35.~

Mikor beléptem a házba apám megvető arcával kellett szembenéznem. A kanapén ült és az éppen kezdődő híreket nézte. Köszöntem neki.
-Hello apu.
-Szia Victor. Anyád beszélt veled?
-Igen. De nyugi, neked már fölösleges ehhez hozzászólnod.
-Ha így gondolod...akkor rosszul teszed.-mondta majd felállt velem szemben. Ez volt az a pillanat mikor ledermedtem. Egész életemben nem mertem apámhoz egy rossz sem szólni, inkább vissza vonultam mert féltem a következménytől. Persze nem verésről van szó. Nem, annál sokkal rosszabbról. Apám lekezelő viselkedéséről. Egy gyereknek sem esik jól, ha a szülei semmibe veszik, és ha lekezelően bánnak vele. De hirtelen ez eszembe se jutott és bátorságot vettem magamon. Talpra kellett állnom, nem tűrtem tovább az elnyomást.
-Pedig így gondolom. Nem érdekel, az ezzel kapcsolatos álláspontod. Anyuval megbeszéltem. És most fölmegyek.-feleltem szemrebbenés nélkül és otthagytam. Tudtam volna még pár dolgot a fejéhez vágni, de úgy gondoltam inkább nem ecsetelem.

 Fölfelé a lépcsőn fújtam egy nagyot és bementem a szobámba. Becsuktam az ajtóm és belehuppantam a babzsákfotelbe. Elővettem a telefonom és játszani kezdtem a Candy Crush-al. Pár percig csináltam, de egy hívás szakította félbe. Josh volt.
-Hello, mondjad.
-Betudnál jönni ma délután a boltba?
-Már miért kellene bemennem? Mára nem vagyok beosztva és amúgy sem érek rá.
-A főnök mondta, hogy menjünk be.
-De ne szórakozz velem, kettőkor randim van.
-Akkor mond le mert ha nem megyünk be a főnök letépi a herénket.-hezitáltam, de végül beleegyeztem.
-Na jó, valahogy megoldom. De max négyig maradok, tovább nem.
-Szerintem nem leszünk annál tovább, de most azonnal húzd ide a beled légy oly kedves.-mondta és köszönés nélkül letette.
-Fasza...-mondtam halkan majd tárcsáztam Cindy számát.
-Igen?
-Szia Cindy, Victor vagyok.
-Szia,mondjad.-köszönt lelkesen.
-Arról lenne szó, hogy nem tudok érted menni kettőkor. Be kell mennem dolgozni, a főnök behivatott.
-Oh, hát nem gond, akkor majd máskor.
-De nem gond? Tényleg szerettem volna elmenni, de ezt nem hagyhatom ki.
-Persze, megértem. Majd máskor. Szia.-elköszönt kevésbe lelkes hangon majd letette. Csalódottnak tűnt, de én is az voltam. Viszont sietnem kellett így felpattantam és lementem.
-Elmentem dolgozni majd jövök.-szóltam oda apunak, de közben észre vettem, hogy anyu is ott van mellette. De mielőtt bármit is mondhattak volna én már az ajtó másik oldalán voltam. A buszmegállóhoz siettem, ahol még időben elértem a fél egyes buszt. Tíz perc múlva már a boltnál voltam. Ingerülten léptem be.
-Mi a jó büdös életnek kellett idehúznom a belem?-kérdeztem miközben levettem a kabátom.
-Mindjárt megtudod.-felelte Josh és csöndben maradt. Hirtelen a főnökünk, Charlie Davson lépett be. Charlie egy tipikus üzletember forma volt. A fehér inge mindig vasalva volt, soha egy gyűrődést nem láttunk rajta, bár teszem hozzá nem sokat láttuk. A haja mindig hátra volt fésülve és tudtuk, hogy nem mondaná meg, de tuti be volt hajlakkozva. A nyakkendője mindig precízen volt megkötve, sosem volt laza.
-Jó napot Victor.
-Hello főnök. Megtudhatnám minek hivatott be a szabadnapomon?
-Máris elmondom. Arról lenne szó, hogy nyitnék egy új és nagyobb boltot.
-És ez minket miért érint?
-Mint tudják itt én vagyok az üzlet vezető. Nos Victor, mivel maga jó munkaerőnek bizonyult úgy gondoltam, hogy ezt a pozíciót magára bíznám.-jelentette ki egész hivatalosan. Nem igazán akartam hinni a fülemnek.
-Hogy én? Üzletvezető?
-Igen, maga.
-Ez azt jelenti, hogy többé nem itt dolgozom kasszásként?
-Pontosan.
-És Josh? Nem hagyhatom itt!
-Ezen én is gondolkodtam és végül úgy döntöttem, hogy őt is áthelyezem. Már csak ide kell új munkaerőket találni.-amint ezt mondta felgyúlt a fejem fölött lévő villanykörte.
-Nekem van egy jó ötletem ki lenne erre alkalmas. Ha gondolja hétfőn beküldöm magához.
-Az remek lenne. Akkor várom hétfőn a barátját, maguk pedig kezdjenek munkába. Csak jövőhéttől kezdenek az új helyiségben.
-Rendben főnök.-feleltük majd munkába álltunk, Charlie pedig távozott.- Most komolyan ennyiért kellett bejönnünk? Ezt nem tudta volna telefonon elmondani?
- Nyugi, pár órába nem halunk bele.-nyugtatott Josh.- Egyébként Dimitri-re gondoltál?-bólintottam.
-Eltudsz engem képzelni mint üzletvezető?
-Ez a kassza már hozzád nőtt, nehéz lesz megszokni, de szerintem jó üzletvezető leszel.
-Kösz.-mosolyogtam majd fogadtuk a vevőket.
***
Már nem sok volt hátra a munkaidőből és Josh már a felmosót táncoltatta mikor valaki belépett az ajtón. Felnéztem és Cindy-t láttam két kávés pohárra a kezében.
-Gondoltam jól esne egy kávé ebben a hidegben.-mosolygott majd beljebb lépett.
-Szia..hát...te?-kérdeztem meglepetten.
- Most én jöttem eléd. Remélem nem gond.
-Nem, nem dehogy! Örülök neked.-mondtam és elvettem tőle a kávét.
-Én nem kapok?-kérdezte a barátom.
-Bocsi Josh.-biggyesztette le az ajkait Cindy.
-Nem gond, megteszi a cigi is.
-Akkor benne vagy, hogy mégis elmenjünk valahova?-nézett ismét felém.
-Persze. És ha jól látom le is járt a munkaidőm.-néztem a faliórára majd lezártam a kasszát. Fölvettem a kabátom, elköszöntünk Josh-tól majd a kávékkal együtt elindultunk.

