51.~

*Victor POV*
A vasárnap mintha csak átlibbent volna a szemünk előtt, azonnal eltelt és egy újabb hétfői nap elé néztünk.  Egy rohadt körforgás volt az egész életem, minden nap ugyan azt és ugyanúgy csináltam. Reggel hat órakor csörgött az ébresztőórám, amit mindig változatosan hallgattattam el. Vagy csak óvatosan fogtam és megnyomtam a kikapcsológombot, véletlenül lelököm miközben kiakartam kapcsolni, vagy csak egyszerűen lelöktem a szekrényről. Hát ez esetben az utolsó történt. Annyira idegesítette a csengése, hogy mérgemben levertem. Lassan és kómásan felültem az ágyon, ásítottam egy nagyot, felálltam és elindultam a fürdőszoba felé. Azonban mikor benyitottam kicsit meglepődtem. Jeremy már elfoglalta a fürdőt és éppen pisilt. Gyorsan visszahőköltem és bezártam az ajtót. Megálltam előtte és vártam. Pár pillanat múlva hallottam, ahogy lehúzza a WC-t.
- Bocs, nem tudtam, hogy benn vagy.-kértem bocsánatot mikor kijött.
- Nem baj, bezárhattam volna az ajtót.-felelte majd helyet cseréltünk. Ő megállt az ajtóban én pedig elkezdtem mosni a fogam, de előbb szokásomhoz híven az első adag kis mentolos fogkrémet lenyalogattam a fogkefémről.
- Te is megeszed?-kérdezte mosolyogva.
- Aha. Szeretem a mentolosat.-feleltem majd a második adaggal mosni kezdtem a fogam.- Hogyhogy ilyen hamar fenn vagy? Aludhatnál még.
- Tudom, de nem tudtam aludni. Meg amúgy sem akartam ma sokáig aludni mert állás után kell néznem.
- Csak nem?!
- De. Ebben a házban mindenki dolgozik csak én nem. Koloncnak érzem magam.
- Nem vagy az, de valljuk be, hogy nem árt, ha van saját kezűleg megkeresett pénzed.
- Igen, ez igaz.-értett egyet velem én pedig befejeztem a fogmosást.- Na jó, hagylak készülődni. Csá V.
- Szia.-köszöntem el tőle majd bezártam a fürdőszoba ajtót és én is elvégeztem a reggeli dolgomat.
Miután felfrissültem visszamentem a szobába és átöltöztem. Kezembe akad az a garbó, amit Jeremy és anya vette nekem. Mostantól kicsit elegánsabba kell hogy öltözzek, ugyanis én leszek az üzletvezető az új boltban, és szeretnék jobb és komolyan benyomást kelteni az emberekben, így mára ezt a felsőt választottam. Ehhez társult egy sötétkék farmer, tornacsuka, a kabátom, jól belőtt séró és indulhatott a nap. Viszont ahogy kiléptem az ajtón nyomban szebb lett a napom, ugyanis megláttam életem fényét, a barátnőmet. Mosolyogva néztünk egymásra majd intett egyet. Közelebb mentem hozzá.
- Ki ez a jó nő?-kérdeztem mire forgatni kezdte a fejét.
- Kiről beszélsz?
- Tudod te.-mosolyogtam majd adtam neki egy puszit.
- Munkába mész?
- Igen, de inkább veled dolgoznék együtt.-kacsintottam.
- Aha...figyelj, mit szólnál ha elvinnélek? Apa kölcsön adta a kocsit, hogy ma azzal menjek be a kisállat boltba.
- Ez remekül hangzik, örülnék ha elvinnél.
- Akkor beszállás.-mutatott az autó felé majd beszálltunk. Az autó még mindig nagyon kényelmes volt, a bőrülés szinte csillogott, látszott, hogy ápolva van, és a citromfüves illat is nagyon kellemes volt. Még tudtam volna benne ülni, de ki kellett szállnom mikor Cindy leparkolt a bolt parkolójában. Elköszöntem tőle majd kiszálltam. Ahogy elhajtott csak álltam a bolt előtt és néztem. Még hogy bolt, inkább szupermarket. Sokkal nagyobb volt egy egyszerű boltnál. Sóhajtottam egyet majd bementem az ajtón. Josh és a főnök éppen beszéltek valamiről, viszont mikor beléptem azonnal abbahagyták. Josh odajött hozzám.
- Hello. Mizu?-kérdezte.
- Hello..semmi, de veled? Minden rendben van?-kérdeztem én is mert valami nem festett túl jól a sráccal. Talán csak fáradt volt, és kedvtelen, de valami biztos volt.
- Csak nem aludtam túl jól.-beletrafáltam.- Na, hogy tetszik az új munkahely?
- Elég jó. De azt hittem ennél kisebb lesz.
- Én is, de majd megszokjuk.-veregetett vállba, közben a főnök is odasomfordált hozzánk.
- Nos fiúk, remélem, hogy tetszik itt nektek, és hogy szívvel-lélekkel fogtok itt dolgozni. Ahogy megbeszéltük, Josh te a kasszánál fogsz állni másik két eladóval.
- Várjon, ha van még más is akkor miért jöhetett el Dimitri és Chloe?-kérdezte Josh.
- Ők még nem olyan tapasztaltak mint ti, ide pedig profi munkaerő kell. Nekik jó helyük van a kisboltban. Kérlek Josh, te állj be a kasszába mert percek múlva nyitunk, te pedig Victor gyere velem, elmondom a feladatodat.-szó nélkül követtem őt egy irodába, ahol papírok halma várt az íróasztalon.
- Gondolom papírokat kell intéznem.
- Nem egészen. Persze azt is, de inkább az áruk megrendelésével kell majd foglalkoznod, és hogy a boltban minden a helyén legyen és minden rendben menjen. Megtudsz ezzel birkózni?
- Természetesen.-jelentettem ki határozottan.
- Nagyszerű. Ezen a napon még nem igazán kell ügyeket intézned, de azért jobb ha ezeket a papírokat átnézed és ha végeztél vele akár haza is mehetsz. De ez csak a mai nap. Máskor mindig benn kell maradnod.
- Rendben.
- Jó munkát Victor.-veregetett Charlie is vállon majd egyedül hagyott az irodában. Tágra nyílt szemekkel néztem a papírokat az asztalon majd sóhajtottam egy nagyot. Próbáltam magamnak bemagyarázni, hogy minden rendben lesz, és hogy semmit sem fogok elszúrni. Tényleg szerettem volna jó benyomást kelteni, ezért leültem az asztalhoz és olvasni kezdtem a papírokon lévő szöveget és számokat. Egyszerűen csak néhány szállító adata volt rajta, a termékeik ára, és hogy milyen minőségű árú cikkeket árulnak. A továbbiakban megtaláltam a bolttal kapcsolatos dolgokat, hogy mennyiben van az egész üzlet.
Miután végeztem elhagytam az irodát és megkerestem Josh-t. Az egyes kasszánál állt.
- Na hogy megy?-könyököltem le mellé.
- Nem olyan rossz. Igaz fura, és a mellettem álló két embert nem ismerem, de nem rossz.-mellette még egy lány és egy nagyjából velünk egykorú srác állt. A lány elég sokszor pillantott oda hozzánk, de jobban mondva inkább Josh-t figyelgette.
- A csajt érdekled.-böktem oda felé.
- Ja, ja, nem rossz, de azt megtanultam, hogy munkatárssal nem kezdek. Meg amúgy is. Nem az esetem.
- Ha te mondod.-vontam meg a vállam.-Viszont én elpályázok. A főnök azt mondta, ha tanulmányoztam a papírokat akkor hazamehetek. De csak ma. Szóval...csá haver. Holnap találkozunk.
- Tudod mit, kapd be!Itt hagysz egyedül? Ezekkel?
- Ugyan már, ennyit csak kibírsz. Na csá, sziasztok!-köszöntem el a többiektől is. Ahogy kiléptem a boltból eszembe jutott, hogy mi lenne, ha meglátogatnám a srácokat a kisboltban. Ezt a fejemben tartva el is indultam hozzájuk. Se metróra, se buszra nem volt szükségem, hogy eljussak a bolthoz, így negyed óra sétálás után már meg is érkeztem. Viszont mikor benyitottam senki sem fogadott.
- Hahó!-kiáltottam, de senki sem válaszolt.-Dimitri!-ismét csönd. Beljebb mentem mikor hirtelen hangot hallottam a raktárból. Mintha valami leesett volna, de mire bementem volna Dimitri és Chloe jött ki a helyiségből. Bár nem voltak eléggé rendezettek. Mindketten kissé kócosak voltak, Chloe rúzsa elvolt maszatolva melynek fele Dimitri ajkain volt, és mindehhez hozzátéve a ruházatuk sem állt éppen tökéletesen.

