41.~

Hazaérkezésünk után felajánlottam a bátyámnak, hogy amíg a szüleink hazaérnek játszunk egy kicsit az xbox-al.
-De még órákba telhet mire hazaérnek.-mondta.
-Tudom, de hidd el, ha belemerülsz észre sem veszed, hogy hogy elment az idő.
-Hát rendben.
-Akkor várj itt, mindjárt lehozom a cuccot. Addig találsz a hűtőben innivalót és a második szekrényben rágcsát.-mutattam a konyha felé majd felszaladtam a játékért. Addig Jeremy kicsit félénken elindult a konyha felé, hiszen még nem ismerte a házat és úgy érezte, hogy egy idegen házában van. Végül megtalálta a dolgokat és a nappaliban lévő kis dohányzó asztalra tette őket. Közben én fenn bíbelődtem a vezetékekkel, de sikerült lehurcolnom.
-Megtaláltad a kaját?
-Igen, itt van.-felelte.
-Szuper, akkor nincs más dolgunk minthogy összekötni a tévével és már kész is.
-Segítsek valamiben?
-Nem kell köszönöm, esetleg annyit, hogy tennél két párnát a tévé elé?-kérdeztem majd szó nélkül levett a kanapéról két párnát, elhelyezte és helyet is foglalt. Én pedig sikeresen összekapcsoltam a dolgokat és leültem mellé. A játék közben elindult.
-Ne már! Ezt a kiadást kerestem mindenhol, de sehol sem találtam.
-Elég hamar elkapkodták, én is az utolsó darabok közül hoztam el.
- Úgy érzem ez jó játék lesz.-húzta széles mosolyra a száját Jeremy és neki kezdtünk.

Fogyott az üdítő, a chipses zacskók kiürültek, az idő pedig csak telt és telt. Minden jól zajlott és pia sem kellett hozzá, hogy mindenfélét vágjunk hozzá a tévéhez. Ez a játék tényleg magába szippantott minket és észre sem vettük, hogy mennyi az idő, egyszerűen nem tudtuk megunni. Viszont egyszer félbehagytuk, ugyanis drága bátyámnak ki kellett mennie.
- V, hol találom a mosdót?
-Az emeleten a folyosó végén, vagy rögtön itt jobbra.-mutattam a földszinti részlegre.
-Az emeletit választom.-mondta majd gyorsan felszaladt. Bizonyára megártott a sok innivaló. Közben én is tartottam egy kis szünetet, addig összepakoltam a kiürült dolgokat. Éppen a kukához tartottam mikor nyílt a bejárati ajtó.
-V, megjöttünk!-hallottam meg anyu hangját. Annyira nem voltam felkészülve az érkezésükre, hogy ami a kezemben volt rögtön kiesett belőle.
-Sz-sziasztok.-dadogtam közben gyorsan összeszedtem a szemetet.-Hát ti?
-Hamarabb végeztünk.-felelte anya majd adott egy puszit.
- Oh az jó..-mondtam és vettem egy nagy levegőt. Itt volt az idő, hogy elmondjak mindent. Közben Jeremy már végzett, de mikor meghallotta a szüleink hagját megtorpant és a fal mögül kezdett hallgatózni. Tudtam, hogy ott van mert kikandikált a fél arca, de ahogy meglátta anyuékat hátrébb állt.
Belekezdtem a mondandómba:
-Mielőtt még bármit csinálnátok, beszélnem kell veletek. Nagyon fontos dologról van szó.
-Ez elég komolyan hangzik, miről lenne szó?-kérdezte anyu.
-Inkább üljetek le.
-Victor térj a lényegre, nem érünk rá egész nap.-felelte apu roppant lekezelően.
-De most rohadtul rá fogsz érni mert a fiadról van szó!-tört elő belőlem.
-Chen..kérlek.-szólalt meg anyu és mindketten-még ha vonakodva is-leültek. Nem tudhatták, hogy nem magamról beszélek.
-Tehát..-vettem egy még nagyobb levegőt de hirtelen azt sem tudtam, hogy hol kezdjem.-Anyu a múltkor elmondta, hogy mi történt a bátyámmal születése közben.
-Ennek mihez van köze?-kérdezte apu.
-Ha megengeded, hogy elmondjam megtudod.-mondtam ismét leheletnyi haraggal. Nem szólt többet.
-Folytasd.-anya nagy odaadással hallgatott.
-Én ebben nem voltam biztos, ezért mindent megtettem, hogy ennek a végére járjak és hát találtam valamit. Pontosabban valakit.
-Mégis kit?-kérdezte anyu.
-Nem tudom fel vagytok-e készülve erre...
-Victor...kit találtál?-kérdezte anyu már majdhogynem könnyes szemmel, hiszen nagyon megérintette a halott testvéremről szóló dolog. Sóhajtottam egy nagyot, majd egy percnyi habozás után megszólaltam.
-Jeremy kérlek.-szóltam fel neki.
Bátyám vett egy hatalmas levegőt, erőt vett magán és lassan közeledni kezdett a lépcsőhöz. A szüleim a lépcsőre szegezték tekintetüket és csak várták, hogy mikor bukkan fel az a titokzatos valaki.

Jeremy lassan előtűnt és tekintetünket elkerülve jött lassan a lépcsőn lefelé. Nem mertem anyuékra nézni, de mikor már a másik fiúk ott állt majdnem előttük, rájuk pillantottam. Anyám, mint akit szellemet látott-sőt még rosszabbat- nézett maga elé a kezét a szája elé tapasztva nehogy elkiáltsa magát. A szeméből dőltek a könnyek, mintha a szeme mélyéről egy kis apró manó vödrökből öntené őket. Már azt hittem levegőt sem kap, de megnyugodtam mikor láttam, ahogy a mellkasa mozog. Apám kissé tátott szájjal mérte végig bátyámat, lehetséges, hogy közben levegőt sem véve.

- Hello.-köszönt halkan Jeremy, és várta a hozzászólásokat. De senki sem szólt semmit.

- Anyu? Apu?-szóltam rájuk, hátha hozzászólnak. Anyu hevesen kezdte forgatni a fejét mellyel azt akarta kifejezni, hogy lehetetlen az, hogy itt áll előtte tizenkilenc éve halottnak hitt gyermeke.

- Lehetetlen.-suttogta apu, de mindenki hallotta.

- N-nem..ez nem..-hadarta anyu még mindig sokkos állapotban könnyeivel küszködve.

- Nem lehetetlen. Ő itt a fiatok. Nem halt meg születés közben, valaki félrevezetett titeket.

- De hát eltemettük.-szólalt meg apu.

- Bárkit is temettetek el, az nem Jeremy volt. Nem tudom, ki mit mondott nektek, de hazudott.-mondtam de kissé azért ledöbbentett az az információ, hogy eltemették, és én erről sem tudtam.

Anya lassan felállt és közeledni kezdett felénk. A keze még mindig a szája elé volt tapasztva, egyáltalán nem tudott hinni a szemének, nem hitte el, hogy ez a valóság. Csak nézte Jeremy-t, akinek hirtelen könnyek szöktek a szemébe.

- Mikor születtél?-kérdezte anyu kissé dadogva. 

- Ezerkilencszázkilencvenöt december harminc.-anyu rám nézett én pedig elmosolyodtam és bólintottam, hogy igen, ő tényleg a fia. Anya lassan a kezét elemelte a szájától és megsimogatta Jeremy arcát. Kezdett rájönni, hogy ez itt mind igaz, és hogy Jeremy valóban a fia.

-Atyaisten... Kisfiam.-mondta anya sírva és magához ölelte Jeremy-t, aki azonnal magához is szorította és anyuval együtt kezdett sírni.

- Anyu.-mondta Jeremy is örömkönnyek között és egymás vállán kezdtek rá még jobban.

- El sem hiszem, hogy itt vagy. Édes Istenem, köszönöm!-tette még hozzá anyu majd meg is puszilta. Az ölelésükből ítélve tizenkilenc évet kellett bepótolniuk, de közben nagy nehezen elengedték egymást majd apa felé ment. Apu tartotta magát, de azért neki is kijárt az ölelés. Mondjuk apun nem látszott meg a túlzott öröm, hogy visszakapta a fiát, de ezt betudtam annak, hogy nem akar érzékenynek látszani. Viszont anyu annál inkább az volt, és el sem bírta engedni újdonsült fiát. Közben hozzám is szólt pár szót.

- Mégis, hogy találtátok meg egymást?

- Ez most eléggé hosszú történet, inkább most élvezzük ki a pillanatot és később mindent elmesélünk.

- Ez teljes képtelenség, ez egyszerűen...Uram Isten, teljesen ugyanolyanok vagytok. Még a tojások sem ilyen egyformák.-nevetett anyu.- Rengeted a bepótolni valónk.

- Igen, valóban.-szólalt meg Jeremy is.

Ahogy ott ültünk négyen a nappaliban a kanapén és beszélgettünk, úgy éreztem, hogy teljes és örömteli lett az életem. Itt vannak a szüleim, van egy jó munkám, csodás barátaim, egy gyönyörű barátnőm, és nem utolsó sorban az egyik nagy álmom. A testvérem.