- Honnan tudtad, hogy mikor végzek?

- Felhívtam Josh-t.-mosolygott.

- Értem, hogy Josh..-mosolyogtam én is.- De meg kell, hogy mondjam...nagyon örülök, hogy itt vagy.

- Én is örülök. 

- Na és, hová menjünk?-kérdeztem.

- Nem tudom...legszívesebben a tengerhez mennék, de hideg van ahhoz, hogy belemenjünk.-gondolkodni kezdetem és eszembe ötlött valami.

- Add a kezed.-nyújtottam felé a kezem.-Bízz bennem, jó lesz.

- Bízom benned.-felelte mosollyal az arcán majd átnyújtotta a kezét és elindultunk. Fogtunk egy taxit majd húsz perc múlva a partnál voltunk. Meglepettség ült ki Cindy arcára.

- Látod azt ott?-kérdeztem és a világító torony felé mutattam.

- Igen, látom.-mondta én pedig húztam egy fülig érő mosolyt az arcomra és magammal húztam. A parttól nem messze állt egy hajó, amelynek a kapitányát megkértem, hogy vigyen át minket a világító toronyhoz. Szívesen megtette néhány dollár fejében, így pár perc múlva már ott is voltunk. Mikor felértünk a legtetejére Cindy elcsodálkozott.

- Ez nagyon szép.-nézett vissza a városra.

- Örülök, hogy tetszik. Gondoltam, hogy ha már ebben a hidegben nem fürödhetünk, legalább innen csodáljuk a hullámokat.

- Nem most először okoztál kellemes meglepetést.-mondta közben egy kis kacajt hátrahagyva- Ezt is imádom benned. A spontaneitást.-mikor ezt mondta és rám nézett hatalmas barna szemeivel tudtam, hogy eljött az én időm.

- És ez elég spontán?-kérdeztem, de mielőtt még válaszolhatott volna megcsókoltam. Éreztem, hogy mindketten kizökkentünk a valóságból, és csak a pillanatnak éltünk. A derekára csúsztattam a kezem és még közelebb húztam magamhoz, ő pedig a nyakam köré fonta karjait, közben a hajamat babrálta. 

Egyikünk sem akarta elengedni a másikat, de lassan távolodni kezdtünk. 

- Igen, ez elég spontán volt.-mosolygott, ami most számomra mindennél többet jelentett.

Chicago Harbor Lighthouse