Kissé ledöbbentem, ahogy végignéztem rajtuk. Ezek ketten csak nem összejöttek?
-Hát veletek meg mi a franc van?-kérdeztem félmosollyal mert tudtam mi a helyzet, viszont komolynak akartam hatni.
- Csak...valami...rágcsáló volt a raktárban és....azt próbáltuk elkapni.-próbálta magyarázni a helyzetet Dimitri.
- Rágcsáló?-néztem rájuk karba tett kézzel.- Próbáltátok elkapni? Gondolom az elkapása közben csúszott le a slicced mi?-néztem rá a barátomra, aki azonnal föl is húzta.- Chloe te meg a száddal kaptad el igaz?
- Igen?!-mondta kérdő hangsúllyal.
- Egymást biztos elkaptátok, de kérlek titeket szedjétek magatokat rendbe.-utasítottam őket.- Még jó, hogy nincs most vásárló.-dörmögtem magamban míg a két szerelmes rendbe szedte magát.

*Ezt a fejezetet egyik kedves olvasómnak és egyben jó barátnőmnek ajánlom, Tóth Ildikónak.*

50.~

A döbbenettől Cindy-t még mindig a karjaimban tartottam, de nem csak mi vágtunk fura arcot. A bátyám is furán nézett ránk.

- Talán...megzavartam valamit?

- Nem, nem. Semmit.-felelte Cindy majd halkan odasúgta.- Majd máskor folytatjuk.

- Oké.-feleltem kicsit letörten majd adott egy puszit, én pedig kénytelen voltam őt elengedni a karjaim közül.

- Sziasztok srácok. Egyébként jó a hajad Jeremy.

- Köszi.-felelte Jeremy, Cindy pedig elhagyta a házunkat. A bátyám lassan felém fordult.

- Az időzítésed..ilyen..-mutattam fel a hüvelykujjamat közben állmosolyt mutatva.

- Basszus, bocs V, de nem tudtam, hogy...izé...

- Mindegy, már mindegy. Amúgy meg, mi a jó búbánat történt a hajaddal?-kérdeztem nevetve.

- Mivel tegnap apa kétszer is összetévesztett minket és gondolom ez még többször is előfordult volna, így elmentem Katie néni kedvenc fodrászához. Jó mi?-kérdezte nagy vigyorral és végig simított a haján.

- Ja, ja nem rossz.-válaszoltam, de tényleg nem volt rossz, jól állt neki. Kicsit elgondolkodtam rajta, hogy vajon nekem is jól állna-e, de aztán rájöttem, hogy ugyanúgy nézek ki mint Jeremy, szóval igen, valószínűleg jól állna. Nem mintha egoista lennék. Viszont hamar kitöröltem ezt a gondolatot, ugyanis ragaszkodtam ez eredeti hajszínemhez.

- Na de, tényleg..ne haragudj, hogy éppen most jöttem, küldhettél volna egy üzenetet, hogy később jöjjek. De ez lett volna az..na érted.-nem akart teljesen a lényegre térni, de tudtam, hogy hol akar kilyukadni.

- Igen, ez. De nem a te hibád, talán ez egy jel volt, hogy nincs még itt az ideje.

- Hülyeség. Maradhattam volna az árvaházban még egy kicsit. Most miattam elvan cseszve az egész napod.-mondta megbánóan.
- Nem, tényleg nincs okod bánkódni. Inkább arról beszélj, hogy reggel hogyhogy nem hagytatok nekem semmi cetlit vagy valamit, hogy elmentetek. Komolyan olyan érzésem volt, mintha itthon hagytatok volna.-beszéltem a reggeli kis mini szívrohamomról.
- Anya mondta neked reggel, hogy mindenki elment, de nagyon mélyen aludtál. Akkor lehet nem hallottad.
- Hát több mint valószínű.-kezdtem bólogatni.
- Figyelj csak, gondolkodtam...a tegnap estéről.
- És jutottál valamire?-kérdeztem.
- Nem sokra de, azt hiszem kitaláltam valamit.-kíváncsian néztem rá.- Ugyebár te is mindent megtettél, hogy megtalálj engem, és még a kórházba is elmentél.
- Hova szeretnél kilyukadni?
- Elmehetnénk, és megkereshetnénk azt az orvost, aki téves infót adott anyáéknak. Vagy legalább azt kideríthetnénk, hogy született-e velünk egyszerre egy másik gyerek. Ha igen akkor mi van, ha az a gyerek halt meg és összekevertek minket?
- Ha így is lenne, akkor nem annak a gyereknek az anyjánál lennél?-kérdeztem ezzel dugába döntve az elméletét. Remény vesztve zuhant a kanapéra nagyot sóhajtva.
- Akkor feladom. Nem volt más ötletem.
- De nem, nem, jó volt a kórházas ötlet. Semmit sem vesztünk vele ha elmegyünk.
- Akkor benne vagy?-kérdezte lelkes mosollyal.
- Benne!-ütöttük össze az öklünket.- Jut is eszembe, hívott a nagymama Koreából. Szeretné, ha nála töltenénk a karácsonyt.
- Ez jól hangzik, legalább megismerhetem. És...csak koreaiul tud?-kérdezte kicsit megszeppenve.
- Nem, a nagypapa amerikai, így a nagymama is tud angolul. Nem kell aggódnod.-biztattam.
- Akkor jó.-mosolygott. Éppen, hogy befejeztük a beszélgetést anyu lépett be az ajtón.
- Sziasztok drágáim.-mosolygott ránk a kezeiben két nagy mappával, ami tele volt papírokkal.
- Szia, várj segítünk.-mentünk oda mindketten majd elvettük tőle az iratokat.
- Mi is lenne velem nélkületek?-nézett ránk csillogó szemekkel majd kaptunk egy-egy puszit.
- Amúgy anyu, telefonált a nagyi.
- Koreai nagyi?-kérdezte.
- Igen. Azt szeretné, ha karácsonyra hozzájuk utaznánk mivel tavaly nem voltunk. Ha nincs ellenetekre én beleegyeztem.
- Persze, nem gond.
- És azt mondta, hogy ha apu hazajön hívja vissza.
- Valószínűleg apátok sokáig fog dolgozni így majd én visszahívom.-felelte anyu.
- Rendben.-mondtam és már mentem volna fel a szobámba mikor megállított.
- Míg el nem felejtem...jövőhéten lesz egy jótékonysági bál, amire hivatalosak vagyunk. Nagyon szeretném, ha eljönnétek velünk.
- Ez jól hangzik.-bólintottunk rá mindketten a bátyámmal.
- És V drágám, hogy jobban érezd magad Cindy-t is hozhatod.
- Biztos szívesen eljönne.-mosolyogtam.
- Na most már mehettek.-legyintett a kezével anya, amivel arra utalt, hogy pucoljunk fel a szobánkba, ha már annyira siettünk. Ahogy felmentünk Jeremy aggodalmaskodni kezdett.
- Mit vegyek fel? Nincs öltönyöm, semmi ilyesmim nincs.
- Nekem is csak egy van, de anyut majd rávesszük, hogy menjünk el vásárolni.-mondtam, de nem is kellett volna, ugyanis:
- Fiúk, kedden elmegyünk vásárolni!-kiáltott fel hozzánk az emeletre. Jeremy-vel egymásra néztünk.
- Nem szóltam.-mondta Jeremy majd mindketten elvonultunk a szobánkba.

*Josh POV*
A szokásos módon anya alig csinál valamit, és egész nap csak benn gubbaszt a szobájában. A válás óta nagyon maga alatt van és még csak engem sem enged közel magához. Burkot vont maga köré és mindenkit kívül hagyott. Ezen kívül még a szívemet is darabokra tépték. A barátaim előtt leplezem és próbálom adni a kemény Josh-t, akit semmi sem érdekel, és teljesen leszarja, hogy a lány, akit a legjobban szeretett szívfájdalom nélkül megcsalta. Neki nem számított az, hogy engem ez az őrületbe kerget és összeomlok e miatt. Egyszerűen az életkedvem a béka feneke alatt volt, sőt még ott sem.
 A fürdőszobában voltam mikor eszembe jutott valami. Anya mostanában nyugtatókon él, hogy valahogy túlvészelje a napokat. Kinyitottam a mosdókagyló feletti kis tükrös szekrényt, amiben rögtön kiszúrtam a nyugtatós dobozt. Elemeltem és nézegetni kezdtem. Lecsavartam a tetejét majd kivettem egy szemet. Esetleg...mi lenne ha....nem, nem ez nagyon nem jó ötlet, nem vetemedek ilyesmire, ennyit nem ér az egész. Fogtam és visszatettem a szekrénybe majd elhagytam a fürdőszobát. Hülye voltam, hogy ilyesmire gondoltam.

49.~

Másnap mikor felkeltem szokatlan dologra lettem figyelmes.Csönd volt. Általában ilyenkor edények csörömpölését hallom, vagy legalább is a frissen sült palacsinta illata fölébreszt, de most semmit sem tapasztaltam. Az éjjeli szekrényemen lévő órára néztem, ami már delet mutatott.
Így elaludtam?-kérdeztem magamtól majd lassan felültem. Megdörzsöltem a szemeimet majd ásítottam egy nagyot. Megvakartam a fejem és kiszálltam az ágyból. A nappaliba mentem, ahol senkit sem találtam. Gondoltam még biztos alszik mindenki, így hát visszamentem az emeletre és körülnéztem. Bekopogtam anyáékhoz majd be is nyitottam, de senki sem volt ott. Ezután Jeremy-hez is kopogtam, de őt sem találtam sehol. Kezdtem magam úgy érezni mint Kevin, a Reszkessetek betörőkben. Mintha itthon hagytak volna. De nem volt más választásom, visszamentem a szobámba, magamhoz vettem a telefont és hívtam anyát. Azonnal felvette.
- Szia V.
- Szia, megtudhatnám, hogy hol vagy?
- Tippelhetsz...-sóhajtott.
- Az irodában? Vasárnap?
- Igen, de remélem ma hamar végzünk. Apád is itt van.
- Hát rendben, akkor később találkozunk, szia.-köszöntem el majd letettem, de elfelejtettem megkérdezni, hogy hol van Jeremy, így őt is felhívtam. Ő is azonnal felvette.
- Hello öcsi.
- Szia, hol vagy?
- Oh, az legyen meglepetés, csak annyit mondok, hogy eljöttem az árvaházba és még egy másik helyre, de ha hazaérek meglátod. Nagyjából két óra és otthon vagyok.
- Oké. Szia.-mondtam és letettem. Hova mehetett? Ezen elgondolkodtam egy kicsit, utána a fürdőbe mentem és felfrissítettem magam. Lezuhanyoztam, fogat mostam, felöltöztem majd lementem és elkészítettem a reggelimet. Mivel ügyetlen voltam a palacsinta készítéshez a müzlinél maradtam.
Már majdnem el is fogyasztottam mikor megszólalt a "családi telefon". Kíváncsian mentem oda és meglepetten láttam a kijelzőjén lévő számot. Koreai hívószám. Csak nem...
- Igen, tessék?!-szóltam bele kicsit izgatottan.
- Victor, te vagy az?-hallottam meg egy nagyon ismerős hangot. A nagyi volt Dél-Koreából.
- Igen, én vagyok, szia nagyi!-válaszoltam, de persze koreaiul. Ugyanis a nagyi jobban szeretett koreaiul társalogni mint angolul, pedig az angol nyelvet is jól beszélte.
Beszélgetni kezdtünk a családi helyzetekről mint a mi, mint az ő feléről. Az ottani barátaimról is kérdeztem őket, hiszen nem messze laktak a nagyiéktól és szinte naponta találkoztak egymással.
Természetesen az is felmerült, hogy a karácsonyt náluk töltjük. Én személy szerint beleegyeztem, de megígértem neki, hogy apu még a mai nap folyamán visszahívja.
Már a beszélgetés végén tartottunk, mikor csöngettek.
- Gyere!-kiáltottam ki majd tovább beszélgettem. Cindy lépett be a házba és mikor megláttam azonnal félbehagytam a beszélgetést és az elköszönésre tereltem a szót. Cindy csodálkozva nézte és hallgatta az idegennyelvi beszélgetésemet.
- Rendben nagyi, ezt még apuval megbeszélitek, de nekem sajnos mennem kell. Szeretlek! Szia.-köszöntem el majd letettem.
- Hú, az öreglány bír beszélni.-fordultam Cindy felé.
- A nagymamáddal beszéltél?
- Igen. Angolul is tud, de jobban szereti a koreai nyelvet. Amúgy szia.-mosolyogtam rá majd közelebb mentem hozzá és megpusziltam.
- Szia. Egyébként nagyon jól beszéled a nyelvet.-mosolygott.
- Tényleg?-kérdeztem tőle szintén mosolyogva.- Mi szél hozott?
- Csak gondoltam meglátogatlak, hátha már hiányoztam, vagy ilyesmi.-húzta fel a vállait.
- Te mindig hiányzol.-feleltem halkan egy fél mosollyal.-Egyébként jó, hogy jöttél, ugyanis egyedül vagyok itthon. Anyuék az irodában vannak, Jeremy meg elvileg az árvaházba ment, de kitudja még, hogy hol lófrál.
- Akkor tényleg jó, hogy jöttem.-mosolygott még mindig.
- Gyere.-biccentettem a fejemmel a kanapé felé majd mindketten egyszerre huppantunk le.
- Na és...eddig hogy telik a mai napod?
- Hát nem rég keltem fel..szóval eddig még sehogy, de most jó, hogy itt vagy.
- Igen, így tényleg jó.-hatás szünet következett és csak bámultunk egymás szemébe- Apropó, hogy ment tegnap a boltban? Chloe megkapta a munkát?
- Oh igen, és nem csak a munkát.-mondtam sejtelmesen.
- Hát még mit?
- Az biztos, hogy Dimitri szívét is megkapta.
- Tényleg? Ezt örömmel hallom, olyan aranyosak együtt.-mondta mire ránéztem, miből rögtön tudta az én véleményem.- Igen, igen, de mi aranyosabbak vagyunk.-forgatta a szemét majd nevetett.
- Így van.-bólintottam.
- Csak szegény Josh-t sajnálom. Ashley jól elbánt vele, pedig nem érdemelte meg.
- Nekem mondod...nem is értem, hogy miért tette.
- Azért remélem Josh nincs annyira maga alatt, hogy gyógyszerekhez nyúljon vagy ilyesmi.
- Nem, biztos nincs. Azért azt látnám rajta, és ő nem tenne ilyet. Ebben biztos vagyok.
- Remélem igazad van.-mondta majd csönd lett. Közben egymás tenyerébe tettük a kezünket és azt nézegettük.- Amúgy mit jelentett az a szó, amit utoljára mondtál a nagyidnak? Az nagyon tetszett.
- Melyik? Az "Annyeong"?(Szia)
- Az az előtti.
-Saranghaeyo? (Szeretlek).
- Igen, ez mit jelent?-kérdezte.Mintha csak egy égi jel lett volna, hogy itt az ideje, hogy elmondjam neki. Szeretem.
- Szeretlek.-mondtam középhangerőn. Csillogó szemekkel rám nézett.
- Saranghaeyo.-ismételte mindvégig a szemembe nézve.
- Én is téged.-feleltem majd megcsókoltam. Ebből szenvedélyesebb csók lett majd a pillanat hevében a karjaimba kaptam. A karjait a nyakam köré kulcsolta és úgy vittem őt a szobám felé. Illetve csak vittem volna, ugyanis valaki betoppant az ajtón.
- Hello, hello!-hallottam meg a bátyám hangját. Mindketten Cindy-vel felé néztünk, hogy köszönjünk neki, de szinte elállt a szavunk a látványtól. Valóban Jeremy jött be a házba. Szőke hajjal.

Az "új" Jeremy

48.~

Az ünneplés és a munka után hazaindultam. Amint beértem a házba isteni illatok csapták meg az orromat és mintha csak az orromnál fogva húzott volna be az illat a konyhába. Örömmel láttam, hogy anya és Jeremy sürög-forog a konyhában.
- Csak nem csirke lesz?-kérdeztem nagy mosollyal.
- De pontosan, hogy az lesz.-mosolygott anya.- A két drága fiamnak a legjobbat.
- És miért kapjuk a csirkét?-kérdeztem és leültem az asztalhoz.
- Mert szeretlek titeket.-felelte anya majd mindkettőnknek adott egy-egy puszit.
- Na és mit csináltatok ma?-kérdeztem.
- Elmentünk kicsit vásárolgatni. Pár cuccot, de rólad sem feledkeztünk meg.
- Várj egy kicsit.-mondta Jeremy majd a nappaliba ment és turkálni kezdett a kanapén lévő táskában. Egy felsőt vett ki belőle majd átadta nekem.

Victor

- Remélem jó a méret, mert rám is ilyen kell.-mondta Jeremy. Egy fekete garbó volt.
- Jeremy választotta.-szólt hozzá anya.
- Honnan tudtad, hogy bírom az ilyesmit?-kérdeztem meglepve.
- Az öcsém vagy...megérzés. Ja és én is szeretem.-mosolygott. Tényleg szerettem az ilyesfajta holmikat, főleg ősszel szerettem hordani.
- Köszönöm, jó ízlésed van.-nevettem. Eztán azt is megmutatta, hogy anyu neki mit vett. Ahogy sejtettem, hasonló stílusú ruhákat vett neki, mint amilyenek nekem vannak.-Amúgy anyu, nem kérhetem el a bátyámat? Dumálgatni kicsit...
- De, persze, menjetek.-mosolygott anya. Mióta velünk van a bátyám egyre többet mosolyog, és ezek igazi, boldog mosolyok, amiket már régen láttam. Igaz, eddig is mosolygott és persze voltak mikor tiszta szívből tette, de mostanában mindig így mosolyog, ami engem is mosolygásra késztetett.
Jeremy-vel felmentünk a szobámba, ahol a bátyám azonnal mesélni kezdett.
- Nem hiszed el ma hol voltam.
- Hol?
- A síromnál.-felhúztam a szemöldökeimet.
- Hogy hol a bánatba?
- Jól hallottad. Elmentünk a temetőbe és tényleg ott van egy sírkő, rajta a nevem, a születési dátumom, minden.
- Eléggé furcsa lehetett.
- Az nem kifejezés, és nem csak ez volt a furcsa.
- Hát mi még?-kérdeztem mert már tényleg kíváncsi voltam a dologra.
- Azt tudtad, hogy anya nem volt ott a temetésnél, és semmit sem intézett a dologgal a kapcsolatban?
- Csak azt, hogy apu intézett mindent, de erről beszélni is akartam vele.
- Igen, az talán jó ötlet. De még mindig homályos minden..nekem az intézet vezetője azt mondta, hogy a kórházban hagytak. De mi van ha tényleg ott hagytak, csak ők erről nem tudtak?
- Halvány lila gőzöm sincs, hogy mi van ennek a hátterében. De nyugodj meg, kifogjuk deríteni és kezdjük azzal, hogy beszélünk apuval.-mondtam.
- Rendben. Remélem ő fog tudni valami értelmes magyarázatot  adni.
- Hát azt én is.-bólintottam. Közben lentről ajtó csapódást hallottunk, ami csak egyet jelenthetett. Apu hazajött. Jeremy-vel egymásra néztünk.
- Úgy tűnik, hogy ez nem akar váratni magával.-mondtam.
- Egyértelműen nem akar.-felelte Jeremy majd mint akiket puskából lőttek ki, leszaladtunk a nappaliba. Jeremy előbb ért le, ami egy kis félreértést vont maga után.
- Szia Victor, Jeremy.-köszönt tévesen apa.
- Jeremy vagyok.
- És én vagyok Victor.-közöltük a helyes sorrendet.
- Oh, bocsánat srácok, csak annyira hasonlítotok egymásra.-ez volt az első, hogy valaki nem tudott minket megkülönböztetni. Jó, bár a múltkor Josh is össze tévesztett minket, de akkor még a saját nevét sem tudta, nem hogy a miénket. Mondjuk nem volt ez olyan nagy baj, de azért jobbnak láttuk, ha tudták melyikünk ki.
- Apu, szeretnénk tőled valamit kérdezni.-kezdetem bele.
- Mit szeretnétek?-kérdezte közben levette a cipőjét és a zakóját.
- Csak ülj le és elmondjuk.-kicsit megfontolva de végül leült.
- Miről lenne szó?
- Csak annyi lenne, hogy mikor kijelentették, hogy meghalt az első szülött gyerek, akkor nem tévesztették el a gyerekeket? Úgy értem mi van, ha nem is engem, hanem egy másik gyereket temettetek el?-kérdezte Jeremy, mire apa arca szinte lefagyott.
- Hogy jutott eszedbe ez a kérdés?
- Anyával ma kinn jártunk a temetőn és csak úgy eszembe jutott.
- Nézd Victor...
- Jeremy vagyok!-emelte föl a hangját hirtelen a bátyám.
- Bocsánat, Jeremy...ahogy megszülettél már azt mondták, hogy nem élted túl. Próbáltak újraéleszteni, de nem sikerült, és tény, hogy nagyon össze voltam zavarodva, de akkor is pontosan tudom, hogy a te testedet temettük el.-felelte, de egyáltalán nem volt hiteles az, amit próbált beadni. Dadogott közben és folyton másfelé nézett, de ezt nem voltam hajlandó a tudtára adni, legalább is még most nem.
- Hát ezek szerint mégis más fekszik abban a sírban. De csak ennyit akartam.-mondta Jeremy majd felállt.- Ja, és Jeremy vagyok. Még mindig.-fordult vissza meg tovább ment. Utána mentem, de ezúttal az ő szobájába.
- Nem igaz, hogy nem tudod őket megkülönböztetni, tudod ez milyen rosszul esett Jeremy-nek?-förmedt rá anyu apura.
- Ugyan már, ez nem olyan nagy dolog! Teljesen egyformák, nem tudok ezzel mit tenni!
- Csak én érzem úgy, hogy téged teljesen hidegen hagy a másik fiad? Mert ha igen, akkor ezen nagyon gyorsan változtass!
- Örülök, hogy itt van, de szerintem ez nem olyan nagy dolog. Kaptunk még egyet Victor-ból.-anyu elképedve hallgatta végig.
- Elment neked a józan eszed! Tizenkilenc éve azt hittük, hogy meghalt, erre most itt van és nem vagy képes neki örülni? Hogy lehetsz ilyen Chen?
- Isabelle...hagyj most ezzel! Ez van és kész, itt van, örülök, de különösebben nem hat meg.
- Elmész te a büdös francba, szívtelen paraszt!-vágta hozzá anyu a kezében tartott konyharuhát majd ügyet sem vetve apura tovább végezete a dolgát.

47.~

Anya belém karolt, és úgy mentünk be a temető kapuján. Mindketten izgatottan és kicsit zavartan lépkedtünk a sírok között mígnem megálltunk az egyiknél. A sírkövön az én nevem állt, a születési dátumom, valamint egy idézet:

" Kinek gyermekét nem fedi sírhalom, nem tudja mi az igazi fájdalom. Soha el nem felejtünk."

Sóhajtottam egy nagyot.

- Azért ez elég...furcsa.-mondtam, hiszen tényleg így gondoltam. Nagyon furcsa volt a saját síromnál állni, mintha valóban meghaltam volna és csak a jövőbeli énem állt volna a előtte.

- Nekem mondod..-sóhajtott anya is.- Most, hogy itt vagy mellettem és így állok itt, olyan mintha egy idegen sírjánál lennék.

- Te láttad azt, akit eltemettek?

- Nem. Olyan depresszióba estem, hogy apátok intézett mindent. Még a temetésre sem jöttem el, csak utána három nappal voltam képes ide kijönni. És már csak ezt láttam. Szörnyű volt belegondolni, hogy a sírkő alatt az egyik fiam fekszik. Csak az tartotta bennem a lelket, hogy tudtam, hogy az öcséd ott van velünk.

- De most már én is itt vagyok.-mosolyogtam rá.

- És most ez a legjobb dolog, ami csak történhetett.-mosolygott rám, majd megölelt.- El sem tudod képzelni, hogy mennyire örülök neked. Nagyon szeretlek kisfiam.-hirtelen könnycseppek szöktek a szemembe. Azt hiszem, mindig is erre vágytam, hogy valaki ilyet mondjon nekem, és hogy én ezt viszonozhassam.

- Én is téged anya.

Mikor mindketten engedtünk az ölelésből elhagytuk a temetőt és hazaindultunk. Viszont az autóban még kérdezgettem pár dolgot.

- Na és mit szóltatok hozzá, mikor megtudtátok, hogy ikreitek lesznek?

- Nagyon örültem neki. Apátok persze nem mutatta ki, hogy mennyire örült, hiszen nagyon aggódott. Ugyanis mikor terhes lettem alig volt valamink. Nagyon szűkös volt az anyagi helyzetünk és mindössze csak tizennyolc évesek voltunk. Így az anyáméknál éltünk mindketten egy kis ideig, amíg nem találtunk egy kis albérletet. Még magunkról is nehéz volt gondoskodni, nemhogy két gyerekről. Chen nem hitte, hogy eltudunk tartani két gyereket, de én pozitívan álltam a dolgokhoz. És mikor megszülettetek nagyon boldog voltam, csak ugye, bekövetkezett a váratlan. De erről már fölösleges beszélni, hogy mi volt a múltban, a jelen a fontos.-mosolygott, mire visszamosolyogtam.

- Csak még egy kérdést feltehetnék?

- Persze.

- Emlékszel a nővérre, aki közölte, hogy meghalt az első szülött?

- Nem nővér volt, hanem az orvos. Ő mondta, hogy sajnos nem élte túl.-mondta én pedig csöndben maradtam. Hirtelen minden átfutott az agyamon, de jobbnak láttam, ha inkább nem kérdezek többet.

*Victor POV*

Mikor végre Josh is megérkezett hozzánk hozzáfogtunk a munkához. Kicsivel később a legnagyobb meglepetésünkre a főnök lépett be az ajtón.

- Reggelt főnök!-köszönt Josh, aztán mi is.

- Jó reggelt. Nos, jó hírem van!-mindannyian fülelni kezdtünk.- Hétfőtől megnyílik az új boltom, és fiúk, szeretném, ha hétfőn már ott kezdenétek.-nézett rám és Josh-ra.

- Ez nagyszerű, és milyen állást kellene betöltenünk?

- Amint már mondtam szeretném, ha Victor lenne az üzletvezető. Bízok benned, tudom, hogy jól fogod csinálni.-nézett rám.

- Nem fog csalódni.-feleltem egy biztató mosollyal.

- Josh, neked a kasszában kellene állnod.

- Meglesz főnök.-bólintott Josh.

- Dimitri, szeretném ha te itt maradnál, viszont hozzád kellene még egy ember.-hirtelen eszembe ötlött valami.

- Főnök, én tudnék még egy embert. Ha gondolja, akkor már most is felhívhatom.

- Az tökéletes lenne. Akkor felhívnád?

- Persze, csak egy pillanat.-mondtam majd előkotorásztam a telefonomat. Tárcsáztam Cindy-t, akitől elkértem Chloe telefonszámát, ugyanis tudatában voltam, hogy munkát keres. Sikeresen felvette és beleegyezett, hogy ma bejön. Dimitri-nek erről egy szót sem szóltam, szerettem volna őt meglepni.

- Kit hívtál?-kérdezte Josh.

- Majd meglátjátok.-kacsintottam, mire Dimitri furcsán nézett rám.

Míg mi dolgozni kezdtünk a főnök hátra vonult az irodába és ott intézett valamilyen papírmunkát. Nagyjából félóra múlva csöngött a bejárati ajtó feletti kis csengő. Azonnal felkaptuk a fejünket. 

- Szia Chloe!-köszöntünk Josh-al. Dimitri hirtelen meg sem tudott szólalni, de miután föleszmélt rámosolygott és köszönt.

- Sziasztok! Szia Dimitri.-köszönt külön a barátunknak is nagyobb mosollyal.- Hallom van egy üres állás.

- Így van, egy pillanat és szólok a főnöknek.-mondta Josh, majd elfutott az iroda felé. A főnökkel együtt jött vissza.

- Jó napot, bizonyára ön, akit Victor ajánlott.

- Jó napot, Chloe Harris.-mutatkozott be, majd kezet fogtak.

- Örvendek, Charlie Davson. Kérem kövessen, hogy megbeszéljük a dolgokat.-mondta, de mielőtt még elmentek volna a két gerle még vetett egy pillantást egymásra és csak eztán ment be Chloe az irodába.

- Ezt meg, hogy?-kérdezte Dimitri nagy mosollyal.

- Cindy mondta, hogy munkára van szüksége, így gondoltam miért ne dolgozhatna itt veled?

- Jövök neked eggyel, de tényleg.-mondta Dimitri majd odajött hozzám és megölelt.

- Így mindkettőtöknek jót tettem.

- Ja, megvan az évi jó cselekedeted.-nevetett Josh.

- Így is mondhatjuk.-bólintottam majd visszaálltam a kasszához.

Dimitri már tűkön ülve várta, hogy mit mondott a főnök, mígnem tíz perc múlva ki nem jöttek. Még igazán semmit sem hallottunk, csak annyit láttunk, hogy újra kezet fognak egymással.

- Nos, nagyon örültem, de nekem mennem kell. Remélem nem kell majd magam meggondolnom.-hallottuk a főnököt.

- Biztosítom, hogy nem.-felelte határozottan Chloe, a főnök pedig egy mosollyal távozott.

- Na?-kérdeztük.

- Hát az van, hogy kicsivel többet fogunk találkozni, ugyanis enyém az állás.-jelentette ki boldogan mire mindannyian összepacsiztunk.

- Vagyis munkatársak lettünk.-mosolygott Dimitri.

- Igen, de azért sajnálom, hogy ti már nem fogtok itt dolgozni.-nézett ránk is.

- Jól meglesztek itt ketten Dimitri pajtással, ugye?-kérdezte Josh majd átkarolta Dimitri-t.

- Ahogy mondod.

- Nos, mivel tiéd a meló, ünnepelnünk kell!-mondtam majd bementem az egyik sorba és egy üveg gyerekpezsgővel tértem vissza.

- Ez komoly?-nézett rám Josh.

- Nincs most pénzem igazira.-nevettem.- Jobb a semminél!

- Igaz...hozok poharat.-mondta Josh, majd elment eldobható poharakért. Felbontottuk a pezsgőt majd ünnepelni kezdtük az új munkaerőt, de éreztem, hogy hamarosan Dimitri már nem csak az új munkatársat fogja benne látni, bár eddig sem csak ezt látta.

46.~

Nem gondoltunk bele ebbe igazán ebbe a bulizós dologba, ugyanis másnap reggel mennünk kellett dolgozni. Ahogy reggel hatkor megcsörrent az ébresztőóra élőhalott módjára ültem fel az ágyon és állítottam le a csörgést. Úgy éreztem, mintha valaki a fejemet belülről feszítené ketté, iszonyatosan fájt. Még csak be sem voltam rúgva, de ezek szerint pár pohár feles is megtette a hatását.
Nagyon, nagyon nehezen keltem fel az ágyból és a fürdőszoba felé vánszorogtam. Kopogtam, hátha van benn valaki, de senki nem válaszolt, így nyugodt szívvel nyitottam be. Megmosdottam, fogat mostam, és beállítottam a hajamat. Miután ezzel végeztem visszamentem a szobámba. Az ágy mintha hívogatott volna, mintha csak azt akarta volna, hogy feküdjek le és soha többé ne keljek ki belőle. De sajnos nem tehettem, így felvettem egy farmert, egy hosszú ujjú szürke pulcsit, a telefonomat zsebre tettem, és lementem a nappaliba. Természetesen a hajamat még beállítottam és úgy mentem tovább.
Nagyon éhes voltam, így muszáj volt valamit ennem. Gabonapehelyre gondoltam, így a konyhába siettem, ahol megdöbbenve láttam, hogy Jeremy már az asztalnál ül és egy tál pelyhet eszik.
- Jó reggelt, öcsi.-üdvözölt mosolyogva.
- Reggelt bátyó, ilyen hamar?
- Igen, hozzá szoktam a korán keléshez, bár nem megyek sehová. Te, gondolom munkába mész.
- Igen, de semmi erőm sincs. Alig aludtam valamit, és a fejem is nagyon fáj.-mondtam és kiöntöttem a tálamba a reggelimet, majd kivettem a tejet a hűtőből. és leültem vele szembe.
- Én is gondoltam rá, hogy keresni kellene valami munkát, de fogalmam sincs, hogy hol kezdjem.
- Ha gondolod akkor megkérdezhetek valakit, tud-e valamilyen munkát.
- Rendben, köszi.
- Nincs mit. Amúgy van már valamilyen programod?
- Ami azt illeti...nincs.-rázta meg a fejét.
- Ne félj, anyu biztos kitalál majd valamit. Ma úgy is itthon lesz, biztos vagyok benne, hogy nem fogja hagyni, hogy unatkozz.-nevettem. Lassan be is fejeztem a reggelimet, így felálltam, és felvettem a cipőm.
- Hát, nekem mennem kell, de munka után jövök és kitalálunk valamit.
- Oké, és jó munkát!
- Kösz. Szia!-köszöntem el Jeremy-től és elindultam a munkába. Ma Cindy nem dolgozott, így nem tudtunk együtt menni.
Úton a buszmegálló felé zenét hallgattam, hogy addig se unatkozzak, de még akkor sem vettem ki a fülemből a headsetet, mikor a buszon ültem. Miközben ültem a buszon csak bámultam ki a busz ablakán és a párás ablaküvegre rajzolgattam.
Mikor leszálltam a buszról és a bolt felé sétáltam megláttam Josh-t, aki feldúltan járkált a bolt előtt. Csak később láttam meg, hogy közben telefonált. Mire odaértem már letette.
- Rohadt ribanc..-mondta és a kabátzsebéből előhúzott egy doboz cigit. Ki vett egy szálat és egy gyújtott és már pöfékelt is.
- Hello.-köszöntem.
- Csá.
- Történt valami? Ki hívott?
- Szerinted?-tudtam, hogy ki volt és ezt egy hallgatással igazoltam.
- Mit akart?
- Az egyetem mellett kellene neki egy állás és felhív engem, érted engem, hogy ajánljam be a főnöknél. Ő csal meg és szakít velem, és még én tegyek neki szívességet? Inkább ő tegyen nekem!-mondta zaklatottan és beleszívott a cigibe.- Elmehet a francba, biztos nem mondok semmit a főnöknek.
- Megértem, és őszintén én sem szeretném, hogy itt dolgozzon.-feleltem.- Most kicsit terelem a témát, de ahhoz képest, hogy tegnap hogy néztél ki egész jól vagy.
- Ja, csak a fejem zúg és valamilyen sípolást hallok.-piszkálta meg a fülét.- Biztos nagyon durva lehettem tegnap.
- Leálltál ölelgetni az út közepén Cindy-t, és úgy táncoltál mint aki...hát mint aki be volt állva.-nevettem el magam.- Jó, hogy azt nem kérted, hogy lyukasszam ki a füledet.
- Az már durva lett volna.-nevetett ő is. Közben befutott Dimitri barátunk is.
- Reggelt srácok!
- Hé, itt van Rómeó!-köszönt Josh a hozzá illő módon.- Na, hogy ment tegnap este?
- Te, ezt honnan tudod?-kérdeztem.
- Erre emlékszem, azért csak nem voltam olyan seggrészeg. Na, mesélj!
- Csak hazakísértem, és kaptam tőle egy puszit.
- Ez eldőlt, a csaj a tiéd.-mondta Josh.-Amúgy bunkó vagyok, kérsz egy slukkot?-nyújtotta felé a cigit.
- Nem, kösz. Leszoktam.
- Dohányoztál?-kérdeztem.
- Igen, de már egy éve nem szívom.
- Sosem késő visszaszokni.-kezdte el mozgatni Josh a cigit Dimitri orra előtt.
- Állj már le, maradt még benned?-kérdeztem.
- Nem tudom, de a lényeg, hogy tuti bejössz a csajnak. És, fogtok még találkozni?
- Remélem.-mosolygott Dimitri.- Amúgy nem akartok bemenni, mert rohadt hideg van!
- Menjünk.-mondtam be mentünk.
- Persze menjetek, addig én itt szép csendben tüdőrákot kapok.-felelte Josh.
- Hát nyomd el és nem fogsz.-mondtam.
- Hülye vagy! Drága ahhoz, hogy elnyomjam, még a felénél sem tartok!-válaszolta Josh, mi pedig ott hagytuk a drága tüdőrákjával együtt.
*Jeremy POV* 
Miután az öcsém elment dolgozni még befejeztem a reggelimet. Közben apu és anyu is lejött, annyi különbséggel, hogy apa munkára kész szerelésben, anya pedig egy köntösben és mamuszban.
- Nem tudom mikor jövök, attól függ, hogy mennyi a papírmunka.
- Jó, de ha esetleg este is benn kell maradnod hívj.
- Rendben, szia drágám. Szia Jeremy!-köszönt nekem is, én pedig visszaintettem. Anya mosolyogva fordult felém.
- Na drágám..mit szeretnél ma csinálni?-kérdezte majd odajött hozzám és hátulról átölelt. Olyan jól esett, annyi szeretet volt benne és annyi odaadás, hogy az szinte leírhatatlan. Igazi anyai ölelés volt.
- Nem tudom...azon gondolkodtam, hogy valami munkát kellene keresnem.
- Erre még nagyon sok idő van, de mit szólnál hozzá, ha ma együtt csinálnánk valamit?-kérdezte csillogó szemekkel. Tudom, hogy a korombeli fiúk számára ciki, ha meglátják őket az anyukkal, és a lányokkal szoktak elmenni ide-oda közösen, de engem ez nagyon hidegen hagyott. Tizenkilenc éve ez volt az első alkalom, hogy az anyámmal lehettem, szóval senkinek sem érdekelt a véleménye.
- Rendben, jól hangzik, de mit szeretnél csinálni?
- Azt majd út közben kitaláljuk.-mondta majd felküldött, hogy öltözzek fel. Hirtelen nagyon boldog lettem, mintha csak egy lánynak mondták volna azt, hogy kap egy új ruhatárat.
Miután felöltöztem anya már készen várt az ajtó előtt majd kocsiba ültünk és elindultunk. Végül úgy döntöttünk, hogy elmegyünk kicsit vásárolni, és az előbb sem gondoltam hülyeséget, hiszen nekem mentünk. Kaptam néhány király cuccot, amikért teljesen odavoltam. Ezek után betértünk az egyik boltba, ahol anya összeválogatta a mai vacsorához való dolgokat.  A vásárlás végére beültünk az egyik kínai büfébe, ahol jóllaktunk.
Miután megvoltunk mindennel autóba ültünk és elindultunk haza, viszont volt még egy dolog, amit szerettem volna.
- Anya, lehetne még egy kérésem?
- Persze, bármit, amit csak szeretnél.-mosolygott.
- Kérlek, mutasd meg, hogy hová lettem eltemetve.-mondtam mire lefagyott az arcáról a mosoly, de eleget tett a kérésemnek, és a temető felé fordultunk.