- Csak, hogy ez a valóság Jimin. A kő kemény valóság.-tette hozzá Namjoon.- De mégis, hogy történhetett ez?
- Nem tudjuk, senki sem tudja.-mondta Jeremy.- De valószínűleg az orvosok hibája.-miközben mesélt váratlanul megszólalt a telefonom. Félre húzódtam, hogy a többiek nyugodtan tudjanak erről beszélni. Boldogan láttam a telefonom kijelzőjén a barátnőm nevét.
- Ennyire hiányoztam?-kezdtem bele a beszélgetésbe.
- El sem köszöntél...egy üzenetet vagy valamit hagyhattál volna.-mondta kissé durcás hangon, de tudtam, hogy nem gondolta komolyan így elmosolyodtam. Miközben beszéltem Jungkook a szeme sarkából látta a hirtelen jött jókedvemet és kíváncsi lett. Felállt az asztalhoz és felém indult, de persze tisztes távolságból figyelt a falnak nekidőlve.
- Még pár nap és visszautazom. Szilveszterre otthon leszek.-mondtam. Jungkook csak halk sustorgást hallott a vonal másik végéből, de tudta, hogy egy lánnyal beszélek. Mosolygott.-Oké..én is téged. Szia.-tettem le végül. Jungkook érdeklődve figyelt.-Le kellett tennie...-még mindig szótlanul figyelt.- Mi van?
- Ki volt az az.."én is téged"?-utánozta a hanglejtésem.
- A barátnőm.-mondtam kertelés nélkül.
- Tudtam, hogy ő volt csak azt vártam, hogy kimond. Láttam a képeket facebook-on. Nagyon csinos.-dicsérte, ami jól esett. Az eddigi barátnőimről mindig volt valami rossz véleménye, de Cindy-ről nem volt.- Hogy is hívják, valami "sz" betűs....
- Cindy.
- Áh, igen, Cindy. Na és...komoly a dolog? Mióta vagytok együtt.
- Lassan fél éve és igen..elég komoly. Lehet hülyének fogsz nézni, de lassan húsz éves fejjel nincs szükségem hülye tyúkokra, akiknek csak az kell, hogy mindig drága cuccokat vegyek nekik.
- Ergo csak a pénzed.-egyszerűsítette le Jungkook.
-Igen...volt már ilyenben részem, kösz több nem kell.
- Megértem, és nem nézlek hülyének...éltél már eleget és szerintem,én is egy komolyabb kapcsolatra fogok vágyni a te korodban.-elmosolyodtam és gondolkodóba estem. Tényleg komolyan gondoltam ezt az egészet Cindy-vel.
- Képzeld,már...-elnevettem magam.- Háromszor megkértem a kezét.
- Mi van?-kérdezte Jungkook kikerekedett szemmel.
- Elsőnek részegen...aztán mikor a kedvenc palacsintámat sütötte.-közben visszaemlékeztem ezekre a dolgokra.- Harmadjára akkor mikor azt mondta, hogy ha még egyszer megkérem a kezét kénytelen lesz igent mondani.
- És te megkérted... de annyit mondok, a részeg mindig komolyan gondol mindent.
- Egyszer elhozom ide... Az itt töltött idő alatt a Szöul torony nőtt a legjobban a szívemhez...ott fogom megkérni. De az lesz az utolsó.-mondtam közben végig Jungkook-t nézve, aki képedve nézett vissza rám.
- Te tényleg szereted.-bólintottam.
- Öcsém, hol vagytok már?-hallottuk meg Suga hangját majd visszamentünk.- Már azt hittük itt hagytatok minket. Na miről ment a traccsparti?
- Semmi, nem fontos.-mondtam majd leültem az asztalhoz.
- V megfogja kérni a barátnője kezét!-mondta Jungkook majd rám kacsintott. Jeremy kezéből közben kiesett a sütemény, Jimin-nek pedig a szájából.
- Mi van?-nézett rám Jin.
- Nem most, majd idővel.-nyugtattam meg őket.- De ezt majd később megbeszéljük! Na mindent megtudtatok, amit akartatok Jeremy-ről?
- Még nem.-mondta Jin majd tőlem kezdett kérdezni.-Nem csináltatok semmit? Ezért be is perelhetnétek az egész kórházat.
- Valójában fel sem merült ez a dolog a szüleinknél. Azonban gondolkoztunk azon, hogy utána járunk a dolognak.-mondtam.
- És mégis hogy?-kérdezte Suga. Drámai hallgatás következett majd hozzátettem.
- Meglátogatjuk a kórházat.
Ahogy srácok elmentek a család összegyűlt a nappaliban. Közben anyu is elmesélte a sztorit.
- Borzalmas, ami veled történt drágám, de gondolom most már....-itt nagyi abbahagyta és csak mosolygott. Gondolom kereste a megfelelő szavakat, de nem tudta magát kifejezni. Szerencsére Jeremy folytatta helyette.
- Igen, most már sokkal jobb.-mosolygott. Természetesen szó esett az orvosok elleni pereskedésről is, de apu mindvégig csak hárította a dolgot, miszerint nincs szükség rá, ez már lassan egy húsz éves ügy, biztos nem kezdenének vele semmit, bla, bla, bla...
- Neo michyeoss-eo? (Megőrültél?)-horkant fel hirtelen nagyapa. Ezek után koreaiul folytatta.- Mi az, hogy nem akarsz az ügyben semmit sem tenni, mégis csak a fiad!
- Te ebbe ne szólj bele, apa! Ez a mi kettőnk dolga Isabelle-el!-vágott vissza apu szintén koreai nyelven. Jeremy érthetetlenül nézett maga elé.
- Most miről van szó?-súgta oda nekem.
- Nem fontos, csak...a családi ügyekről beszélnek.-nem említettem, hogy róla van szó, talán jobb is volt így. A szóbárbajt még midig folytatták, a végén anyu szólt közbe.
- Elég! Erre nincs szükség! Nem ezért jöttünk, kérlek fejezzétek be.-mindketten befejezték.- Fiúk, kérlek titeket menjetek és rendezkedjetek be a szobába.
- Rendben anya.-felelte Jeremy majd bementünk a szobába. Szerencsére két ágy volt, így nem kellett egyikünknek sem a padlón aludnia.
- Figyelj csak, V...
- Igen?
- Tényleg komolyan gondolod, hogy feleségül akarod venni Cindy-t?-elmosolyodtam.
- Azt hiszem...persze nem most..egy-két év múlva.
- Szerinted együtt lesztek addig?
- Nagyon remélem.-feleltem egy nagyobb sóhajjal.- De inkább beszéljünk most másról. Mit szeretnél holnap csinálni?
- Nem tudom, te mit ajánlasz?-rögtön tudtam a választ.
- Mit szólnál, ha elmennénk a Szöul toronyhoz?
- Hát jó,miért ne.-mosolygott majd kipakolta a dolgait a táskájából.
Másnap egyszerre keltünk Jeremy-vel és első dolgunk volt, hogy a konyhába menjünk. A bátyám azonnal megtámadta a sütis tálat én pedig a nappaliba mentem tévézni. Azonban valami szemet szúrt.
- Remy! Gyere egy kicsit!-szóltam a bátyámnak leegyszerűsítve a nevét. Nem szólt érte.
- Mi az?-kérdezte miközben magához szorította a sütid dobozt. A karácsonyfához mentünk, ahol egy becsomagolt kis téglalap alakú dolgot találtunk. A nevünk állt rajta.
- Itt járt a Jézuska.-mondtam majd kibontottam az ajándékot. Legnagyobb meglepetésünkre a Call of Duty legújabb verziója volt, amit már régóta szerettem volna kipróbálni.
- Ne már!-kiáltottunk fel egyszerre a bátyámmal és elmosolyodtunk. Láthatóan Jeremy-nek is tetszett az ajándék. Közben megérkezett a család többi tagja is.
- Látom megtaláltátok az ajándékot.-mosolygott nagyapa.
- Igen, de honnan...?
- Anyátok mesélte, hogy szeretitek az ilyeneket, és Jeremy, mivel nem számítottunk az érkezésedre nem tudtunk neked külön venni semmit.
- Ugyan, nem is kell, ez épp elég.
- Köszönjük!-mondtam mindketten odamentünk a nagyszüleinkhez, hogy megölelhessük őket.- Na és hol a ti ajándékotok?-néztem rá komolyan anyuékra, akik meglepve néztek egymásra.- Csak vicceltem.
- Úgy gondoltuk, hogy már elég nagyok vagytok és hát....tessék.-mondta anyu majd átadott nekünk egy-egy borítékot. Mind tudjuk, hogy mit rejtenek az ilyesfajta borítékok.
- Köszönjük szépen.-mondta Jeremy majd nekik is adtunk egy ölelést.
- Na és, terveztek mára valamit?-kérdezte apu.
- Hát arra gondoltunk, hogy elmennénk kicsit a városba. Megmutatok neki mindent, amit csak tudok.
- Mit szólnátok hozzá, ha hárman mennénk? Hiszen..nem sokat vagyunk együtt.-csak nem...ezt rosszul hallottam, vagy tényleg apám mondta ezt?
- Hát..-néztünk egymásra Jeremy-vel.- Miért is ne?-vontam vállat.
- Szuper, akkor öltözzetek és nem sokára indulunk.-mosolygott apu majd anyuval visszamentek a szobába.
- Hallottad ezt?-néztem rá a bátyámra.
- Mármint, amit apa mondott.-bólintottam.
- Nem sokszor ajánl fel ilyesmit, szóval ki kell használni a lehetőséget.-feleltem és öltözni kezdtünk.
Pár perc múlva mindketten lenn vártunk apára a nappaliban. Közben anyu és a nagyi már főzéshez készültek mert valami meglepi ebédet szerettek volna. Utánunk apu is megérkezett.
- Mehetünk?-kérdezte mi pedig bólintottunk, elköszöntünk a többiektől és elhagytuk a házat.- Mit szólnátok hozzá, ha bemennénk a belvárosba?
- Rendben, menjünk.-felelte Jeremy és nekiindultunk kocsival. Azonban a belvároshoz közeli parkolóban leparkoltunk és gyalog vágtunk neki.
- Gyalog jobban eltudunk merülni a látványban.-mondta apu. Szinte el sem hittem, hogy valóban itt van velünk, ugyanis gyermekkoromban nem sokat lógtunk együtt. Végigmosolyogta az egész utat. Tizenkilenc év alatt nem sokat láttam mosolyogni. Közben vettünk sült gesztenyét és forró teát is, a hóesés pedig még jobban tökéletessé tette ezt az egészet. Az utolsó állomásunk a Szöul torony volt. Mikor felértünk a legtetejére összeszedtem minden bátorságomat és megkérdeztem.
- Apu, hogyhogy eljöttél velünk? Eddig még sosem jöttél el még velem sem.
- Tudod, Victor..sokat rágódtam a dolgom és rájöttem, hogy sok időt vesztegettem a munkára és hanyagoltam a családomat. És most, hogy végre teljes a család-nézett rá mosolyogva másik fiára-többé nem leszek hülye.
- Ezt jó volt hallani.-mondtam mosolyogva majd mindkettőnket átkarolt.
- Jeremy, kérlek ne hidd azt, hogy nem örültem az érkezésednek csak meglepett. De nagyon örülök, hogy itt vagy végre velünk. Tudjátok nagyon sok és nagyon súlyos hibákat követtem el az életemben mert fiatal voltam és hülye... ha tehetném mindent visszacsinálnék.-szünetet tartott- Örülök, hogy két ilyen csodás fiam van.-mintha csak a lelkiismerete beszélne vagy ha beismerő vallomást tett volna, bocsánatkéréssel megspékelve. Mindenesetre még nem hallottam apánkat így beszélni, de jól esett, hogy ilyet mondott nekünk.
- Ezt meg kell örökíteni.-mondta Jeremy majd elővette a telefonját és kattintott. Még soha nem láttam apánkat ilyen boldognak főleg fényképen.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése