu a nevemet kiáltva jött oda Jeremy-vel együtt, hogy hátrébb húzzanak.
- Ezt miért tetted?-rángatta a kezem anyu.
- Ezt érdemli az a féreg, aki eldobja a saját fiát a pénze miatt!-feleltem lihegve. Az adrenalin még mindig tombolt bennem, legszívesebben csak vertem volna, azonban ezt meggátolta bátyám és édesanyám karja.
- Miről beszélsz?-kérdezte anyu szintén kiáltozva.
- Miatta került Jeremy árvaházba! Azt kérte az orvosoktól, hogy mondják azt neked, hogy meghalt mert nem engedted volna, hogy elvigyék!-anyu mindezt tátott szájjal hallgatta végig, Jeremy pedig könnyezve állt mellette.
- Egy gyereket is nehéz volt akkor eltartani, nemhogy kettőt.-Chen a padlón könyökölve mondta, a szája felrepedt. Azonban az volt a legnagyobb hibája, hogy kinyitotta a száját. Ahogy újra meghallottam hangját összeszorítottam a fogaimat és ismét nekiestem. De ezúttal nem tudtak megfékezni. Fájt, nagyon fájt amit tett. Hogy elvette tőlünk a bátyámat és hagyta, hogy tizenkilenc évig egy rohadt árvaházba sínylődjön egy olyan gondolattal, hogy ő senkinek sem kell. Hogy megfosztott engem és anyámat a testvéri és gyermeki szeretettől. Azt akartam, hogy érezze, hogy ez mennyire fáj mindhármunknak.
Az inge gallérját markolva ütöttem az arcát, egyre erősebben. Még visszaütni sem volt képes, érezte tette súlyosságát. Jeremy és anyu a vállamnál fogva próbáltak elhúzni, de nem tudtak. Nem engedtem magam elvinni onnan, meg kellett fizetnie.
- Emlékszel mikor azt mondtad, hogy neked is fáj, hogy meghalt a fiad? És mikor a toronynál azt mondtad, hogy nem leszel többé hülye és hogy szeretsz minket? Emlékszel?-üvöltöttem a képébe, de nem hagytam abba arca eltorzítását.
- V, engedd el! Kérlek!-Jeremy hangja aggodalmat és félelmet tükrözött. A csontjaimig hatolt a kérésére, és ahogy kérte. A szívem a meghasadás szélén volt miatta, így fogtam és elengedtem apám ingét. Jeremy hátrarántott, csak akkor láttam igazán apám arcát. Mozdulatlanul feküdt, de még lélegzett. Arca duzzadt volt és sebek tarkították, melyekből vér csordogált. Majd Jeremy-re és anyura néztem. Ijedtek voltak, még soha nem láttam így őket. Aztán én is megijedtem. Megijedtem attól, hogy mit váltott ki belőlem a családom iránti szeretetem. Megijedtem attól, amit tettem apámmal. Megijedtem magamtól.
A kezeim véresek voltak, apám vére tapadt rájuk. Anyám csak állt mellette, nem volt hajlandó lehajolni hozzá. Tudta, hogy igazam van, különben soha nem emeltem volna kezet apámra.
Nem tudtam tovább ott maradni, el kellett mennem.
- Victor!-kiáltott utánam Jeremy, és utánam szaladt, de ahogy látta, ahogy egyre jobban rohanok úgy érezte, hogy nem érhet utol.
- Hová ment?-kérdezte idegesen anyu.
- Nem tudom.-felelte Remy majd a telefonja után nyúlt.- Felhívom a srácokat, hogy segítsenek megkeresni, kitudja mi történhet vele.
*Jeremy POV*
Akármennyire is fájt apám tette nem hagyhattam, hogy az öcsém egyedül legyen most ilyen állapotban. Nem tudtam volna megbocsátani magamnak, ha bármi baja is történni fog miattam.
Éppen hívtam volna Josh-t, mikor anya közelebb lépett.
- Tényleg ezt tette veled?-fogta két tenyerébe az arcomat és úgy nézett a szemembe. Hallgatásomat igennek vette majd magához ölelt.- Annyira sajnálom.
- Te nem tehetsz róla.-nyugtattam meg.- De most fel kell hívnom a srácokat, hogy segítsenek megkeresni Victort, kitudja, hogy hova mehetett.-anyu szó nélkül egyezett bele én pedig bepötyögtem az utolsó számot is a telefonomba. A második csörgés után Josh felvette.
- Igen?!
- Josh, szükségem lenne a segítségedre.
- Mond, mi történt?-remegett meg kissé a hangja.
- Victor...
Még néhány telefonhívás és mindenki a házban termett. Közben Chanért-nem voltam képes apunak szólítani- mentő jött. Anyu kénytelen volt vele menni, így rám maradt a ház.
Dimitri és Josh feszülten álltak előttem.
- Bökd már ki, hogy mi történt!-nyaggatott Josh, ugyanis a telefonban nem mondtam el mindent.
- A lényeg, hogy Victor eltűnt, és fogalmam sincs, hogy hová mehetett. Muszáj megtalálnunk, amilyen állapotban van...
- Milyen állapotban? Jeremy, kérlek mindent mondj el, így nem tudunk segíteni.-szakított fél Dimitri. Nagy sóhaj hagyta el a számat és belekezdtem. Mindent elmondtam az elejétől a végéig. Ahogy a végére értem a fiúk csak sóhajtottak egyet és sajnálkozni kezdetek.
- Cindy-nek szóltál?
- Nem...nem akartam felzaklatni.-feleltem.
- A barátnője, mégis csak tudnia kell róla.-mondta Dimitri.
- Rendben, akkor felhívom.-már a telefonomért nyúltam volna mikor csöngettek. Összenéztünk a srácokkal.
- Most szórakoztok?-nézetem rájuk és az ajtóhoz siettem. Cindy mosolyogva és kíváncsian állt az ajtó előtt.
- Sziasztok! Mi ez a dzsembori?-mosolygott, mit sem sejtve a történtekről.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése